Fibulák

Fibula szó alatt mindazt értették a rómaiak, ami megerősítésre, összekapcsolásra szolgált. Igy Caesar, mikor leirja, hogy a Rajnán hidat veretett, a hidat is fibulae névvel jelöli. Az ujabbkori régészet azonban megszorította a F. szó fogalmát. Manapság egyesegyedül azon régi kapcsokat nevezik igy, melyeknek tűjök van, mint a nők mai u.n. broche-ainak. E F. -nak négy főrészük van, u.m. 1. a tű, melyet a szövetbe szurnak, hogy azt összetartsa; 2. a tűtok, vagyis egy kis csatorna vagy tok, melybe a tű végét akasztják bele, hogy annak a szövetből való kicsuszását megakadályozzák; 3. egy külső rész, mely a tűvel párhuzamosan fut, s mely többé-kevésbbé ékített s igen sokféle formája van. Ez a F. teste, melyet némelyek ismét két részre osztanak. Felső részét, mely leggyakrabban félkör- v. köriv-idomu, kengyelnek, alsó részét pedig lábnak nevezik; 4. a rugó, mely a test felső végén van s arra szolgál, hogy a tűt a tűtokban feszesen tartván,, annak kihullását megakadályozza,némelyek ezt a fibula fejének is nevezik, holott rendesen éppen ez a rész feküdt lefelé. A F. a vaskorban tünnek fel általánosan, jóllehet a bronzkor végéből is ismerünk különösen a mi hazánk területéről és az északi bronz régióból példányokat, elterjedésük azonban rendkivül gyors volt s számuk a leletekben rengeteg nagy. Tischler O.: Über die Formen der Gewandnadeln (Fibeln), Zeitschrift für Antropologie u. Urgeschichte Bayerns IV. A magyarországi formákkal külön foglalkozik Undset Ingvald: Etudes sur l"age du bronze de la Hongrie. (Christiania 1880). L. még Bronzkor és magyarázó szöveg a bronzkori emlékek magyarországi alakjai cimü melléklethez.

Forrás: Pallas Nagylexikon