Figuráció

A latin Figura szóból eredő zenei kifejezés, amely alatt részint azt értik, mikor bizonyos lényeges harmoniai hang közül több más lényeges vagy lényegtelen, azaz: mellékhang csoportosul s egységes ritmikus és metrikus hangképletet képeznek, p. a kemény C. hármas hangzatból vett lényeges zöngékre támaszkodva, igy:

stb. ily esetekben a F. melodikus jelleget ölt. Ha több ily hangcsoport követi egymást következetesen, mint az Etudök, a gyakorlatok vagy virtuóz-tételeknél: akkor Passage nevet vesz fel. Harmoniai F. akkor áll elő, ha bizonyos harmoniai fogások nem egyszerre hangoztatva lépnek fel, hanem tört (Arpeggio l. o.) alakban. A szólami F. az, mikor többszólamu ének- v. instrumentális tételeknél p. koráloknál, ellenpontozatos műveknél, Fugáknál, egyházi s világi karoknál stb. valamely szólam, egyes lényeges zöngéjét a harmoniának földiszíti s azt egy másikkal igy köti össze. A F. rendesen előütéses, átfutó és váltakozó zöngék segítségével történik, melyekhez ha a mesterséges harmóniai alakítások is hozzájárulnak, minő a Felemás (Sinkopa), Késleltetés, Előlegezés, Orgonapont, a zenészek legfőbb kulminációja: a Polifónia áll elő. A F., illetve a Figura a magyar zenében mint önálló formai résznek a cime is előfordul. Főleg a régi hallgató nótákban, melyek rendesen a cifrázatok változatos zöng-arabeszkjeivel szoktak bevégződni. Az ily figura-tételek a magyar zene sajátságai nyomán a legegyszerübb harmoniai alapokra támaszkodnak, u. m. a hármas hangzatok s azok uralgó heteseire. L. Magyar zene.

Forrás: Pallas Nagylexikon