Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
föld dirt
föld earth
föld ground
föld land
föld soil
föld terra
föld alatt below groun...
föld alatti... underground...
föld alatti... bunker
föld alatti... bunker
föld alatti... synclinal
föld egysze... terra filiu...
föld felett... aboveground...
föld felett... aerial
föld felett... overhead
föld felőli... offshore
föld felszí... surface of ...
föld fia terra filiu...
föld sója salt of the...
föld- earthy

Magyar Magyar Német Német
föld & a fö... Erdboden (r...
föld & tala... Land (s)
föld & tala... Boden (r)
föld felett... oberirdisch...
föld körüli... Weltreise (...
földalatti unterirdisc...
földalatti ... U-Bahn (e)
földalatti ... Untergrundb...
földalatti ... Untertageba...
földalatti ... Untertagbau...
földbirtok Bodenbesitz...
földbirtok Grundbesitz...
földbirtok Gut (s)
földbirtoko... Gutsbesitze...
földből val... erden
földel erden
földes erdig
földesúr Gutsherr (r...
földgáz Erdgas (s)
földgolyó Erdball (r)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Föld

A Naprendszer belülről számított harmadik bolygója. Világszomszédai a Vénus és Mars, melyeket Merkurral és különösen az aszteroidokkal nagyságban messze felülmul, mig a külső bolygóknak tetemesen mögötte marad. Kettős szempontból tárgyalhatjuk: egyszer a bolygórendszer egy tagjául tekintjük és meghatározzuk a világürben elfoglalt állását, a többi bolygókhoz való viszonyát, a Nap körüli mozgását és hasonlókat. Azután önálló világtest gyanánt is fogható fel, és ekkor megállapítjuk alakját, nagyságát, felületi pontjának egymáshoz való fekvését és hasonlókat. Mindkét szempont közös disciplinába foglalható össze, melyet matematikai vagy asztronomiai földrajznak, vagy rövidebben geonomiának nevezhetni. Ha a második felfogásban fizikai módszerekkel kutatunk, keressük a F. sürüségét, belsejének tömegeloszlását, hőmérsékletét, állapotját, felületének mágneses magaviseletét, szárazföld, tenger és légkörének eloszlását, klimáját, felületi alakulásait és belső összetételét, felületi organizmusainak eloszlását és hasonlókat fizikai földrajzzal, vagy geofizikával foglalkozunk. Itt, hivatkozással a speciális a F.-et tárgyaló cikkekre, csak a legáltalánosabbat adhatjuk.

Alakja, nagysága és mozgása.

A legrégibb mitoszok korától eltekintve a F.-et mindig és általánosan gömbalakunak tekintették, bár későbben rosszul értelmezett bibliai helyek nem egyszer visszaesést okoztak. Annyi bizonyos legalább, hogy Aristotelés és Archimedes a F. gömalakjának tanát kétségen fölé emelték. Az előbbi számos, gyakran még ma is idézett, u. n. bizonyítékot hozott fel állítása mellett, melyek közül a holdfogyatkozások alkalmával észlelt korongalaku Földárnyék és ama apriorisztikus bizonyítás a legfontosabb, hogy a viz mindig a legmélyebb helyeket foglalva el, valamennyi tengerfelület egyenlő magasságot ér el. De ekkor a vizek felszine egy közős ponttól egyenlő távolságra jut, s ezen sajátsággal csak a gömb bir. Aristotelés korában mindkét bizonyíték elég nyomósnak mondható, bár ma egyik sem állhat meg a szigoru birálat előtt. Az egyetlen, már Eratosthenes és Ptolemaeos előtt is ismert közvetlen bizonyíték a következő: Ha északi irányban tovahaladunk egyenlő utdarabokkal, a sark csillag egyenlő ivekkel emelkedik, ez világos jele annak, hogy a F. az észak-dél irányban gömbi görbülettel bir. Ha ellenben nyugot-kelet irányban haladunk egyenlő hosszu utakon, valamely csillag kelése vagy nyugta ugyancsak egyenlő időkkel korábban lép be, jeléül annak, hogy a F. a kelet-nyugot irányban is gömbi görbülettel bir. De minden test, mely két egymásra merőleges irányban gömbi görbültséggel bir, csak gömb lehet. Hogy bárhol a magasba emelkedő észlelőnek látáshatára mindig kör marad, szintén megemlíthető. Teljesen szabad látáshatár mellett - különösen tengeren és léghajón - könnyen azon benyomást nyerjük, mintha valamely vájt felület legmélyebb pontját foglalnók el; hogy ezen észlelés csak csalódás, ugyancsak az égitestek keltének és nyugtának megfigyelése által már Abraham bar Chija mutatta ki. Ha egyszer elfogadjuk a F. gömb voltát - és első közelítésben ezt a legtöbb esetben elegendő pontossággal ma is tehetjük - nem nehéz módokat találni, melyek a gömb nagyságának ismeretéhez vezetnek. l. Fokmérés.

A F.-nek a gömbtől való eltérése legelőször is 1672. Richer csillagász cayennei utja alkalmával nyilvánult; Párisban jól szabályozott ingaórája ugyanis Cayenneben naponkint kb. 21/2 perccel késett, s visszatérte után ugyanannyival sietett, miután Cayenneben a helyi időhöz kellően szabályozta volt. Newton azonnal felismerte, hogy ezen jelenség a Föld tengelyforgásából keletkező centrifugális erő rovására irandó. Newton ki is mondta, hogy a F. alakja szféroiddal, azaz lapult forgási ellipszoiddal azonosítható, mit már a korabeli fokmérések is kitüntettek. Későbbi kutatások Clairaut kezében a F. alakja és a felületén uralkodó erők között pontosabb, de komplikáltabb összefüggést szolgáltattak, összefüggést, mely sokkal általánosabb, mint ezt első felfedezője vélte, s melyet ujabb időben Bruns, lehetőleg függetlenül minden a F. belsejét érintő hipotézistől szintén vezethetett le. E szerint a F. lapultsága és a nehézségi gyorsulás az equatortól a pólusig való változásának viszonya az equatori gyorsuláshoz harmadfélszerese azon viszonynak, mely az equatoron a centrifugális és nehézségi gyorsulás között fennáll. Mivel pedig az equator csak nehezen, a pólus pedig éppen nem érhető el, e két ponton eszközlendő két ingamérés helyett két tetszésszerinti geografiai szélesség alatt határozható meg az inganehézség, mert ugyancsak áll a tétel, hogy tetszőleges geográfiai szélesség alatti nehézség különbsége az equatori nehézséggel a geografiai szélesség szinuszának négyzetével arányos, amiből ugy az equatori, mint a poláris gyorsulás könnyen levezethető. Mivel végül a F. lapultsága a holdmozgásra is befolyással van és észrevehetően különösen annak hosszuságát és szélességét befolyásolja, világos, hogy kellő megfigyelések alapján a F. alakja a holdmozgásból is levezethető. Laplace, ki e számítást először és mindjárt jó eredménnyel végezte, bátran mondhatta tehát, hogy a csillagász megismerheti a F. alakját tisztán azáltal, hogy a Hold elméletét a tényleges mozgásával összehasonlítja, anélkül, hogy obszervatoriumát elhagyni kénytelen volna. A F. szféorid legtöbbször használt értékei azok, melyeket Bessel, Clarke és Listing számított.

Az ingamérésekből következik a F. lapultsága: Listing szerint 1: 288,48-adnak, Clarke szerint 1: 289-ednek, és Albrecht szerint 1: 284,9-ednek. A holdmozgás elmélete végül 1: 299-ed szolgáltat lapultsági érték gyanánt. A Bessel-féle értékekkel továbbá a F. felülete: 509950714,3 km2 és térfogata 1082841322500 km3.

