Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
fogak egymá... dental occl...
fogakat vág... to tooth
fogakkal el... to cog
fogakkal el... to tooth
fogakkal el... jawbreaker
fogakkal re... toothy

Magyar Magyar Német Német
Fogak... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Fogak

(dentes), csontszerü, elmeszesedett szervek, melyek a száj nyákhártyájával összeköttetésben fejlődnek. Az emlősök fogain boncolástanilag megkülönböztetendők a következő részek: a korona, fogkorona, vagyis a szabadon a szájba nyuló rész, mely alatt az inyszegély által borított rész, a fognyak és ezentul a fogmederbe erősített rész foggyök nevet visel, utóbbi egyes vagy többszörös lehet (egy gyökü vagy többgyökü fogak). A fogkoronának öt felülete van, melyek megjelölése a következő: mellső, hátsó, külső, belső, rágó vagy metsző-felület; vagy (fogászati) mesial, distal, labial, lingual, masticatorius felület. A korona müködő része az él (metszők) és csücsök (őrlőfogak). Utóbbiak 1-5-ig tertjedő számban vannak az ember fogainál. A csücskök között hosszanti és haránt-árkok futnak. Mellékcsücskök és mellékárkok rendesen nagy számban és fejletten rendellenesen fordulnak elő. A gyökök önállók, szétágazók vagy összeforrt (iker-) gyökök. Utóbbiaknál az összeforradás helyén hosszanti barázda. Ahány a csücsök, annyi a gyök, ha összeforrt is. Ez emlékeztet az ősi fogra, melynek egy magános csücske és egy ilyen gyöke van (kup-fog). A fog belsejét üreg képezi, mely a gyökerekben mint csatorna folytatódik a gyök végéig, ez a fogbélüreg és a gyökcsatorna. Ezen üregben fekszik a fogbél a fogfejlődési korszakból visszamaradt fogcsirrész, mely a fogat élet ideje alatt nedvességgel ellátva táplálja, önmaga véredényekkel és idegekkel el van látva, de azokból a fog szilárd állományainak nem ád (kivétel a vasodentin).

Minden fog három állományból áll. 1. A fogzománc, ez a koronának külső kérgét képezi, legvastagabb a metsző- és rágó felületeken, kivált a csücskökön és megszünik a fog nyaki részén; összetétele hullámzatos, finom, kemény, ásványi anyagokból álló rudacskákból (prizmák) áll, melyek alig tartalmaznak szervi anyagokat és innen van a zománc roppant keménysége (az edzetlen acélnál keményebb). 2. A dentin a fog zömét képezi, igen finom csatornácska-rendszerrel van ellátva, melyben még finomabb, tápláló-szöveti szálak futnak és határán szétágazódnak, v. visszahajló kacsokat képeznek; utóbbiak magasabb rendü gerinceseknél a zománcba nem, vagy csak nagyon kevéssé terjednek át a gyök kérgi rétegébe, de némely halnál és némely hüllőnél inkább beterjeszkednek a cementbe. A dentincsatornácskákban futó szálak dentinfibrillák-nak neveztetnek, a csatornácskák közötti rész a dentin szövetközti állománya; ezt az előtt homogen-állománynak tartották, legujabban azonban felfedezték szerkezete rostos voltát. Erős savak által a fogállományból a mészsók kivonhatók, a visszamaradó anyag a fog alapanyagát (fogporc) képezi. 3. A gyökcsont v. gyökkéreg körülveszi a gyököt egész hosszában, különféle vastagságu rétegekben, legvastagabb a gyökcsúcson, legvékonyabb a fog nyaki részén, lényegileg csontszövetet képvisel. Ezen állományok hiány nélkül megvannak az ember fogaiban, azonban némely állatfajnál majd azoknak elosztódása hiányos v. aránytalan, majd azoknak egyike vagy másika hiányzik, p. a rágcsálók metsző fogainál csak az ajaki felületen van zománc. Oly fogak, melyeknek zömét dentin képezi és melyeknél a zománc talán teljesen hiányzik, dentinfogaknak neveztetnek; ezeknél p. a zománc csak fogjelődés idejében létezik, v. a fog megjelenésekor csakhamar lehámlik (elefánt-agyar). A dentinfogak megkülönböztetendők a szarulemezes állcsontoktól, hol kemény szaruréteg helyettesíti a fogakat (madarak, teknyősök, chelonia) és még inkább a szaruból álló fogakból, milyenek p. a bálna fogai, az u. n. halcsont. A kifejlődött dentinfogak zománc-, dentin- és cementből állanak, mely utóbbi nemcsak a gyököt borítja vastag rétegben, hanem a koronát is.

