Fogyatkozások

(eclipses, defectus Solis, Lunae, siderum), valamely égi testnek részletes v. teljes eltünése, mialatt még a látóhatár felett van, azon momentánokból, hogy az illető égi test és a Föld közé egy harmadik égi test jut azokkal egy vonalba. Ezáltal annak az égi testnek, melynek F.-áról beszélünk, saját (p. a Nap fogyatkozásánál) vagy a Napnak reá eső fényét a Földön levő szemlélőtől ezen harmadik égi test elvonja, vagy árnyékával azt elsötétíti. Ha holdtöltekor a Föld jő a Nap és Hold közé, tehát a Föld árnyéka a Holdat elfedi, holdfogyatkozás, ha pedig ujhold esetén a Hold árnyéka a Föld egyes részeitől vonja el a napfényt, napfogyatkozás támad. Rendesen csak e két test ilynemü eseteiben beszélünk fogyatkozásról, mig a bolygóknak v. a csillagoknak a Hold általi elfödését csillagfedés (l. o.) névvel jelöljük. A Mars, Jupiter és Saturnus holdjainak elsötétülését, melynek az illető bolygóra nézve a napfogyatkozásnak jellege van, inkább mint ezen holdak eltünését és ujra megjelenését tekintjük és ezen esetek közül csak a Jupiter holdjainak ilynemü tüneményeit észlelik rendszeresen, azért is, mert annak idején ezekből határozta meg Römer Olaf a fény terjedési sebességét. Amikor a Napnak részletes fogyatkozását a Merkur vagy Vénus idézi elő, ezt Merkur- vagy Vénus-átvonulásnak nevezzük, a bolygóknak ritkább egymásközti fedését - milyen p. a Keppler észlelte 1591 jan. 9. fedése a Marsnak a Jupiter által - szintén nem szoktuk a F. néven nevezni, bár lényegileg ugyancsak az.

A nap és hold-F.-ról már igen régen észrevették, hogy bizonyos idő leteltével ugyanazon sorrendben ismétlődnek; a görögök ezen 6585 napra, vagyis 18 év 11 napra terjedő periodust, mely még 223 szinodikus és 242 drakonikus hónappal egyenlő, Sarosnak nevezték el; ezen belül 70 fogyatkozás fordul elő, még pedig 29 hold- és 41 napfogyatkozás, csakhogy a hold-F.-ok azon a félgömbön, melyre nézve azon éjjel a Hold a látóhatár felett van, minden helyen láthatók, mig a nap-F. láthatósága a földterület csak azon kis részére szorítkozik, melyen a Hold árnyékkupja végigmegy. A régieknek a F.-ról nem volt tisztult és helyes felfogásuk; rendesen a Nap és Hold valamely bajának tulajdonították és igy azokról, kik ezt előre megmondhatták vagy alkalmas módon felhasználták, emberfeletti hatalmat tételeztek fel. Tudjuk, hogy Perikles egy napfogyatkozással bátorította tengerészeit és katonáit, Nagy Sándornak meg egész tekintélyére volt szüksége, hogy leküzdje seregének ijedelmét egy holdfogyatkozás alkalmával. Kolumbus 1504 márc. 1.-én a holdfogyatkozásnak, mellyel előre ijesztette Jamaika benszülött főnökeit, köszönhette, hogy kellő élelmi szerhez jutott. Az inkák az elfogyatkozó Holdat betegnek hitték, teljes holdfogyatkozást pedig a halál biztos jelének tartottak, sőt a világ végétől féltek; nagy lármát csaptak, főleg a kutyákat késztették vonításra, hogy a veszedelmet elhárítsák. A peruiak élénk mama quilla felkiáltásokkal kérték a mennyeieket, hogy ne engedjék a Hold-anyát elveszni. Az eszkimók F.-kor ma is elrejtik élelmiszereiket és bezárják lakásaikat, attól félve, hogy a Nap v. Hold eljő hozzájok; ők is főleg a kutyák vonításával akarják a Holdat ujra feltünésre birni. Dél-Amerika legtöbb törzsének felfogása szerint egy nagy kutya falja fel a Holdat. Keleten általános volt és ma is az a hit, hogy F.-kor egy sárkány falja fel a Napot vagy Holdat, igy az indusoknál, zsidóknál, sziámiaknál, kik ugyancsak üstökkel és dobokkal okozta nagy zajjal akarták elriasztani a veszedelmes állatot. Kinában is hasonló volt a felfogás, hol azonkivül figyelmeztetésnek tartották a császárra nézve, hogy hibáit megvizsgálja és azokat elhagyja; épp ezért a bekövetkező fogyatkozást jó eleve közhirré tették az egész birodalomban, hogy mindenki, főleg pedig az udvar készülhessen e fontos eseményre; egy kb. 2155. Kr. e. volt napfogyatkozás előre való meghatározásának elmulasztása miatt épp azért Csong-Kong császár meg is ölette Ho és Hi csillagászokat; a földreborulás, nagy lárma ma is még fenmaradt a kinaiaknál fogyatkozáskor. A görögök és rómaiak is zajjal, lármával vélték a fogyatkozást elmulaszthatni, ahogy erről Plato, Plinius, Titus Livius értesítenek; a középkori keresztények pedig harangzugással védekeztek a fogyatkozás ellen, épugy, mint az égiháboruk ellen, mely utóbbi szokás itt-ott máig is fennáll.

Forrás: Pallas Nagylexikon