A csillagos égnek a F. körül való napi mozgását már Coppernikus a F.-nek nyugatról kelet felé történő tengelyforgására vezette vissza, melynek pontos tartama 23 óra 56 perc 4,09 másodpercet tesz. Ez a csillagnap, mely mint későbbi igen gondos vizsgálódások mutatják, majdnem teljesen változatlannak tekinthető. Coppernikus e tengelyforgás ténylegessége mellett még egyetlen bizonyítékot sem volt képes felhozni; mindössze egynéhány valószinüségi okkal és annak kimutatásával támogatja, hogy az ég látszó forgása ily uton egyszerübben irható le. De a későbbi kor számos bizonyítékot szolgáltatott és leverte egyszersmind azon legnagyobbrészt dőre ellenvetéseket, melyeket az uj tan ellenzői élükön Ricciolival emeltek. Ezek között talán a legkomolyabb volt akkoriban Riccioli és Tycho de Brahe a tehetetlenség elvének teljes félreismerésén alapuló okoskodása, hogy a szabadon eső testeknek a földforgás következtében kiindulási pontjuktól nyugatra kellene esniök, mert hiszen esés közben a F. keletfelé fordult el. Newton mutatta ki, hogy a dolog éppen ellenkezően áll, és hogy a földforgás következtében az eső test keletre tér ki, mert tehetetlenségénél fogva a magasabb helyzetében imputált nagyobb keletirányu sebességet tartja meg, mint ezt Benzenberg 1802. és Reich 1831. tetemes esési terekben eszközölt pontos ejtőkisérletei az elmélettel megegyezőleg mutatták, mig Riccioli 1640. és Newton felszólítására Hooke 1679. megejtett kisérletei még sikertelenek maradtak. Coppernikus tanának helyességét legelőször az előbb is említett Reicher-féle megfigyelés mutatta 1672., de legközvetlenebb és legkönnyebben létesíthető bizonyítéka mégis az 1851. megejtett Foucault-féle ingakisérlet (l. o.). A tengelyforgás következményei az említett két jelenségen kivül különösen a F. lapultsága, melynek tényleges értéke az elmélet által követelt értékkel közel megegyező, a horizontálisan mozgó testeknek az északi féltekén jobbra (a délin balra) való eltérése, mely a passzátszelekben is érvényesül és a lég mozgásában a Buys Ballot-féle törvény alakjában alapvető, a lövetek eltérésében, a vasuti vonatok oldallagos nyomásában, tengeráramlatokon, sőt talán Bur szerint a folyampartok különbözőségében is észlelhető. Továbbá kifolyási jelenségek, amennyiben valamely edény fenekén furt lyukon át a folyadék (az északi félgömbön) jobbra kanyarodó örvényben folyik ki, és sok egyébb között, mi a Föld forgásával látszólag semmi kapcsolatban sem áll, a Lissajous-féle hangidomok is módosításokat szenvednek. A csillagászatban a F. forgása a napi aberrációt hozza létre éppen ugy, mint a Nap körüli mozgása az évi aberrációt, és oka annak, hogy a reggeli órák felé a látható hullócsillagok száma folytonos szaporodást mutat, l. Csillaghullás.

A F. forgási tengelye, mely meghosszabbítva az ég- v. a világtengelyt adja, a F. felületét két sarkban metszi, s e tengelyre a F. középpontján emelt merőleges sik az equator, melynek meghosszabbítása ismét az égi equatort szolgáltatja. Mivel röviden az ég látszó mozgása csupán a F. mozgásának tükörképe és vele szorosan kapcsolatos, az ég equatorrendszere teljesen azonos a F. geografiai koordinátahálózatával. Ezen rendszer és csillagászati meghatározása még akkor is alkalmazható, ha a F.-et ujabb álláspontunknak megfelelőleg, szabálytalan testnek gondoljuk; ez esetben a geogr. szélesség nem lehet ugyan valamely helynek az equatortól való távolsága, hanem a vele kapcsolatos, most már körtermészetét is elvesztő parallel «kör» azon helyek összege, melyek az égi pólust ugyanazon magasságban látják. Éppen ugy a geogr. hosszusággal összefüggő meridiánvonal azon görbe, melynek minden pontjában egyszerre delel a Nap v. más égitest.