Összehasonlító boncolástana.

A gerincesek fogai és a halpikkelyek analog bőrképletek, amelyek a bőrpapillák elmeszesedéséből keletkeznek, és ennélfogva a halaknál a szájnak, szájpadlásnak és állcsontoknak nagy részét elfoglalják, mintegy sürü kibélelését képezik; ellenben a magasabb gerinceseknél az állcsontok széleit borító rágó-készüléksort képeznek.

A fogak alakja (morphologia). A gerincesek alsó osztályaiban a fogak jobbára egyszerü, kupalaku, egygyökü alakkal birnak, melyeknek felülete némi rovátkolást, árkolást mutat. Ilyen folyton növő, jobbára nagyszámu kupfogak találhatók a halak-, kétéltüek-, hüllők- valamint az őslénytani madarak s emlősök egész soránál a szájban és garatban, anélkül, hogy a fogak között alaki különbség mutatkoznék. A különféle életmód, táplálkozás, illetőleg fogmunka folytán a fogak p. az emlősöknél már különböző alakot öltöttek. Igy megkülönböztetünk az emlősöknél mellső vagy metsző, egygyökü, és hátsó, többgyökü, egyszersmind összetett koronaképződéssel ellátott fogakat, melyek külön-külön alakuak, korlátolt növekedésüek és két izben nőnek (tejfogak és állandó fogak). Tejfog oly fog, mely valamely időpontban gyöki részén felszivódást szenved és utód által pótoltatik. Állandó fog oly fog, mely szabály szerint nem bir utóddal. Általánosságban a fogak alakjának magasabb differencirozódása következtében beállott számbeli csökkenésük. Az eocen emlősök jobbára sokkal fogdusabb fogazattal birtak, mint a későbbiek. A halak, kétéltüek és hüllők fogazata, mint említettük, egyforma fogakból áll, az ily fogazat neve homodont (isodont); ezzel ellentétben a többféle alakból álló fogazat heterodont (anisodont) fogazat nevet visel. A heterodont fogazatban az egyes fogcsoportokra (fogféleség) a következő megjelölések állanak fenn: metsző-, szem- vagy szeglet-, kisőrlő- és nagyőrlő fogak. Minthogy a metsző- és szemfogak az egygyöküség és a korona egyszerü alakja mellett megmaradtak, ennélfogva csupán a tovább fejlődött, differencirozottabb őrlőfogak osztályozására volt szükség. A jelenlegi őrlőfogak keletkezését illetőleg a buvárok tulnyomó része (Cope, Osborn, Wortman, Schlosser, Fleischmann) megegyezik abban, miszerint azok a kupalaku, reptilia-fogból fokozatos átalakulás folytán jöttek létre. Ezen felfogással ellentétben áll egy uj elmélet, mely szerint az összes őrlőfogak két v. több egyszerü kupfog összeolvadásából fejlődtek a mai magas organizáltságu fogképletekké. (V. ö. Röse, Anat. Anzeiger, 1892. XV. sz. 13-14.)

Filogenetikus szempontból az emberi fogazat legközelebb áll az antropoid-majmokéhoz és ezek közül leginkább hasonlít a jelenleg élő madagaskari Hylobates fogazatához (fosszil-majmok ez ideig még nem ismeretesek). Azonban a különbség még itt is elég nagy, mert ugy a metsző-, mint az őrlőfogak sokkal határozottabb alakkal birnak, és a szegletfog sokkal hosszabb és hajlottabb mint az embernél, továbbá a majmoknál is az egyes fogcsoportok között köz (diastema) van, mi az emberi fogazatnál hiányzik. A neandervölgyi és nauletti állítólagos ősemberlelet, eltekintve attól, hogy nem ismertetnek el ilyennek, sem hozta közelebb a majomfogazatot az emberéhez; az összekötő láncszemet képező fosszil-állatok pedig hiányzanak. Az egyes emberi race-ok fogazata között nagyon csekély különbségek forognak fenn. Az ausztráliai őslakók (Tasmania, Uj-Kaledonia) és a középafrikai vad négerek fogazatán csak az tünik fel, hogy a fehér racehoz viszonyítva, fogaik erősebb alakfejlettséget mutatnak, nevezetesen leginkább a III. molaris (bölcseségi fog) bir tökéletesebb alakkal, és hogy az I. molaristól kezdve a III-ikig nagyság és csücsökszám tekintetében progressio mutatkozik, mig ellenben a fehér race-nál e viszonyok a bölcseségi fog felé regresszivek. A nagyon civilizált népeknél a III. molaris fog állítólag már kiveszőben van (reductio), mit az inkább puha táplálékkel való élésre vezetnek vissza.

