számos nép vallásában található, Indiában a Gangesz forrása
fölé egy templom van építve, melyhez minden bráhmánnak életében legalább
egyszer el kell zarándokolnia. A régi persák nagyobb folyók forrásai mellett
feliratos köveket állítottak fel, hogy a forrásban lakó istenség bőven adja a
«mindent termékenyítő vizet». A régi görögök és rómaiak bizonyos ünnepi napokon
a források istenségeinek áldoztak, koszorukat dobván a forrás vizébe, az
egyiptomiak pedig a Nilus tiszteletére minden évben egy szüzet dobtak a vizbe.
Általában el volt és van még manapság is terjedve az a hit, hogy a viz, illetve
patak vagy folyó istenségének v. szellemének legkedveltebb lakóhelye a forrás.
Krónikáink számos adatot szolgáltatnak a régi magyarok F.-ára nézve. Vizek,
források mellékén látjuk a régi magyarokat letelepedni, lakni, temetkezni. Már
maga a «pannoniai négy folyam», mely mint az ország jelve, az ország cimerébe
felvétetett, régi F.-ra mutat. A pannonhegyi szent forrás, a forrás, melyen
felül Árpád eltemettetett, kiváló tisztelet tárgya volt. A szabolcsi zsinat
kénytelen volt a magyar nép forrás- és viztisztelete ellen szigoru rendeletet
kibocsátani. E rendeletben többek közt felemlíttetik, hogy az, ki valamelyik
forrásnak áldoz, egy ökröt adjon büntetésül a zárdának. A rokon osztjákok és
vogulok manapság is évenként rénszarvasokat áldoznak az Ob forrásnak. A
hagyományok is itt-ott még élénken emlékeztetnek a régi F.-ra, beszélve egyes
források csodás eredetéről, tulajdonairól. Majd varázsvessző, vagy a hős
lándzsája fakasztja a sziklából előomló vizet, vagy lova patkója nyomdokából
buggyan ki a forrás. Erdélyben Sz. László Torda mellett lándzsájával fakasztott
forrást, Nyitrán, Jászon pedig lova nyomdokából bugyog a forrás. Hasonlót Sz.
Istvánról még számos más szentről is mesél a nép, miután a pogány F.-t a
kereszténység mindinkább átidomította. Az apadó és áradó forrásoknak ősrégi
idők óta különös jós tehetséget tulajdonítottak. A déltájban elapadt dodonai
forrás zugásából jósoltak a görög papnők (l. Fons), hasonlóan a forrás
zugásából a germán jósnők, nálunk még maig is egy «dagadó forrásnak» nevezett,
Kalugyer falu mellett Biharban levő csermely hasonló tüneményről és néphitről
ismeretes. Aki magyar néphiedelem szerint egy forrást bepiszkít, beteg lesz; ha
vizét felzavarják, jégeső veri el a határt. Sok helyt minálunk, épp ugy mint
Bulgáriában, a forrás mellé valami rongyot, hajat stb. kell letenni annak, aki
vizéből ivott, különben beteg lesz. Régi hiedelmek ez utolsó maradványai ellen
többek közt nemcsak a szabolcsi zsinat kelt ki, de p. még 1556. Pyrmont város
hatósága is, betiltván az ottani forrásoknál divó pogányias áldozást. V. ö.
Ipolyi, Magy. mitologia 202. s. k. l.; Blochwitz, Kulturgeschichtl. Studien,
Lipcse 1882. Hermann A., A csobonkai csodaforrásról, Turisták Lapja.
Forrás: Pallas Nagylexikon