Folyó

Általában az állóviz ellentéte. A legkisebb folyóvizeket ér, csermely, patak, a legnagyobbakat folyam néven szokták megkülönböztetni. Éles határ nincs eme különböző elnevezések között. A hajózhatóság volna talán mint legszokottabb megkülönböztetés a folyamra nézve megemlíthető; de e tekintetben nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy főleg a nagyobb esésü folyók emberi beavatkozás nélkül ritkán hajózhatók; p. oly jelentékeny F.- k is, mint hazánkban a Maros, Dráva, Vág stb. A kisebb F.- kat rendesen két szakaszra osztják: felső és alsóra; a nagyobbakat pedig egy középső közbeigtatásával háromra. Felsőnek azt nevezik, hol még csak patakszerü jellege van. Néha ezt még két részre osztják, különválasztva a legfelső szakaszt, a forrásvidéket. Az alsó szakaszt a meder fejlettebb vonala s nagyobb vizbőség jellemzi. Amely F.-nál középső és alsó szakaszt különböztetnek meg, ott e kettő között csak fokozatbeli különbség van: az utóbbiban a vizmélység nagyobb s a hajózható vizállás állandóbb, sőt néha csupán az alsó szakasz hajózható.

A szakaszokat rendesen valamely jelentékenyebb mellékviz beömlése határolja; az árapállyal biró tengerekbe ömlő kisebb F.-knál pedig ennek visszahatása; néha azonban a két oldalán levő hegység összetalálkozásából keletkező folyási akadályok, mint p. a Vaskapu a Duna középső és alsó szakaszát.

A legtöbb F. már forrásától kezdve viseli nevét; de sok F.-nak nem mondhatjuk meg a forrását, amennyiben nem egy forrásból, hanem több pataknak vagy kisebb folyónak egyesüléséből tá mad, mint p. a Bodrog. Sok vizrendszerben nem a legnagyobb folyót tekintik főfolyónak, hanem egy kisebbet, p. a Duna vizrendszerében a hosszabb és bővizübb Innt a Duna mellékfolyójának tekintik. Ilyenforma viszonyban van a Misszouri is a Misszisszippivel. Ahol két vagy több folyó egyesül, rendesen mindegyik változtatja némileg irányát, többnyire a két folyótól kifejtett erő eredőjének iránya szerint. Ahol a főfolyó egy kisebb mellékfolyó irányát folytatja, ott nem a mellékfolyóban keresendő a kitérítés oka, hanem a sokkal hatalmasabb hegyrajzi akadályokban.

Vizrendszer, folyamrendszer, vizhálózat alatt azon vizek összességét értjük, melyek egymással kapcsolatosak. A vizrendszer területét az illető főfolyam vizkörnyékének, vidékének nevezzük; p. a Duna vizkörnyéke vagy vidéke az a terület, melyet a Duna vizrendszere elfoglal. Az egyei vizrendszereket a vizválasztó képzelt vonala választja el egymástól. A vizválasztó rendesen hegygerincekkel esik össze, de sok helyen a sikon huzódik keresztül és ilyenkor gyakran bajos pontos meghatározása, sőt néhol lehetetlen. A mellékelt táblázat (Wichmann nyomán) a föld legnagyobb folyamainak hosszát és vizkörnyékük nagyságát mutatja.

Vannak olyan vizrendszerek is, melyek egymással kapcsolatosak azáltal, hogy az egyik vizrendszernek valamely folyója kettéágazik és a helyett, hogy ágai ujra egyesülnének, az egyik ága valamely szomszédos vizrendszerhez csatlakozik. Legnagyszerübb példája az Orinoco folyóé, mely Esmeraldanál kettéágazik és egyik ágával a 450 km. hosszu Cassiquiareval a Rio Negroba, az Amazon mellékfolyójába folyik. A Dunának is van Baden határán kisszerü bifurkációja; vizének egy része, sőt száraz években egész viztömege földalatti uton az Aa folyó forrásába és onnan, mint Aa a Boden-tóba folyik.

