Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Finnek... ----

Magyar Magyar Német Német
Finnek... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Finnek

Maga a finn név germán eredetü és lápot jelent; ők országukat Suomi-nak, magukat pedig igy nevezik: Suomalaiset (Suomibeliek), ami némelyek szerint mocsárföldit (suo a. m. mocsár, maa a. m. föld, laiset a. m. beliek) jelent, bár e magyarázathoz kétség fér. A finnek embertani tipusuk szerint mintegy átmenetet képeznek az európai és a mongol faj között, melyhez a német tudósok irányzatosan számítják. A finn tipus ma is nagy területen van elterjedve s számos népet ölel föl, melyek nyelvileg majdnem mind egy népcsaládhoz, az uralaltajihoz tartoznak. A tipus elterjedésének földrajzi keretét a skandináv félsziget, a Balti-tenger melléke, a Jeniszei folyam, a Fehér-tenger és a Volga középtája az északi szélesség 53°-ig, dél felé az európai Oroszország határai szabják meg. Valószinü, hogy hajdanta szórványosan a jelenkori Német-, sőt Francia- és Angolországra is kiterjedt, amennyiben kétséget nem szenved, hogy a hunn népvándorlás hullámai messze nyugatra elosztották a finnség töredékeit. Oroszország egész területén, Ázsiát is ideértve, a finn tipus teljesen uralkodik, sőt nyelve is fenmaradt a helynevekben, ott, ahol ma már évszázadok óta tiszta orosz nyelvü lakosság található. A finn tipus jellemvonásait mutatják a nyelvileg is a finnséghez tartozó észtek, livek, vótok, vepszek; továbbá a F.-hez nyelvileg közel álló mordvinok és cseremiszek; végre az osztjákok és votjákok, akiknek nyelve leginkább a magyarral, mint a finnel rokon, és a csuvasok, akik török dialektust beszélnek. A lappok, bár nyelvük a finnel közeli rokon, fajilag egészen külön tipust alkotnak. A F. és a nyelvileg hozzájuk rokon magyarok embertani összetartozását eddigelé nem sikerült bebizonyítani. A finn tipus fő jellemvonásai: hosszu és rendszerint vörhenyeges v. sárgálló, aranyos v. fehéres szőke, ritkán gesztenye-barna haj; közepesen kifejlett, általában szintén vörhenyeges szakáll; kissé bemélyedt, kéklő, szürke-zöldes v. gesztenyeszin szem, bozontos szemöldökök, szük szemrések; fehér szinü és rendszerint vörös szeplőfoltokkal fedett bőr; egyenes orr, kicsiny orrlyukakkal; az arc soványsága miatt kiálló pofák; kicsiny ajkak; fogaik korán elkopnak; állcsúcsuk gömbölyded; füleik hosszuk, szélesek és laposak; termetük átlag kisebb a középnél, mindazáltal a középnagyságot is jóval meghaladó termet elég gyakori kivétel. A nyakuk vékony, mellkasuk szük és lapos, karjaik hosszuk, tenyerük széles, medencéjük a törzs arányaihoz képest keskeny, lábszáraik rövidek, soványak, vékonyak, lábaik többé-kevésbbé laposak (ludtalpuak). Erkölcseikre nézve egyszerüek, otthonukhoz ragaszkodók, könnyen neheztelők és áskálódók: nehezen lobbannak haragra, de aztán féktelenségbe csap indulatuk; becsületesek a legnagyobb mértékben, főleg az idegen vagyon tiszteletében kitünnek; vendégszeretők, hüségesek és állhatatosak; személyes szabadságuk és függetlenségük iránt érzékenyek; a vadászat- és halászatnak ma is nagy kedvelői; tudomány, művészet és egyéb művelődési törekvések iránt fogékonyak, különösen a dalnak zenében és költészetben régtől fogva mesterei. Zenéjük mélabus, szerkezete feltünő egyezéseket mutat a magyarral.

A finnek a legloyalisabb nép a világon s e loyalitásuk abból a törvénytiszteletből fakad, mely őket fajilag annyira jellemzi. Ez magyarázza meg, hogy ama nagy politikai s társadalmi forrongások, melyek Európa nem egy államát megrendítették, a F.-nél nem tudtak viszhangot kelteni, ellenkezőleg mindig megbotránkozást szültek. Puhakka, a hires parasztköltő (orsz. képviselő is volt) egy 1848-iki versében ugyancsak kikel a «békebontó, gyülölködő, hitszegő» európai nemzetek: franciák, osztrákok, magyarok, lengyelek stb. ellen, s dicsekvőleg állítja velük szembe a finneket: «Mi - ugymond -

                Nem tagadjuk meg a császárt,

                Nem kergetjük el a kormányt,

                Legyen béke mi hazánkban,

                Áldott összhang Finnországban!»

