Főesperes

(Archidiaconus). Eleinte az volt, aki a székesegyháznál alkalmazott szerpapokra és a szegényügyre felügyelt. Legfőbb kötelessége volt a püspök gyámolítása a megye kormányzásában, kit néha a zsinatokon képviselt is. A 7 első században minden püspöki megyének csak egy archidiakonja volt, ez azonban kevésnek bizonyulván, a püspökök többet rendeltek és mindegyiknek külön területet jelöltek ki. A székesegyháznál alkalmazott F. archidiaconus major, a többi archidiaconi minores nevet viselt. A XIII. században már mint a püspök mellérendeltjei jelennek meg és a püspökétől külön önjogu hatóságot gyakorolnak, minek folytán állásuk lassankint természetellenessé vált, amennyiben a püspöki hatalmat majdnem abszorbeálta. E célból több zsinat hatalmukat megszorította, végül a trienti egyetemes zsinat azt teljesen megtörte s őket a püspöktől egészen függővé tette. A vidéki archidiakonatusok némely megyében még a trienti zsinat előtt, másokban később többnyire megszüntek, mig a székesegyháziak legtöbb káptalannál, mint külön méltóság és cim még ma is léteznek, anélkül azonban, hogy egykori hatalmukkal rendelkeznének. Hazánkban mind a székesegyházi, mind a vidéki archidiakonusok tiszte ma is fennáll, és pedig ugy, hogy a vidékiek cime is többnyire székeskáptalani kanonokságokkal van összekötve, mely cimre a kanonokokat ő felsége rendesen fokozatos előléptetés utján nevezi ki. Az egri, kassai, szatmári, munkácsi, besztercei, diakovári, nagyváradi gkat. és körösi megyékben a káptalan kebelén kivüli főesperesek is (a. rurales) léteznek. Kötelességük: kerületeiket meglátogatni; a csekélyebb hiányokat sommás uton eltávolítani, erről azonban a püspöknek egy hónap alatt jelentést tenni tartoznak; az espereseket hivatalukba iktatni, a templomok számadásait megvizsgálni stb. V. ö. dr. Szeredy, Egyházjog I. r.

Forrás: Pallas Nagylexikon