Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Föld-kultus... ----

Magyar Magyar Német Német
Föld-kultus... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Föld-kultusz

nyomait majdnem minden nép hagyományában feltaláljuk. Az egyes népeknek a föld eredetéről szóló mitoszai feltünően megegyeznek azon alapeszmében, hogy a világnak kezdetét az ür, a kaosz előzé meg, melynek vizzel vegyült zátonya fölé emelkedik a föld. Több nép a világ alakulását az u. n. világtojáson (l. o.) kezdi, mig más népek hagyománya a földet a vizből buktatja fel. A finn-ugor népek hagyományaiban csak a finn világteremtési monda származtatja egy kacsa tojásából a földet; a többi rokon népek mondái szerint a földet a vizből buktatják fel. A vogul monda szerint Numi-Tarom, a legfőbb lény parancsára Elmpi (l. o.), az ő segitője, felbuktatja a vizből a földet, mely egyre forog a viz szinén; hogy lakhatóvá váljék, az Ural-hegységgel erősítik meg. A rokon votják nép mondája szerint Inmar isten hajón ülve, megparancsolta, Sajtannak, hogy szálljon alá a tenger fenekére és hozzon onnan fövényt fel szájában. Sajtan többszöri lebukás után végre hozott fövényt és azt kiköpte a viz szinére s ebből támadt aztán a föld; de szájában visszatartott egy fövényszemet, melyből a maga számára akart földet teremteni. De a fövényszem nőni kezdett szájában, ugyannyira, hogy feje megdagadt. Mikor kiköpte a fövényszemet, abból a hegyek támadtak. Ugyanezt a mondát a magyarral rokon eszt, osztják, mordva és több altaji nép is beszéli, sőt még az erdélyi cigány nép körében is él. A magyar hagyományban is megtaláljuk a fövényre vonatkozó adatot. Szeged vidékén azt beszélik, hogy a föld teremtése alkalmával az ördög istentől a részeg ember lelkét kérte, melyet isten odaigért neki, ha «egy kötél homokot felhoz a tenger fenekéről», amire pedig az ördög nem volt képes. Ugy a magyar, mint más nemzetek hiedelme szerint a föld 3 cethalon nyugszik; ha ezek mozognak, földingás támad. A vogul monda egyik változatában a rossz szellem, Khulyater csak akkora földet kér Numi-Taromtól, hogy rajta egy botot állíthasson meg. E darab földet megkapva, beleszurja a botját; de Numi-Tarom felhuzza, mire aztán csúszó-mászó állatok jönnek elé a földből. E vonás keresztényesített kiadását a palóc hagyományban birjuk. Az endrefalvi tógátnál, mely a néphiedelem szerint keresztül megy a földön, az ördög el akarta rekeszteni a világot, ami félig-meddig sikerült is neki; de mikor a gombot fel akarta tenni a rekeszre, megszólalt a kakas és a tógát elsülyedt. Az ördögnek is van tehát, Elmpihez hasonlóan, hegyre való gombja.

Hogy a földnek az ősi hagyományokban «anya» szerepe volt és ebből vette a F. eredetét, ezt legjobban feltüntetik azok a számos népnél előforduló mondák, melyek szerint az istenség az első embert földből formálja. A magyar néphiedelemben és őstörténeti mondáinkban kevés bár, de határozott F.-i nyomokat találunk. Még Theophylaktos görög iró mondja a régi magyarokról: «Tisztelik és énekkel dicsérik a földet.» A Somogyi-féle apokrif régi magyar énekekbeb «a Király Pál tanár megfejtette hunn-székely irásu kodexben» szintén vannak földtisztelő darabok. Mitoszi nyomokat találunk népünk azon hiedelmeiben is, melyek szerint a föld óvó, megengesztelő s tisztító erővel bir. Sok helyen még e század elejéaa az ujszülöttet mindjárt születésekor legelőbb a földre kellett lefektetni, hogy megtisztuljon, mert a nép azt hiszi, hogy az ujszülött anyjával együtt bizonyos ideig «tisztátlan». Néhol az anya az első mennydörgéskor földre teszi gyermekét, hogy megerősödjék. A föld, mint édes anya, megsegít különös bajokban. Szemmel verésnél 2 marék földet megfőznek s a gyermekre öntik. Ha a gyermek elesik s megüti magát, testének megsérült részét egy késsel kell nyomogatni és aztán ezt néhányszor a földbe szurni.Ezzel a baj átadatik a földnek. A földről mint édes anyáról való mitoszi képzetre mutat azon eljárás is, mely szerint az, akinek torka fáj, letérdepel a földre és egymásután háromszor mondja: «Édes anyám, föld, neked mondom, torkom fáj» s mindannyiszor megcsókolja a földet. Akinek szemölcse van a testén, huzzon azon végig egy szalmaszálat és ássa azt el, mondván: «Föld anyám, neked átadom apró jószágomat.»