Ezen törvénytiszteleten sarkallik az egész társadalmi rend, mely Finnország fejlődésének, sőt létének alapföltétele. Innen van, hogy a finn állam oly csekély költséggel tudja teljesíteni feladatait, innen a közigazgatás olcsósága, innen az a körülmény, hogy egyetlen hivatalnok elég a rend fentartására 10 mértföldnyi területen, s hogy a rendőri személyzetet sehol a vidéken szaporítani nem kell. Egyszóval: a F. bámulatos haladást mutatnak föl minden téren, mióta szabadon érvényesíthetik faji és nemzeti sajátságaikat. Általában az ország és lakossága ugy intézményeit, mint művelődését tekintve a legérdekesebbek egyike a nyugat- vagy déleurópai emberre nézve. Sok van bennük az amerikai s angol szellem kedvező hatásából, melyet az élénk tengeri közlekedés évtizedek óta nagyon elősegített, a skandináv műveltségből, mellyel évszázadokon át nem szünetelt a F. kapcsolata s nem hiányzanak a szláv (orosz) vegyület és érintkezés nyomai sem, melyeket a szomszédság könnyen megmagyaráz. A régibb korban sürün vegyültek a környező germán elemekkel is, amit nyelvük bizonyít. A germán nyelv legrégibb szóalakjait a F.-ek őrizték meg az onnét kölcsönvett szavakban. E nagyszámu régi kölcsönszók némi képet adnak a F. akkori és azt megelőző állapotáról (V. ö. Ahlquist Ágost: Culturwörter), amennyiben a nevekkel együtt az illető tárgyakat is átvették. E szerint az ősi germán-szláv érintkezés idején a háziállatok közül csupán a kutya, ló és tehén, a gabonaneműek közül csupán az árpa volt náluk otthonos; nyáron bőrsátrak alatt, télen félig a földbe vájt jurtokban tanyáztak, mint a sarkvidék összes régi lakosai. Nyelvrokonaik, a vogulok és osztjákok, körülbelül ma is feltüntetik azt a helyzetet, melyben a Balti-tenger melléki F. az őskorban voltak. Ebből az ősi állapotból a műveltségnek már magasabb fokára jutott népekkel való érintkezés folytán már korán kiemelkedtek s az eredeti nomád életből az állattenyésztésre és földművelésre tértek át, állandó lakhelyekkel, falvakkal, sőt népes városokkal. A keresztyénség elfogadása és vele a nyugati műveltség, az érintkező idegen népek (germánok, oroszok, litvánok, lettek) révén, eredeti jellemvonásaikat nagyban megváltoztatta.

Néprajzilag a tkpi F. között még igen sok érdekes maradványát találni meg ősi állapotaiknak, és ezek gyüjtése, magyarázása ott nagy művelésnek örvend. Régi módu házaik fából és emeletre készültek a falba tolható fa-ablakokkal, benn fülő kályhával s a lakáshoz csatolt istállóval és mellékhelyiségekkel, ugy hogy a család és legféltőbb vagyona egy központba volt koncentrálva; e régi nagyobb faházak, melyek némelyike 150-200 éves, tisztátalanok és szobáik a füsttől fényes feketék; a legszegényebb nép szintén régi módu kis fakunyhóban (pirtti) lakik, melyben a család együtt van a háziállatokkal; a jobbmódu nép ujabb házai már modern berendezéssel épülnek. A fürdő (sauna) minden igazi finn háztól elmaradhatatlan és egy külön viskóból áll, melyben a természetes kövekből összerótt kályhákat befütve s reájuk vizet öntözve, gőzt állítanak elő s ugy fürdenek az emelvényes lócákon, miközben magukat nyirfagallyal verdesik vagy verdestetik (ez többnyire a nők dolga, még a városi gőz- és egyéb fürdőkben is). A népviseletben és szokásokban is sok eredetiség maradt meg, melyeknek tárgyi gyüjteményét a helsingforsi néprajzi muzeum érdekesen tárja föl. Nevezetesek a lakodalmi szokások, melyekről mint egyéb ősi viszonyaikról a F. nagy nemzeti éposza, a Kalevala érdekes képet nyujt. A keresztyén ünnepek egy részét nagy zajjal, vidám játékkal és felvonulásokkal, különösen a Karácsonyt hosszasan és bő lakomákkal ülik meg. Népköltésük páratlanul gazdag kincseinek mintaszerü összegyüjtése körül a legnagyobb szorgalmat fejtik ki, s e tekintetben első helyen állanak. L. Finn irodalom.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is