A fogak száma igen változó; vannak állatok, melyek igen nagy számban tüntetik fel azokat, ugy hogy az állcsontokon kivül még a garat és a szájpadlás is el vannak általuk borítva (halak, kétéltüek, hüllők); viszont másoknál a fogazat nagyon hézagos vagy teljesen hiányzik (edentata, madarak). A fogak számának meghatározására minden állatfaj számára egy formula létezik, milyen p. az embernél az állandó fogazatra és a tejfogazatra .

vagyis szóval kifejezve, az embernek 32 állandó és 20 tejfoga van. Egy irásmód szerint a következő formula fejezi ki: i 2/2, c 1/1, pm 2/2, m 3/3×2 = 32, és d, i 2/2, c 1/1, m 2/2 ×2 = 20.

Magától értetődik, hogy csak heterodont fogazat bir ilyen formulával. Noha a különböző emlősöknek fogformulája nagyon változó, mégis segítségül véve a fossil törzscsoportokat, sikerült a következő tipikus emlősfogformulát felállítani i 3/3, c 1/1, pm 4/4, m 3/3 × 2 = 44; ily fogformulával birt a Homalodontotherium, egy őslénytani patás Patagóniában (Flower, Philosoph. Trans. 1874).

Az ember szájüregében két izben egymás után jelennek meg fogazatok (denticiók), amennyiben az első, u. n. tejfogak csak az első életévekben működnek, a 7-ik életévtől kezdve azonban kihullanak és az u. n. állandó fogak kezdik elfoglalni helyüket; az ember tehát difiodont fogazattal bir. Az embernek 32 állandó foga van, melyek közül 16 a felső- és 16 alsó állcsontba van ékelve (gomphosis). Az emberi állandó fogazatban megkülönböztetünk 8 metsző, 4 szeglet- vagy szem-, 8 kis őrlő- és 12 nagy őrlőfogat. A 4 felső és 4 alsó metszőfog között megkülönböztetünk 2-2 középső és 2-2 oldalsó metszőfogat. Az oldalsó metszőfogaktól kifelé egy-egy szegletfog következik. A 8 kis őrlőfog (mindegyik oldalon 2-2) koronája valamivel alacsonyabb mint a szegletfogaké, rágó felületük szélesebb és két csücskü. A nagy őrlők száma 12 (mindegyik oldalon 3-3); a 3 legkülső nagy őrlőfogat, mivel csak későn, a 16-25. életévben törnek elő, bölcseség-fogaknak szokták nevezni. Meg kell még jegyezni, hogy az embernél a tejfogak száma 20, még pedig van a tejfogazatban fönn és lenn 4 metsző, 2 szem- és 4 nagy őrlőfog. Kis őrlőfogak (dentes praemolares) a tejfogazatban nem léteznek. A tejfogak alakja nagyjában megegyezik a megfelelő állandó fogak alakjával.

A fogak redukciója (számbeli csökkenése) annyit jelent, mint a fogak eredeti számának kisebbedése, mellyel azonban többnyire karöltve jár alaki, fejlettségi tökéletesedésük. Az emlősöknek joformán valamennyi rendjénél a geologice ifjabb alakoknál kisebb a fogak száma, mint ugyanazon fejlődési sorozat régibb képviselőinél. Ellenben a phyletikus fejlődés folyamán a szabályos fogszám gyarapodása diphyodont emlősöknél sohasem fordul elő. A redukció majd mindig egy bizonyos fogféleség végén veszi kezdetét, p. vagy az incisivus, vagy a praemolaris, vagy a molaris-féleségtől, még pedig előre vagy hátrafelé haladólag.

