Filloxera

(állat, Phylloxera, , rovar, a félfedelesszárnyuak (Hemiptera) rendjéből s a levéltetvek (Aphididae) családjából. A F.-nemet Boyer de Fouscolombe irta le legelőször 1834. a tölgyfa levelein élősködő Phylloxera quercus alapján. A tölgyfa levelei e rovar szurásai következtében foltosan elszáradnak; ezért adta neki a görög Phylloxera nevet (levélszárító). Jelenleg már mintegy 27 F.-faj ismeretes. Legnagyobb részük É.-Amerikában, kivált az amerikai diófákon (Carya) él. Az európai fajok közül egy faj (Phylloxera salicis) füzfák kérgén tartózkodik, a többiek mind tölgyfákon tenyésznek. A magyarországi tölgyeken eddig 4 fajt fedeztek fel: Ph. quercus, corticalis, coccinae és spinulosa. Mindezek a F.-fajok nem tesznek semmiféle szembetünő kárt tápláló növényeikben. Egészen másképen áll a dolog avval a F.-fajjal, amely a szőllőn él, és mely óriási pusztításaival most a szőllőmivelés legnagyobb csapása. Ez a faj, a Phylloxera vastatrix eredetileg csak É.-Amerikában volt honos, de onnan 1860. táján szőllővesszőkkel Európába is behurcolták. Itteni jelenlétét eleinte nem vették észre. Csak amidőn a szőllők Dél-Franciaország egyes vidékein mindinkább pusztulni kezdtek, s amidőn a pusztulás okát kutatni kezdték, jöttek reá 1868-ban, hogy a baj oka egy F.-faj, mely a szőllő gyökereit ellepi és azokat tönkre teszi. A szőllőnek ezt a F.-ját egyik franciaországi felfedezője, Planchon, Phylloxera vastatrix névvel jelölte, ámbár egy évvel korábban 1867-ben Westwood Perytimbia vitisana név alatt angolországi üvegházakból is leirta, sőt É.-Amerikában Asa Fitch annak szárnyas alakját Pemphigus vitifoliae név alatt már 1854. ismertette. De sem angolországi, sem amerikai leirója még nem sejtették, hogy milyen nagy hirnévre és nagy közgazdasági fontosságra fog ez a parányi rovar felvergődni. Csak Franciaországban történt felfedezése után tünt ki roppant kártékonysága. E miatt fogadta el a mindennapi használat is, a régibb keletü Fitch- és Westwood-féle nevek mellőzésével, a Planchon-féle jellemző elnevezést.

A F.-vész gyorsan terjedt Franciaország szőllőiben és nemsokára elkezdte pusztító munkáját Európa többi országaiban is. Fellépése az egyes európai államokban a következő időszaki rendben lett megállapítva: Portugália (1870), Ausztria (1872), Németország és Svájc (1874), Magyarország (1875), Spanyolország (1877), Olaszország (1879), Oroszország (1880), Szerbia (1882), Románia (1883), Bulgária (1884), Törökország (1885). Európa szőllőművelő országai között tehát ez idő szerint csak Görögország filloxeramentes. Európán kivül fertőzve vannak most már a többi világrészek is, u. m. Ázsia (Anatolia), Afrika (Algeria és Fokföld), Dél-Amerika (Uruguay), és Ausztrália (Victoria, Uj-Dél-Wales, Uj-Zéland). A legnagyobb pusztítást vitte véghez Franciaországban, ahol a teljesen elpusztult szőllőterület már 1886. végén az egy millió hektárt jóval tulhaladta; a F.-lepett, de még fennálló szőllők ugyanakkor 576186 hektárt tettek ki. Nagy a pusztulás Spanyolországban, Portugáliában, valamint hazánkban is.

Magyarországon a F.-t legelőször 1875. Pancsován fedezték föl, 1878. pedig a vele szomszédos Franzfeld községben. A következő évben pedig reá akadtak az ország öt más pontján: Kassán, Szatmár-Németiben és Nagy-Károlyban, valamint Peér szilágymegyei és Meszes-Györök zalamegyei községekben. A F.-vész nagyobb mérvü elterjedése azonban tulajdonképen 1880. kezdődött, amidőn jelenlétét még 31 más községben felfedezték. Azóta a F.-lepett községek száma évről-évre mindinkább növekedett, amint az a következő táblázatból kitünik.

A F.-vésznek ezt a fokozatos és rohamos terjedését mutatja az ide mellékelt térkép is, melyen a vész állása Magyarország területén 1881., 1885. és 1890. van feltüntetve. A nevezetesebb borvidékek közül már korán fertőzve voltak Buda vidéke, a Balaton környéke és az Érmellék; 1884. fellépett a vész az Arad-Hegyalján és a Szerémségben, 1885. a Tokaj-Hegyalján, 1886. Egerben és Szegszárdon, 1888. Ruszton, 1889. a Küküllő mentén. Most már valamennyi borvidékünk fertőzve van s a szőllők pusztulása a legtöbb vidéken nagy arányokat öltött.

A szőllő F.-ja kizárólag csak a Vitis-nemhez tartozó igazi szőllőfajokon él; másféle növényeken nem képes megélni, még a szőllővel legközelebbi rokonságban álló Ampelideákon (Ampelopsis, Cissus stb.) sem. Életmódja és szaporodási viszonyai meglehetősen bonyolultak. Valamint a többi F.-fajnak, ugy ennek is különböző fejlődési stádiumai vannak. Legfontosabb az a fejlődési stádiuma, amelyben a szőllő gyökerén él és pusztít. A szőllőben tulajdonképen csak ez a gyökérlakó tesz közvetetlen kárt, mig a többi alak csak az által válik veszedelmessé, hogy utódaik előbb-utóbb szintén gyökérlakó és gyökérpusztító szárnyatlan alakokká válnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon