Forrasztás

A fémekből vagy ezek ötvényeiből gyártott tárgyaknak forrasszal (l. o.) való egyesítése. Ón, ólom, cink v. ezek ötvényeinek F.-akor a lágy forraszt használják. A forrasztandó részt maró forrasztó szerrel fémtisztára maratják és a meleg forrasztó pákára tapadt forraszt rádörzsölik. Hogy a forrasz a pákára tapadhasson, ezt szalmiákhoz fenik, mely a rézen képződő és az ón tapadását meggátló rozsdaréteget dezoxidálja. Kemény forrasz használata esetén a tárgy forrasztandó fölszinét is annyira föl kell melegíteni, hogy a rátett forrasz megolvadjon és a forrasztandó felülettel egy ötvényt alkosson. E célból a tárgyat izzó szén közé dugják v. gázlánggal hevítik föl. A legtöbb esetben a világítógázt, a hidrogéngázt v. a durranógázt használják. F. előtt a tárgy forrasztandó fölszinét fémtisztára reszelik, csiszolják (smirglizik) v. maratják, ezután egymásra fektetik, dróttal jöl összekötik, és pörkölt pórissal összekevert pogány forraszt a forrasztandó részre hintik. Az igy előkészített tárgyakat a forrasz olvadó pontjáig melegítjük, amit a forrasztás helyén keletkező zöldes láng árul el. Egynemü tárgyak forrasztása esetén olyan forraszt használunk, melynek olvadó pontja az anyag olvadó pontjához közel áll; ha nem egynemüek a tárgyak, oly forraszt használunk, melynek olvadó pontja a könnyebben olvadó rész olvadó pontjához igazodik. A F.-hoz használt forrasztó páka kovácsvas nyélre tengelyirányosan v. oldalt erősített kalapácsalaku rézdarab. Mivel a forrasztó páka a tüzben sokat szenved, célszerü azt jól beónozni; e célból a rezet fémtisztára tisztítják, ez után az ón olvadó pontjáig fölmelegítik, melegítés után kolofoniumporba vagy forrasztó faggyuba mártják, végül pedig tiszta ónnal bekenik. Az ón a meleg rézen megolvad és lassanként annak fölszinére fagy. Célszerü az ónréteget oly vastagra készíteni, amennyire csak lehet. A forrasztó páka izzítására faszén vagy koksztüzet, vagy gázlángot használunk. Kőszéntüz csak akkor ajánlható, ha a szén kéntől mentes, mert a kén elégésekor keletkező kénessav a rézpákát megmarja. A páka melegítésére való faszenet, illetve kokszot hengeralaku vagy négyszegletes kályhában égetik. A kályha felül a kéménnyel és tüziajtóval, alul a rostéllyal és a hamuládával van ellátva. A rostély fölötti nyilásokon dugják be az izzítandó pákákat. Ujabban ezek a primitiv kályhák a bádogos műhelyekből mindinkább eltünnek, kiszorítja őket a gáztüzelés. Ott, ahol gázvilágítás van, a világító gázt használják fel. Az égéshez szükséges levegőt különféle fuvó szerkezetekkel nyomják a páka üres nyelébe, ahol az a gázzal elegyedik. A gáz és levegő elegyét a páka előtt szájzónál meggyujtva, szintelen lángot kapunk, mely a pákát folytonosan és egyenletesen izzítja. A fuvó levegő előállítására különféle készülékeket használnak, ilyen a palackfuvó, mely két palackból áll.

F. (elektromos). A forrasztó páka melegítésére az elektromos áram hőhatásait is fel lehet használni, oly módon, hogy a forrasztó páka fejének felső üres, hengeralaku részébe megfelelő tüzálló anyaggal szigetelt vékony platinadrótból való tekercset helyezünk, s ezen áramot vezetünk keresztül. Az elektromos áram, föltéve, hogy elég erős, vörös izzásig hevíti a platinadrótot, s a kisugárzó hő fölmelegíti a forrasztó pákát. A forrasztó páka fejében elhelyezett tekercs a fogantyu belsejében haladó szigetelt vezetéknek, valamint a külső hajlékony vezeték közvetítésével állandó összeköttetésben maradhat az áramforrással, anélkül hogy ez a páka kezelését megnehezítené. A forrasztó páka ily módön munkaközben folyton fülik, mi különösen nagyobb fémtárgyak, nagyobb bádoglemezek stb. F.-ánál nem eléggé megbecsülhető előny.

Forrás: Pallas Nagylexikon