A napi tengelyforgásán kivül a F. egy év lefolyása alatt elliptikus pályában a Nap körül is kering. A teljes 360°-nyi kerület megtételére szükséges idő, az u. n. sziderikus év 365 nap 6 óra 9 perc, 10,75 mperc, mig az évszakokkal összefüggő és Naptárunk alapját képező trópikus év 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46,17 mperc, mellyel szemben a közepes gregoriánusi év 365 nap, 5 óra, 49 perc, 12 mpercet tesz. A naptól való közepes távolsága 149 millió km., mely a földpálya 0,01677-nyi excentricitása miatt kb. egy 1/60-dal kisebb és nagyobb lehet. Tömege a nap tömegének 324439-ed részét teszi.

Midőn Coppernikus a bolygók látszó mozgásait a F.-nek a Nap körül való keringésével magyarázta, szintén nem támogathatta nézetét mással, minthogy ez a jelenségek egyszerübb birását teszi lehetségessé. A legkényesebb ellenvetésre, melyet különben Coppernikus magamagának is tett, hogy ily mozgás esetén az állócsillagoknak évente kis, a F. helyzetváltozásainak megfelelő ellipszist kellene leirniok, paralaxissal kellene birniok, Coppernikus rendkivüli bátorsággal azzal felelt, hogy az állócsillagok távolságához képest a F.-Naptávolság korának megfigyelési eszközei előtt végtelen kicsinynek tekintendő. És csakugyan, a paralaxis keresés sok, célhoz nem vezetett munka után csak a jelen század közepe felé sikerült Besselnek. De már sokkal előbb Bradley találta az aberrációban a Coppernikus-féle tan teljes bizonyítékát, és még előbb Galilei a Vénus, Fontana a Mars és Merkur fázisaiban az uj tan kellő támogatását. Különben a F. keringéséből szükségkép következő fázisjelenség kevesebb benyomást tett Coppernikus elleneire, mint az ugyancsak Galilei által felfedezett Jupiter-rendszer, mely a F. keringését csak analogia által hirdeti.

Valamint a F. napi forgása következtében a Nap 24 óra alatt látszólag egyszer futja körül keletről nyugatra a F.-et tengelyére merőleges sikban, ugy az évi mozgása folytán a Nap egy év lefolyása alatt naponta középben 59" 8"" 19-nyi utat tesz az állócsillagok között kelet felé egy legnagyobb kör mentén, melyet ekliptikának v. nappályának nevezünk (l. o.). Ez az equatorral mintegy 231/2 °-nyi szögletet képez. A F. évi mozgássa hozza létre, hogy a Nap két delelése közötti időtartam, a valódi Nap-nap (dies solaris) valamivel hosszabb, mint a teljes, 360° körül való forgást jelző csillagnap, hogy ezen Nap-nap változékony, hogy a Nap deklinációja egy év lefolyása alatt 231/2 és + 231/2° között változó s ezzel együtt a Nap keltének és nyugtának helyei a horizonton, valamint a Nap déli magassága, szóval az évszakok változnak. Az évnek két napján, márc. 21. és szept. 23. a Nap pontosan keleten kel és nyugaton nyugszik; ekkor az equatorban áll és nap meg éj az egész F.-ön egyenlő tartamu, miért is e két napot tavaszi és őszi napéjegyenlőségnek, equinokciumnak szokás nevezni. Márc. 21-től jun. 21-ig a Nap kelte és nyugvása alkalmával mindtovább nyomul észak felé; napi mozgásának parallelköre mindjobban megközelíti zenitünket, és ezzel kapcsolatban nappalaink hosszuak, éjjeleink rövidek, a napsugarak mindinkább nagyobb beesési szöglet alatt találják északi félgömbünket, mivel a hőmérséklet növekedése is jár.

