Feriae

(lat.), a régi rómaiak ünnep- és szünetnapjai, amelyeken csupán a legsürgősebb munka volt megengedve, s amelyeket első sorban az istenek tiszteletére, áldozatok bemutatására szenteltek, azután pedig lakomázással és játékokkal töltöttek el. Többfélék voltak: közünnepek (F. publicae) és magánjellegü ünnepek (F. privatae). A közünnepek ismét v. álló ünnepek régtől fogva meghatározott napokon (F. legitimae v. stativae), p. a vásárnapok (a nyolcnaposnak vett holdhét első napja, tehát minden 9-ik nap, azért nundinae, l.o.), vagy mozgó ünnepek (F. conceptivae), amelyek évenkint ismétlődtek ugyan, de napjukat évről-évre a papok határozták meg és adták köztudomásul (ilyenek voltak p. a F. Latinae); voltak végre rendkivüli alkalmakkor parancsolt közünnepek is nagy öröm v. országos gyász esetén (F. imperativae). A magánünnepek egyes személyek, családok és nemzetségek öröm- vagy gyászünnepei, születés- vagy halálozás napjai stb. voltak. A törvénykezés szünetei F. forenses v. dies nefasti; ilyen évenkint 53 nap volt, melyeket a kalendáriumok N betüvel jelöltek meg. Voltak ezenkivül megszakított napok is (dies intercisi), amelyeken csak bizonyos órában szünetelt a törvénykezés. - Egyházi értelemben a hét egyes napjai a hétköznapok: F. secunda (hétfő), F. tertia (kedd) stb. Már Tertullianus (megh. Kr. u. 240.) igy nevezi a szerdát és pénteket. A régi jelentés ily gyökeres elváltozását ugy magyarázzák, hogy a husvét hetének elnevezéseit vitték át a többi hétre is. A husvét hetében pedig első nap a feltámadás napja, a zsidó szombatra következő nap, s a többi napot is az egyház az első ünnephez hasonlóan ülte meg, tehát ezek is feriák, ünnepek voltak: a hétfő volt a második, kedd a harmadik feria stb. A szokásos elnevezést törvényileg szentesítette s általánossá tette I. Sylvester pápa (314-335). A hétköznapok a vasárnapokhoz hasonlóan kétfélék: F. maiores és minores. Az elsőkhöz tartoznak p. az adventi és a nagyböjt napjai stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon