Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Feurbach... ----

Magyar Magyar Német Német
Feurbach... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Feurbach

1. Anzelm, német festő, F. Anselm régiségbuvár fia, szül. Speierben 1829., meghalt Velencében 1880., eleinte Düsseldorfban Schadow és Rethel, Münchenben Rahl tanítványa volt, azután Antwerpenbe ment, végre 1851. Párisban Couture műtermébe lépett be, a kitől eltanulta kitünő technikáját. Ennek hatása alatt készültek Hafiz (1852) és Aretino Péter halála (1854) cimü képei. Az utóbbin azonban már a velencei mesterek befolyása is észrevehető, mely uralkodóvá lett, mikor a karlsruhei udvar megbizása folytán 1855. Velencébe ment. A velencei mesterek ragyogó szinezését közelítik meg Dante Ravennában (1857) és Dante halála (1858) c. képei. Pietá-ja(1863) a legegyszerübb eszközökkel megragadóan fejezi ki a nők fájdalmát Krisztus holtteste felett. Iphigenia (1862. és 1871., utóbbi a stuttgarti képtárban), Medea (a müncheni képtárban) és a hires Plato lakomája (1873., berlini nemzeti képtár) a klasszicista művészet legnagyszerübb alkotásai közé tartoznak; kevésbbé sikerült a Páris itélete (Hamburg) v. az Amazonok csatája (Nürnberg). Idillikus képeit: Gyermekek a tengerparton, Idill, Tavasz, gyöngéd, melancholikus báj hatja át. 1873. a bécsi művészeti akadémia tanára lett, az akadémia egyik nagytermének mennyezetét a titánok bukását ábrázoló festménnyel diszítette. 1876. lemondott állásáról. Utolsó művei közül Bajor Lajos hódolata, a nürnbergi igazságügyi palotában van. Hátrahagyott egyetlen nagyobb képét, A titánok bukását és 4 kisebb képet 1892 okt. 26. leplezték le Bécsben az akadémia alapításának 200-ik évfordulója napján. F. művészete a klasszicizmusnak egészen különös szinezetet ad; bizonyos egyéni modern vonás jellemzi azon műveit is, melyeknek tárgyát a klasszikus ókorból merítette. Fölfogása egészen szubjektiv. Egész mivoltát, lelki küzdelmeinek megható fejtegetését tartalmazza önéletrajz jelleggel biró könyve, Ein Vermächtniss von Anselm Feuerbach (2. kiad. Bécs, 1885). V. ö. Pecht, Deutsche Künstler des 19. Jahrh. I. Nördlingen, 1877; Graf von Schack, Meine Gemäldesammlung, Stuttgart, 1881; Schüssler, Zum Gedächtniss an A. F. Nürnberg 1880, F.-s Handzeichungen, München, 1888.

2. F. Anzelm Pál János, német kriminalista. Szül. Jéna mellett Heinichen községben, 1775 nov. 14., megh. 1833 máj. 29. Jogi tanulmányainak Jenában való elvégzése után jogtanár volt u. o., majd Kielben, majd Landshutban, ahol a bajor btkv. tervezetének elkészítésére nyert megbizást, aminek folytán Münchenbe, az igazságügyminiszteriumhoz helyezték át. 1806. kiadott tervezete a kinpad megszüntetése tárgyában első lépés volt a büntető igazságszolgáltatásban uralkodott visszaéléseknek megszüntetésére. Lényeges reformokat tartalmaz az 1813. megjelent Strafgesetzbuch für das Königreich Bayern cimü tervezete, mely némi módosításokkal ugyanabban az évben királyi szentesítést nyert, Oldenburgban is törvénnyé vált s több német államban mintaképül szolgált. 1807-ben a király rendeletéből a Côde Napoleont Bajorország polgári törvénykönyvéül dolgozta át. Ez a tervezet azonban törvényerőre nem emelkedett. 1812. a Codex Maximilianeus redakcióját végezte. Később főtörvényszéki elnök s valóságos belső titkos tanácsos lett. Mint büntetőjogi iró az elrettentést tüzte ki a büntetés céljául, mely tőle elnevezett elméletet Lehrbuch des gemeinen, in Deutschland geltenden peinlichen Rechts (1804) c. könyvében fejtette ki rendszeresen (l. Büntetőjogi elméletek). Különös figyelmet érdemel a Merkwürdige Kriminalrechtsfälle (1808, 1811 és 1839) c. gyüjteményes munkája is, melyben először találkoznak büneseteknek mélyebb pszichologiai tárgyalásával. A jognak egyéb ágaiban is jelentékeny tevékenységet fejtett ki. - F. Ede Ágost, az előbbinek fia, szül. 1803 jan. 1., megh. 1843 ápr. 25., erlangeni jogtanár, a Lex salica u. ihre verschiedenen Recensionen műve által a germán jog területén kiváló nevet szerzett.

3. F. Frigyes Henrik, ném. filozofus, született Landshutban 1806 szeptember 29-én, meghalt Nürnbergben 1880 január 24-én. Keleti és modern nyelveket tanult Bonnban és Párisban; később filozofiával foglalkozott, melyben Lajos testvérének világnézetéhez csatlakozott. Főművei: Theanthropos (aforizmák, 1808), Die Religion der Zukunft (1843-45, 3 füzet; a 2. és 3. e cimek alatt is: Die Bestimmung der Menschen és Mensch (oder Christ?), Die Kirche der Zukunft (1847), Gedanken und Thatsachen (1862). Ezeken kivül sikerült fordítások a szanszkrit, olasz és spanyol nyelvből.

