Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Festészet... ----

Magyar Magyar Német Német
festészet Malerei (e)...

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Festészet

festő művészet, képirás, az ember veleszületett ösztönének, az utánzásnak egyik nyilvánulása és egyik ága a rajzoló művészeteknek. A F. a valóságot sikon utánozza. A szobrászattól abban különbözik, hogy ez a valóságot mind a három, t. i. alulról fölfelé, jobbról balra és elülről hátra való kiterjedésében, testi egész mivoltában adja vissza, ellenben a F. a testeknek csakis az aluról fölfelé és jobbról-balra való kiterjedését utánozza valósággal, a harmadikat, az elülről hátra való kiterjedést pedig a látszattal pótolja. Ekként a F. két lényeges elemből áll: az egyik a testi valóság, a másik a látszat, a csalódás. A testi valóság szerinti utánzásnak két külön része van: 1. a formának, 2. a szinnek utánzása. Az elsőnek eszköze a rajzolat, a másodiké a festés. A rajzolat a sikon körülhatárolja a tért, melyet az alaknak alulról fölfelé és jobbról balra való terjedése elfoglal. A festés utánozza a valóságnak szineit. Az elülről hátra terjedésnek, vagyis a testiségnek látszatát, a domboruságot ugy állítjuk elő, hogy a rajzolat fölszinén megjelöljük a fényes és árnyékos helyeket. (L. Árnyék és Világosság.)

A F. azonban nem szorítkozik tárgyaknak vagy élő lényeknek egymagukban való utánzására. Tovább megy és utánozza a tért is, melyben a tárgyak megjelennek, az alakok mozognak. A térnek két kiterjedését éppen ugy mint az alakét, a valóság szerint, ellenben az elülről hátra való terjedést szintén látszat szerint utánozza. Az előbbinek eszköze a rajz, az utóbbinak pedig eszköze a távlati látszat. Távlat kétféle van, ugymint rajzolt és festett távlat. Az előbbit vonaltávlatnak, az utóbbit légtávlatnak nevezzük. (L.o.). Megjegyzendő, hogy a rajzolat, melyről azt mondottuk, hogy a tárgyaknak és élő lényeknek formáit valóság szerint utánozza, magában véve szintén csak látszat, elvont valami, amennyiben a formák testi kiterjedését mintegy jelzi a sikon. Mindazáltal a rajzolat az, mely a sikon való utánzás lényege, mert a valóság főbb ismertető jeleit visszaadja. Hozzá képest a fény és az árnyék, továbbá a szinek utánzása, kivált ez utóbbi ugyszólván csak járulék. Ámbár nincs tárgy szin nélkül, s mindent a szin által látunk, mindazáltal a szin nem mellőzhetetlen ismertető jele a jelenségeknek. A rózsát is felismerjük a puszta rajzolatból. Azonban mivel a festészeti utánzásnak célja nem szorítkozhatik arra, hogy a formákat ismertesse, hanem hogy a jelenségek egész mivoltának hatását állítsa elő s mivel e hatásnak lényeges tényezője a megvilágítottság és a szin, azért a fény és árnyék, továbbá a szinek utánzása lényeges elemei a F.-nek. Kivált a szinek utánzása. Innen van, hogy a sikon való utánzást a görög nyelven kivül, minden nyelvben a szinek utánzása szerint nevezik. Görögül: zvgragia, állatrajzolás (irás); latinul: pictura, a pingere festeni szótól; olaszul: pittura, franciául: peinture, angolul: art of painting, németül: Malerei. A magyarban a festészet szón kivül használatos képirás, a festészetnek görög elnevezésére emlékeztet. Irott kép, szoros értelemben a. m. rajzolat; képirás, annyi mint rajzolás, t. i. utánzás szinek nélkül.

A szerint, hogy a szineket milyen festékanyaggal és milyen módon utánozzuk, a festészetben több eljárást, festészeti technikát különböztetünk meg. Ez a megkülönböztetés azonban nem szorítkozik egyedül a technikára. Sokkal szélesebb körü jelentőséggel bir. A festékanyaghoz alkalmazkodik a művész felfogása; a festékanyag szabja meg az ábrázolás esztetikáját. Ahányféle a festészeti technika, annyiféle a festészeti esztétika is. A festészeti technikákat általában két főcsoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak a korlátozottabb, a másodikba a szabadabb technikák; vagyis egyfelől azok, melyek a szinek utánzására használt anyagnál fogva a valóságot kevésbbé hüen adják vissza, másfelől azok, melyek a természethez hüebb ábrázolást állíthatnak elő. Az előbbi csoportbeliek inkább dekorativ, diszítményes technikák, mert műveiken a diszítő hatás az uralkodó elem; az utóbbi csoportbeliek a természethü technikák, mert lényegük nem a diszítés, hanem inkább a formákkal való kifejezés. Az előbbiben a megmunkálni nehéz festék-anyagnál fogva a szin uralkodik, az utóbbiban az alkalmazkodó festékanyagnál fogva a szin veszít uralmával, vagy legalább is kénytelen az uralmat a formákkal megosztani.