A fogazat pótlódása (successio), amely szükségessé válik az életviszonyok és elhasználódás miatt, az állatoknál különféleképen megy végbe. Nagymérvü a pótlódás a halaknál, melyek éppen ugy mint a pikkelyeiket, fogaikat is elvetik. Az emlősöknél a pótlódás korlátozott és itt két csoportot különböztetünk meg: monofiodont és difiodont állatokat, illetőleg fogazatokat. A monofiodontokhoz tartoznak p. a cetaceák és edentaták, ezeknél a meglevő fogak sem cseréltetnek ki, miga difiodont állatoknál ifju korukban egy ideiglenes, u. n. tejfogazat jelenik meg, melyet utóbb az állandó cserél fel; ezen cserének neve második fogzás. Megjegyezendő, hogy némely állatnál nem az összes fogak, még az állandók sem találhatók egyidejüleg, hanem, mint p. az elefántnál, mindenkoron csupán egy őrlőfog működik, amely mögött azután a következő a régi elhasználtat helyéből kiszorítja. Némely állatnál a tejfogazat jórészben állandóan fenmarad és teljes második fogzás nem következik be, hanem csak csekély számu uj fog jelentkezik. Laikusok között lábrakapott a nézet, mintha az embernél magas korban az állandó fogazat kihullása után még egy harmadik fogsor, v. egyes fogak, melyek még ide tartoznának, jelennének meg, vagyis egy dentitio tertia fordulna elő, ez nem létezik. A tejfogazat értelmezését illetőleg ellentétes nézetek állanak szemközt; a legtöbb szerző abban az eredeti reptilia-fogazat átöröklési módját látja, ellenben mások azt emlős-sajátságnak tekintik (Elower, Oldfield). Az utóbbi felfogás szerint a monofiodont-fogazat volna az eredeti, a difiodont a később szerzett állapot. Az előbbi felfogást támogatják ugy ásatag (fossil) mint élő (recens) állatfajok, melyeknél a tejfogak v. részlegesen, vagy teljesen veszendőbe mentek, melyeknél tehát kezdetét vette vagy beállott az idő, hogy monofiodont fogazat keletkezett difiodontból. A tejfogazatnak működési időszaka nem egyforma valamennyi difiodontnál, hanem vannak állatok, melyeknél a tejfogak már a magzatéletben kihullanak, viszont olyanok, melyeknél a tejfogazat az egész életen át, tehát az állat kifejlődött korában is még működik, valamint vannak oly állatok, melyeknél a tejfogazatnak csupán fejlődéstani nyomai léteznek; az ily tejfogak hiányosan képződvén, felszivódnak és igy sohasem jelennek meg a felszinen. A fogak ki vannak téve az elhasználódásnak, kivált némely emlősnél, mint p. a herbivorák és rodentiák, melyek táplálékuk mivolta és feldolgozási mikéntje által fogaikat annyira elhasználják, hogy azok egész életükre nem tarthatnának; az ily állatok fogai folyton korlátlanul növő fogak. E fogak nem csúcsban végződnek, mint a korlátolt növésü fogak, hanem egy kis nyilással vannak ellátva, amelybe beterjeszkedik az eredeti, a fogat képező fogcsir egy része, amelyből az elhasználódás mérve szerint folyton uj meg uj fogállomány képződik. Ilyenek p. a nyul, a ló és a birka fogai. A difiodont-fogazatunk közül csupán az ember bir szorosan sorakozott fogsorral, mig az állatoknál, p. az emberhez legközelebb álló majmoknál is hézag van az egyes fogcsoportok között, e hézag neve diastema.

A fogpótlás (-váltás) iránya a vertikális az amfibiáktől kezdve, amelyeknél a váltás tulnyomólag még oldali irányból történik, de ahol már vannak egyes családok, melyeknél a pótlás iránya vertikális. A hivatás (functio) szerint, melyet a fogaknak teljesíteni kell, az emlősöknél a következő csoportok felállítása engedhető meg általános vázolásra: 1. halevők, 2. husevők, 3. rovarevők, 4. füevők, 5. mindenevők (piscivora, carnivora, insectivora, herbivora, omnivora); mindezen csoportoknak természetesen számos variációja és átmeneti alakja létezik. Valamennyi állatosztályra érvényes tétel, miszerint a fogazat morfologiai módosulatai az életmód és hivatás (tápszer minősége, fegyver, megragadási eszköz) által feltételezve az ehhez való alkalmazkodás által jöttek és a mai napig jönnek létre; a fölöslegesekké váló fogak kimaradoznak (számbeli redukció), vagy legalább, még pedig a kimaradozást bevezetőleg a fejlődésben visszamaradva mekkoraságuk és csücskeik számából veszítenek (alakbeli redukció).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is