Nemcsak beteg embereket szokás a puszta földre fektetni, hogy a föld «kiszijja» a betegséget, hanem haldoklókat is, hogy haláltusájuk megkönnyebbüljön. Kalotaszegen az oláhok és a magyarok is oly halottnak, ki váratlanul vagy az utolsó szentség felvétele nélkül mult ki, földet tesznek a szájába, hogy az elhalt nyugtot találjon a föld méhében. Thuróczi régi krónikásunk beszéli, hogy a cinkotai csatatéren elesett Vidnek, mint a viszálykodás és testvérháboru okozójának, a bosszus vitézek nekiestek s mellét felvágva, sebeit és szemeit földdel szórták tele, mondván: «Lakjál jól most földdel, ki életedben javak és méltóságokkal telhetetlén valál.» Régi mitoszi hagyományon alapszik népünk azon hiedelme is, hogy a föld jóstehetséggel bir: különösen a földingás, földindulás mindenkor a jelen állapotok megváltoztatását jelenti. A föld jóslótehetségére vonatkozik e szokás: Ki karácsony vagy ujév éjjelén keresztuton vagy hegytetőn a földre lefekszik, annak jövő évi sorsát megsugja a föld. A leány Szilveszter-napkor böjtöl s éjfélkor kiszalad a szabadba s lefekszik ott néhány percre a földre, hogy ez neki megsugja leendő férje nevét. Kinek valami rendkivüli kivánsága van, szintén böjtöl e napon és éjfélkor megsugja a földnek kivánságát, hogy az beteljesüljön. A földnek, mint meghittnek mondja meg titkos kivánatát; eredeti jelentőségében erre céloz talán e közmondásunk is: «Még a földnek se mondd meg». Ha Nagyboldogasszony-napkor esö hull, sok helyt a leányok összegyülnek és ki-ki maga számára egy száraz földrögöt kitesz az esóre. Bizonyos idő leteltével utána néznek: kinek röge átázott az esőben, az férjhez meggy azon évben. Munkácsi beszéli, hogy a votjákok közt való időzésekor egy lakodalom alkalmával kint a szabadban egy nő énekelte el fájdalmát és valotta be bünét az anyaföldnek. Ez a nő ugyanis szülei akarata ellenére szökve ment férjhez, ami votják felfogás szerint ugyan nem valami bün, csakhogy e hibát tisztességes lakodalommal kellett volna utólagosan helyreigazítani. A votjákoknál szokás, hogy a menyasszony, mielőtt uj otthonába viszik, kint a szabadban siralmas énekben elbucsuzik szülőföldjétől.Kalotaszeg néhány helyén a vőlegény menyegzője napján egy marék földet vesz s annak felét jobb csizmájába teszi, másik felét pedig menyasszonya bal csizmájába dugja valahogy észrevétlenül s igy megy esketésre. Azután a saját csizmájában levő földet elássa ágya alá s amig ez a föld ott marad, addig a felesége minden «turpis» titkát elmondja álmában. A germánok a hűtlen nőt posványos helyen elsülyesztették. A tatárok is a házasságtörő nőt mellig földbe ássák és azután megkövezik. A mordva népnél is, régi dalok tanusága szerint, egykor gyakorlatban volt e halálbbüntetés, melynek eredeti jelentősége körülbelül az, hogy a földet nem szabad beszennyezni esküszegővel; ezt nem fogadja magába se élse, se halva, miglen nem tisztul meg bünétől, amit pogány földtisztelő szertartással valószinüleg ugy hajtottak végre, hogy az esküszegőt mellig beásták a földbe; igy megtisztult és halála után eltemethető volt a földbe. Világot vet e halálbüntetés a régi magyaroknak határjárás alkalmával szokásos esküformájára és az ezzel összekötött, a földre vonatkozó szertartásokra, melyek régi törvénygyüjteményeinkben olvashatók. «Határjárások és kiigazítások alkalmával annak, akinek birói itélet folytán le kellett tenni az esküt, a peres föld helyszinén ásott gödörbe köldökéig bele kellett állani s fedetlen fővel s mezitláb, jobb kezében darab földet feje fölött tartva, kellett a birósági személy által elibe szabott esküt elmondani, hozzáadván a szokásos esküszöveghez: hogy ha pedig hamisan s csalárdul tette volna, ugyanazon föld nyelje el, soha se maga, se örökösei semmi hasznát ne lássák, hanem haszon és gyümölcsözés helyett tövist és bojtorjánt teremjen». (Corpus jur. ap. juram.). Már régi esküszövegeink is a föld igazságára, hatalmára, az igazságtalanságnak ő általa való megtorlására hivatkoznak; igy p. a Lajos király korabeli esküforma mondja: «lsten téged ugy segélyjen, stb.; szörnyü halállal ugy ne vessz el, a föld tetemedet ugy fogadja halva, harmadnapon ugy ki ne vesse.» Hasonlóan szól a Hunyady korabeli eskü. Mindez azon általános pogány hitnézetben gyökerezik, hogy a föld nem türi magában a gonoszat. Népdalainkban az akasztófára itélt rabló csikós Barna Pétert se «veszi magába a fekete föld», s gyakran hallhatni népünk ajkán: «Nem érdemes, hogy a föld elnyelje», v.: «nyeljen el a föld, ha igazat nem mondok». Meséinkben a föld nyeli el a megátkozottat s számos helyi mondánk említ ily esetet.