4. F. Károly Vilmos, német matematikus, szül. Jenában 1800 máj. 30., megh. mint gimnáziumi tanár Erlangenben 1834 márc. 12. Művei: Eigenschaften einiger merkwürdiger Punkte des geradlinigen Dreiecks, Nürnb. 1822; Grundriss zu analytischen Untersuchungen der dreieckigen Pyramide, u. o. 1827. - F.-féle kör, a háromszög oldalainak felezőpontjai által meghatározott kör. Középpontja rajta van az Euler-féle egyenesen, mely alatt a háromszög köré irt kör középpontjának, sulypontjának és magassági pontjának egyenesvonalu összeköttetése értendő.

5. F. Lajos András, ném. filozofus, a kriminalista F. fia, szül. Landshutban 1804 jul. 28., megh. 1872 szept. 13. Heidelbergben teologiát hallgatott s itt nyerte meg Daub Károly, hirneves prot. teol. Hegel rendszerének. 1824. Berlinbe ment Hegelt hallgatni s innen fogva kizárólag a filozofiának szentelte magát. 1828. Erlangenben magántanár, ahol Hegel rendszere hivéül lépett föl. 1830. névtelenül megjelent műve: Gedanken über Tod u. Unsterblichkeit (Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról) nagy feltünést keltett; azt fejtegeti benne, hogy a halál az egyéni létezésnek végkép való megszünése; csak aki tudja, hogy teljes halál vár reánk, az érzi szükségét, hogy abszolut igazat, lényegeset és végtelent tegyen szellemi működése központjául. E részben misztikus, részben pantheisztikus tartalmu irat konfliskáltatott s mert kitudódott a szerző neve, F. ismételt kisérletei, hogy rendkivüli tanárrá lehessen, eredménytelenek maradtak. Ezért 1836. falura vonult, Bruckbergbe, Bayreuth közelében s miután itt egy évvel később megházasodott, szükes viszonyok közt, kizáróan a tudománynak szentelte napjait. Falun, majdnem kizárólag a néppel érintkezve, vadászatban és hosszabb gyaloglásban keresve szórakozást, irta műveit, melyek nagy részben feltünést keltettek. Miután Hegel fejlődése elvének szellemében a filozofia történetéhez tartozó: Az ujabb filozofia története verulani Bacotól Spinozáig c. munkáját már megirta, most követték a: Leibniz filozofiájának előadása, fejlődése és birálata, 1837, majd Pierre Bayle, 1878. Mig eddig a spinozizmust dicsőítette, ez utóbbiban már eltávolodik a panteizmustól és az ateizmushoz közeledik. Szakítása a Hegel irányával nyilvánvalóvá lett a Ruge társaságában szerkesztett Halle"sche Jahrbücher-ben (később: Deutsche Jahrbücher-ben is) az 1839. kiadott: A hegeli filozofia kritikájához c. tanulmánya végleg leszámol a mesterrel és módszerével. 1841. jelent meg Lipcsében első főműve: Das Wesen d. Christenthums (A kereszténység lényege), több kiadást ért és Marian Evans: George Eliot, a hires s nálunk is ismeretes regényirónő, angolra is fordította (a ford. 2. kiad. 1882). Itt azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozofia között kiegyenlíthetetlen; ugy viszonylanak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. Az önző emberi lélek teremtménye a vallás, semmi egyéb; a saját lényét végtelenségig fokozza s azután mint istenséget magával szembe állítja, hogy ez istenség tiszteletével kinyerje a saját kivánságainak kielégítését, melyeket a valóság nem teljesít. A vallás kivetkőztet jóformán emberiségünkből, elterel az egyetemestől, önzővé tesz. Igaz hogy a mindenhatóság, a könyörület, a szeretet isteni; de nem igaz, hogy az isten mindenható, hogy az isten könyörületes, hogy az isten a szeretet. A tulvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Igy a teologia antropologia lett. Következő főműve: Grundsaumlattze d. Philos. d. Zukunft (A jövő filoz.-nak alapelvei), Zür. 1843, azt fejtegeti, hogy az igazi filozofia ne legyen egyéb empiriánál; azt ismerje meg, ami valódi s ez az érzéki. Ahol ez kezdődik, ott vége a kételkedésnek. A filozofus kiművelt érzékei az isteni lényeget is észreveszik. Az embert valódi lényege szerint kell megismerni, e lényeghez pedig a test is tartozik, sőt ez az ember Énje, lényege. Az ember egyetlen tárgya a filozofiának, melynek antropologiává és fiziologiává kell lennie. Utolsó főműve: Das Wesen d. Relig. (A vallás lényege), Lipcse, 1845. E szerint csak természetvallás van, azaz: el kell ismerni, hogy természettörvényektől függünk. A vallás oka: a függés érzése: érezzük, hogy a természettől függünk; a vallás célja: a természettől való függetlenség. Az isten tulajdonságai voltakép a természetéi. E két munkájában kifejtett naturalisztikus nézeteit később, 1850. egy formulába foglalta, mely a naturalisztikus iskolának hires jelszava lett: Der Mensch ist, was er isst: az ember az, amit eszik. 1860. csekély évi járadékát hibáján kivül elvesztvén, a Nürnberg melletti Reichenbergbe ment lakni, hol nélkülözések közt tengette napjait. Később szélhüdési rohamok érték. Nemes és emberszerető jellemét mutatják levelei s bizonyítják kortársai és barátai. Összes művei 10 k.-ben jelentek meg, Lipcse, 1846-66., e kiadásban régibb munkáit későbbi álláspontjához képest átdolgozta. Grün Károly: L. F. in seinem Briefwechsel u. Nachlass dargestellt (Lipcse 1874.) 2. k.; Briefwechsel zwischen L. F. und Christian Kapp, 1832-48. (u. o. 1876.); Starcke, Ludwig F. (Stuttgart 1885).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is