Földalatti v. bujdosó folyók közönségesek minden barlangos vidéken. Nálunk legtöbb van Modrus-Fiume és Lika-Krbava megyékben. A Likaa legnagyobb eféle folyóink közé tar?tozik. Vannak ilyenek a tornai barlangvidéken, a Bihar-hegységben, a székelyföldön. Az osztrák tengerparton a Recca, melynek Duinonál van a torkolata, 38 km.-nyire folyik a föld alatt. A nagyobb folyók közül nevezetes példa a Rhône, mely Bellegardenál, Genfen alól 68 m. széles, Lécluse szorosában 5 méterre szorul össze, azután egy sziklatölcsérbe zuhan és mély szakadékban sziklatuskóktól fedett csatornában folyik kb. 50 méternyire.

A folyók vizbősége vizkörnyékük terjedelmétől, vidékük csapadékainak nagyságától és hőmérsékleti viszonyatól, a talaj természetétől, és medrük alakjától függ, A folyók vizállása nagyon változó, kivált a föld azon vidékein, ahol az esőzések nagyon egyenetlenül osztanak el az egyes évszakokra. Valamely F. időszakonkénti vizállásváltozásait vizjárásnak (régime) mondják, mely minden látszóIagos szabálytalanságai mellett is bizonyos általános törvényeknek hódol. Eme törvények kutatásával a hidrologia foglalkozik. A F. vizjárása főleg a csapadéknak évszakonként mily módon való eloszlásától és mennyiségétől, a vizgyüjtő terület geologiai alkatától és a terep esésétöl függ. A téli csapadéknak mindig sokkal nagyobb része jut a folyóba, mint a nyáron leesettnek, mely elpárolog; valamint az át nem bocsátó talajokra hullott csapadékból is sokkal több jut oda, mint ha e viz a talajba könnyen beszivároghat. Ugyszintén minél nagyobb a terep esése, annál nagyobb mennyiségben és gyorsabban ér a viz a folyóba.

Eme különböző okok, aszerint, amint ugyanazon F.-nál összetalálkoznak, egymás hatását elősegítik v. lerontják. Az át nem bocsátó gránitsziklákból álló meredek hegységekben a nyári zápor is pusztító áradásokat okozhat; viszont a terep csekély esése következtében Alföldünk szikes v. agyagos talaju részein leesett bármily nagy mennyiségü téli csapadéknak is alig van hatása folyóink árvizeinek magasságára. Egy igen fontos adat a vizjárásra nézve hogy a vizgyüjtő területre esett összes csapadéknak hányadrésze folyik le a F.-ban. A magyarországi F.-kra nézve e tekintetben még nincsenek elég adataink. A Szajnán Páris mellett 28 %  a foly el a Páris fölött fekvő részen leesett esapadéknak; a nagyobb németországi folyóknál (Elba, Odera, Visztula) szintén mintegy 30°/o-ot tesz ki a lefolyt viztömeg; ellenben a Rhône- meg a Pónál ez az összeg 63-64 %-ra rug. A Misszisszippibe a leesett csapadéknak 25, a Misszouriba csak 15 %-a jut el.

A másik, gyakorlati szempontból sokkal fontosabb adat a F. hordalékmennyiségének meghatározása. E tekintetben a nagyobb folyamok közül n Pó jár legelől, mely annyi hordalékot visz a tengerbe, hogy ha ehhez az egész vizgyüjtő terület egyenletesen járulna hozzá, akkor száz év alatt 4 cm. vastag réteggel fogyna meg az egész terület. Tényleg persze ennek csak kis része járul hozzá: a hegyek közt levő hordás patakok és vizmosások elszaggatta földből kerül ki a legtöbb hordalék, mely azonban természetesen nem egyszerre (u. n. árviz alatt) teszi meg útját a tengerig. A Rhône által szállított hordalék száz év alatt 2 cm.-rel apasztaná a vizgyüjtő terület magasságát;. ellenben a Duna és Misszisszippi csak fél cm.-rel. A szállított hordalék a deltákat növeli; az olyan F.-nál pedig, melynek nincs deltája, a torkolatot eliszaposítja. A F. egyik jellemző tulajdonsága a vizszinesés (1. o.) is, mert ugyanazon viztömeg mellett ennek nagyságától függ a viz sebessége; ettől meg, egyébként azonos körülmények mellett, a hordalék nagysága. A hegyekről lerohanó zápor mázsányi köveket görget, mig a Tisza mely az esés csekélységére nézve egyik szélsőséget képviseli, folyásának alsó felében csak finom iszapot szállít, dacára, hogy árvizkor másodpercenkénti emésztése 3-4000 m³ körül jár.

Forrás: Pallas Nagylexikon