A földmitoszra vomtkozó régibb pogánykorbeli hagyományunk a föld, fü és viz azon jelvies átadása is, minőt krónikásaink a honfoglaló magyarokról beszélnek, jelesen az a történet, melyet röviden a fehér ló regéjének szoktunk nevezni. (L. Fehér ló). Földmitoszi nyomokat tartalmaznak azon vallásos szertartások is, melyekben a magyarokhoz hozott föld, fü és viz részesültek. A krónika említi, hogy «a hozott 3 tárgyat, rögöt, vizet és füvet hálaáldozatul a magasba az ég felé veték». Székely is mondja krónikájában: a vizzel felemelvén mindazokat (t. i. földet s füvet); ugyszintén Lisznyai, hogy «a Duna vizét, az Alföldnek fekete földjét és a zsiros füvet... scythiai módon megáldozák, mert a  Duna vizét hosszu kürtbe tölték és az ég felé felhinték; a fekete földet is az ég felé felhajigálák, a füvet hasonlatoskép»...De nemcsak nagyobb vállalatoknál, hanem az adományozott földbirtokba való beiktatásoknál is (donationalis statutio) felemlitik joghagyományaink a föld átadását. Az iktató királyi ember (homo regius) kezén fogva vezette be az adományozottat néhány lépésnyire földbirtokába, földet adván kezébe. Ezen szertartás alapeszméje szintén csak az, hogy a jogtalanul, az ő beleegyezése nélkül elfoglalt földtől anmk valódi birtokosa, a földanya, megvonja kegyeit, azaz a termékenységet.

Ily alapeszme rejlik a velünk rokon népek néhány szokásaiban. A csuvasok rossz termés idején a «földkisasszony nászát» ünnepelik, hogy vidékükre nézve megnyerjék a «földkisasszony» kegyét. E célra egy legényt felöltöztetnek cifra ruhába, etetik, itatják s aztán éjnek idején felcifrázott szekéren zajtalanul elviszik termékeny vidékre, hogy onnan a «földlkisasszongt» megszöktesse. Ahol a termékenyebb vidék kezdődik, a vőlegényt leemelik a szekérről s a násznép lapáttal, kapával felszerelve, halkan a mezőre lép. ltt közülök egy öreg ember felkéri a «drága menyasszonyt», hogy kövesse kincseivel a vőlegényét hazájába. A vőlegény a földre borul s szintén kéri a földkisasszonyt, hogy kövesse őt kelengyéjével együtt. Ekkor a legény hosszában ledől a földre, mig a násznép kapával, ásóval egy jó darab gyepet kiszakít földestül. Ezt szekérre rakva, gyorsan elhajtanak, mintha valóban menyasszonyt szöktetnének. A saját falujok határára érve, a legény üdvözli menyasszonyát, azaz az elhozott földdarabot, melyet aztán a nép a határon elszór, azt hivén, hogy ezzel az idegen vidékről a saját határukra rabolták a termékenységet. Ha a votják vőlegény falujában több éven át rossz termés volt, a menyasszonyért jött násznép, mielőtt véglegesen elhagyná a menyasszony faluját, titokban kalászokat tépeget ki, azon felfogással, hogy ezen szimbolummal a menyasszonnyal együtt a föld áldása is átmegy falujokba. Minálunk is azt hiszik, hogy ha egy faluból menyasszonyt visznek más faluba, ügyelni kell, hogy a násznép a menyasszony, falujának határáról ne tépjen kalászt, különben jég veri el a határt. Kalotaszegen azt hiszik, hogy ha valaki elad egy szántót, annak hasznát, azaz termékenységét magához ragadhatja, ha a vásár után rögtön egy maroknyi földet dob az eladott szántóról a még birtokában levőre. Valószinü, hogy a csuvas népszokásban eredetileg a vőlegény - v. általában a földrablás alkalmával szereplő ember - a földisten személyesítője. A magyar néphagyomány szerint is a földtisztelet sajátlag két külön személyre vonatkozott, a «föld-anyára» és a «föld-tündérnőre», ki mint külön megszemélyesített lény földalatti palotában lakik s aki meséink szerint az országába beható hőst soha többé nem bocsátja el, ha ez nem nevezi őt az emberiség jóltevő anyjának. Valószinüleg nálunk is a két földistenség közül az egyik eredetileg férfi, a másik nő volt, s csak idő folytán változott át női istenséggé a föld tündérének nevezett földistenség; hisz a «tündér» szó eredetileg nem csupán női, hanem férfi tündért is jelentett.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is