Ferry

Gyula, francia államférfiu, szül. St.-Diében (Vosges) 1832 ápril 5., megh. Párisban 1893 márc. 17. Jogot végzett és 1851. mint ügyvéd telepedett le Párisban. 1865. belépett a «Temps» szerkesztőségébe s hatalmas támadásokat intézett Páris városának rossz közigazgatása ellen. E cikkeit azután «Comptes fantastiques d"Haussmann» cim alatt 1865. összegyüjtve is kiadta. 1869. a törvényhozó testületbe választották, 1870 szept. 4. a nemzeti védelmi bizottságának tagja, szeptember 5. annak titkára s szept. 6. a Seine département préfet-je lett. Az okt. 31-iki szociál-demokrata fölkelés alkalmával fogságba került, de a nemzetőrség kiszabadította, mire nov. 15. Arago helyébe Páris maire-jévé nevezték ki. 1871-ben a nemzetgyülésbe választották, máj. 24. pedig Thiers, a kommün leveretése után, megint a Seine-département élére állította; azonban F. ez állásáról tiz nap mulva leköszönt. 1872. máj. havában követnek ment Athénbe, de ez állásáról Thiersnek 1873. történt visszalépésével lemondott. Ez időtől fogva a nemzetgyülésben és 1876 óta a képviselőházban mint a köztársasági opportunista balpárt egyik vezére szerepelt és több izben működött mint miniszter is. Igy 1879 febr. 4. közoktatásügyi miniszter lett a Waddington-miniszteriumban. Ebben az állásában fontos reformokat vitt keresztül. Nagy nehézségek árán megszavaztatta az antiklerikális tanügyi törvényt (1880). Freycinet visszalépése után maga állott a kabinet élére (1880 szept. 24.), nemsokára azonban, 1881 nov. havában, Gambettának engedte át az elnöki széket. 1882. jan. 30. megint közoktatásügyi miniszter lőn a Freycinet-kabinetben és ennek, valamint a Duclerc-miniszterium gyors egymásutánban bekövetkezett bukása után, 1883 febr. 21. ismét F. alakított uj opportunista kabinetet, melyben eleinte a közoktatásügyet, utóbb pedig a külügyet vezette. F. főtörekvése a köztársaságnak megerősítésére irányult s ennek érdekében ideiglenesen még a radikálisokkal is kezet fogott, kiknek sürgetésére az alkotmány revizióját és a lajstromos szavazást is keresztülvitte. A külügyi politika terén szakított az 1870 óta hagyományos politikával és Németországhoz közeledett, mellyel egyetértőleg lépett fel Egyiptomban és a nyugat-afrikai gyarmatkérdésben. Hátsó-Ázsiában pedig teljes erővel fáradozott egy hatalmas és gazdag francia gyarmatország megalapításán, mely célból Anam és Tongking országokat elfoglalta. Tongking megszállása következtében Kinával keveredett háboruba, melyben a fekete bandák (l.o.), a kinai hatóságok álnok magaviselete és a borzasztó égalj dacára elvégül mégis a francia zászlóknak kedvezett a szerencse, ugy hogy a kinai kormány már-már békére hajolt, midőn 1885 márc. 30. annak hirét hozta a táviró, hogy a kinaiak egy francia hadosztályt megsemmisítettek. Ennek hírére a képviselőházban már régebben lappangó elégületlenség oly elementáris dühvel tört ki, hogy a miniszternek a teremból menekülnie és állásáról azonnal lemondania kellett.

Egy ideig ő volt Franciaország leggyülöltebb embere. 1887 óta a Boulanger tábornok és az opportunisták közötti hatalmi versengésben vezérszerepet játszott. A köztársasági elnök választásakor 1887 december 3-án az első szavazásnál 212 szavazatot kapott; mire azután maga kérte hiveit, hogy a második szavazásnál Carnot-ra szavazzanak. A boulangisták és intranzigensek lázításának tulajdonítható az a merénylet is, melyet a hóbortos Aubertin december 10-én F. ellen intézett. F., ki csak könnyen sebesült meg, nem rettent vissza a Boulanger és a radikalizmus elleni küzdelemtől és a köztársasági nemzeti egyesületet alapította 1888. a boulangismus leveretésére. 1891. Epinalban szenátornak választották. 1893 febr. 12. az Association républicain gyülésén programmszerü beszédet mondott, melyben mintegy kijelentette, hogy a közelgő elnökválasztáskor mint Carnot versenytársa fog fellépni. Miután kiderült, hogy a Panama-botránytól teljesen távol tartotta magát, hirneve egyre emelkedett és a szenátus 1893 febr. 24. 148 szavazattal (249 közül) Leroy helyébe elnöknek választotta. Febr. 27. tartott székfoglaló beszédével még a radikálisokat is lefegyverezte. Igy hát ujra mosolygott reá a népszerüség napja, midőn a halál váratlanul elragadta. A képviselőház 296 szavazattal 1270 ellen azt határozta, hogy a nagy férfiut az állam költségén temessék el. V. ö. Robiguet Pál, J. F., Discours et opinions (Páris 1893-94).

Forrás: Pallas Nagylexikon