A legészakibb parallelkört, a rák térítőjét, a nyári szoliticiumot vagy napmegállapodást a Nap jun. 21-én éri el; innen kezdve kelte- és nyugtának pontjai ismét dél felé vándorolnak, delelési magasságai csökkennek, mig szeptember 23-án a Nap ismét elérte az equatort. A Nap azután az equator alá sülyed, az ég déli félgömbjére vándorol. Keltének és nyugtának pontjai most a kelet és nyugot ponttól délre esnek, napi mozgásának parallelköre mindinkább horizontunkhoz közeledk, és ezzel együtt nappalaink rövidülnek, éjjeleink hosszabbodnak, a nap sugarai pedig mindinkább ferde szöglet alatt érik a talajt, mivel szükségképpen hőcsökkenés is jár. A szélső helyzetét a Nap dec. 21-én éri el a téli szoliticium alkalmával, a bak térítőjében, amelyből kiindulva az egész leirt folyamat ismét kezdődik. Az említett négy időpont a csillagászati évszakok kezdeteit jelölik; a tényleges évszakok ezekhez képest mindig késnek, valamint a nap legforróbb szaka sem esik össze a Nap delelésével, hanem ennél 1, sőt 2 órával is későbben lép fel. A mondottakból világos, hogy a Föld két félgömbje az évre vonatkozólag éppen ellentétesen viselkedik: az északinak nyara azonosa déli telével. De a F. elliptikus és ennélfogva egyenletlen mozgása miatt ez évszakok nem egyenlő tartamuak; az északi félgömb mostani tavasza 92 nap, 20 óra 52 perc, a nyár 93 nap, 14 óra 6 perc, az ősz 89 nap, 17 óra 38 perc és a tél 89 nap, 1 óra 13 perc, ugy hogy jelenleg az északi félgömb nyári féléve 7 nap 16 óra 7 perccel hosszabb, mint a déli gömb nyara. Ennek azonban a két félgömb hőmérsékleti viszonyaira semmiféle befolyása nincs, mivel a nyár hosszabb v. rövidebb tartamát a Napnak ezeknek megfelelő nagyobb és kisebb távolsága teljesen kiegyenlíti, mivel a perihélium, a legnagyobb napközelség pontja, az ekliptika mentén évente 61,7 ""-cel nyugotról kelet felé nyomul, és ennélfogva a legnagyobb napközelség 21000 év lefolyása alatt az év minden napjára esik, az évszakok nem állandóan egyenlő tartamuak; a szélsőségeket a következő számadatok jellemzik: a legrövidebb évszak tartama: 88 nap, 13 óra 51 perc; a két mellette fekvő szak egyenkint 91 nap, 6 óra 53 perc és a leghosszabb szak tartama: 94 nap, 2 óra 11 perc.

A Föld összes lakossága 1496894000 emberre tehető; ebből Európára esik 364896000, Ázsiára 827814000, Afrikára 169224000, Amerikára 129165000, Ausztráliára és az oceáni szigetekre 5713000 és a sarkvidékekre 82000 lakos. A népesség sürüsége legnagyobb Európában, Khinában, Kelet-lndiában, a nilusi völgyben és Észak-Amerika uj-angol államaiban, Belső-Ausztráliában és a sarkvidékeken. (L. Népesség.) Fajok szerint az emberek közül körülbelől 633 millió (42,8 %) az indo-európai; 589 millió (39,7 %) a mongol, 178 millió (11,9 %) az afrikai és szemita, 33 millió (2,2 %) az oceáni, 11 millió (0,"7 %) az amerikai törzsre esik és 40 millió (2,7 %) a dravidákra. (L. Emberfajták.) Vallás szerint van mintegy 448 millió keresztény (Európa, É.-Amerika, kivéve a sarkvidékeket, Dél-Amerika, kivéve az amazoni mély földet és Patagoniát, Kapföld, Madagaszkar, K.- és DNy.-Ausztrália), körülbelől 7 millió zsidó, 173 millió mohammedán (az ozmán birodalom, Irán, Belső-Ázsia, K.-India, Khina belseje, Malaka, Szumatra, Jáva, Borneo), 730 millió a Bráma (Kelet-India) és Buddha (K.-India, Tibet, Mongolország, Khina és Japán) vallást követi, és körülbelől 126 millió más pogány hitet vall (Egyenlítői-Afrika, Ausztrália, É.- és K.-Szibéria, az amazoni mélyföld, a maláji szigettenger, Polinézia és a sarkvidékek).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is