A korlátozottabb technikák:

1. A himzés és szövés, mely a legkezdetlegesebb és talán legrégibb módja a sikon való utánzásnak; 2. a keramikai festés (majolika, faience, porcellán); 3. a zománcfestés; 4. a mozaik; 5. az üvegfestés. - A szabadabb technikák: 1. A miniatürfestés; 2. a vizfestés, aquarelle; 3. száraz falfestés (al secco); 4. nyirkos falfestés (al fresco); 5. a viaszfestés (enkausztika); 6. tempera; 7. olajfestés. A festészeti utánzás tárgya minden, ami látó érzékünk körébe esik. A korlátozottabb technikák azonban tárgy tekintetében is korlátozottak, ellenben a szabadabb technikák tetszés szerint választják tárgyaikat, kivált pedig az olajfestés, mely e tekintetben valamennyi technikát felülmulja. A festészetet a tárgyak szerint fajokra szokás osztani, ámbár az egyes fajok között nem lehet egészen szabatos határt vonni. A főbb festészeti fajok: 1. Vallásos és világi történet; 2. ájtatossági kép; 3. ó-kori mitosz és rege; 4. allegoria és szimbolum; 5. arckép; 6. életkép (genre); 7. állatkép; 8. tájkép (szárazföld és tenger); 9. építészeti kép; 10. csendélet.

A festészeti utánzás, még a legszabadabb technikával is, egyfelől eszközeink, másfelől látó érzékünknek és kezünk ügyességének fogyatkozásánál fogva a valósághoz való hasonlóságnak, a természethüségnek csak bizonyos fokát éri el. A művész a legnagyobb természethüségü festményen is kevésbbé magát az anyagi valóságot adja vissza, inkább csak azt a hatást szemlélteti, melyet a valóság rá gyakorolt, kiemeli a valóságnak bizonyos sajátságait, melyek v. a formák, vagy a szinek, vagy a világítás körébe esnek, más sajátságokat pedig, melyek iránt látása vagy gondolkodása kevésbbé érzékeny, mellőz. Ezért mondjuk, hogy a festész, midőn a valóságot utánozza, ugyanakkor azt megváltoztatja saját fölfogása szerint. A korlátozott, a dekorativ technikákban a művész egyéni fölfogása inkább háttérbe szorul, ott a műnek a kéz ügyessége, a kimunkálás finomsága adja meg a becset, a jellemet. A szabadabb technikákban érvényesülő fölfogás lehet egy egész nemzet vagy egy vidék bizonyos korszakbeli művészeinek közös, általános sajátsága és viszont eme sajátságokon belül egyes művészeknek lehetnek még külön egyéni sajátságaik, akár a formák, akár a szinek, vagy a világítás utánzásában. Ahhoz mérten megkülönböztetünk nemzeti, vidékek és városok szerinti iskolákat, v. egyes művészek iskoláit. Igy azt mondjuk olasz, német, továbbá umbriai, firenzei, antwerpeni stb. iskola, továbbá Dürer, Rembrandt stb. iskolája.

A F. történetét nemzetek szerint osztályozva szokás tárgyalni. Az ó-kori F. törtnetében legkiválóbb szerepet játszottak az egyiptomiak, az asszirok, a görögök, a rómaiak és az etruszkok. A F. legrégibb emlékei azok a száraz falra festett és a köznapi élet foglalatosságait: a vadászatot, földművelést és egyebeket ábrázoló képek, melyek a régi egyiptomi sirkamrákat diszítik. E négy-öt ezer éves festmények szinei oly üdék, mintha ma készültek volna. Természethüség tekintetében igen fogyatékosak. Tulajdonkép csak rajzolatok, melyeknek fölszine vörösbarna, sárga stb. festékkel van befestve. Az alakok mozdulata gépies, az arcok kifejezéstelenek. Az asszir F.-ből emlékül csupán keramikai festmények csekély töredékei kerültek napvilágra. A görög F. alkotásai elpusztultak. Ezeket s általán a görög F. történetét csakis irott kutfőkből ismerjük. A görög F.-nek vannak közvetett emlékei, melyekből annak fejlettségére következtetünk. Ilyenek: az alakokkal diszített agyagedények, az Olaszországban, jelesül Pompéjiban, Rómában és egyebütt talált falképek, mozaik ábrázolások, az etruszk sirok falképei és az ugyanitt talált fémtárgyak, melyeket vésett ábrázolások diszítenek. Ezek egyszersmind a rómaiak és etruszkok festészeti emlékei.

A F. második nagy korszaka a keresztény vallással kezdődik és megszakítás nélkül tart mai napig. Fejlődésének történetét részletesen ismerjük. Főbb mozzanatai a következők: 1. Ó-keresztény F. I-IX. sz. 2. Bizanci F. Az V-ik sz. végétől kezdve. Hagyományai ma is élnek a görög keleti egyházi F.-ben. 3. Középkor (a román és a csúcsíves építés kora) Európa nyugati országaiban. A IX. sz.-dal kezdődik. Olaszországban korábban, egyebütt későbben végződik. 4. Renaissance F. a XV. és XVI. sz.-ban. Olaszország áll az élén. 5. A németalföldi F. föllendülése a XVII. sz.-ban. 6. Általános hanyatlás a XVIII. sz.-ban. 7. A XIX. sz.-beli F. Franciaország vezetése alatt (L. Ó-keresztény, Katakombák, Bizanc, Középkor. Renaissance, Olasz F., Német F., Frandriai F., Hollandi F.). A XIX. sz.-beli festészetet Modern festészet szó alatt egybefoglalva tárgyaljuk.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is