Fortunatus

1. Imre (Szerencsés). Gazdag, tekintélyes kitért zsidó, ki körülbelül 1495-1526 Budán mint a kir. udvar meghitt embere szerepelt. Az egykoru héber kutforrások tanusága szerint zsidó neve Snéor (a latin Senior korrumpált alakja), mellékneve Sálmán, keresztény szájon Salamon volt. Etel-nek is nevezé magát. Apja Efrájim volt. F. tiltott szerelmi viszony következtében, melyet már mint két fiu atyja folytatott egy keresztény nővel, elfogatott, és a kegyetlen halálbüntetéstől csak kitéréssel tudott menekülni. A már ekkor is (1505-10 körül) tekintélyes ember keresztatyja Perényi Imre nádor volt, kitől a Szerencsés Imre nevet nyerte. Zsidó felesége és gyermekei a ghettoban maradtak, ő maga pedig egy kolozsvári keresztény nőt vett el, akitől született fiát később megölték Boroszlóban. F. kölcsöneivel és a kamara ügyeiben tanusított jártasságával csakhamar nagy tekintélyt szerzett II. Lajos és Mária előtt. Mint Szalkay László, esztergomi érsek és kancellár kegyence és tanácsadója, ugy látszik, 1520. alkincstárnok lett. Pénzvágyánál, roppant önzésénél és jellemtelenségénél fogva, a többi főurhoz hasonlóan, nagyot ártott az ország különben is bomlott pénzügyeinek. Már 1521., Nándorfehérvár eleste alkalmával azzal vádolták, hogy hanyagságból és rossz akaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította utnak. F. tanácsára veretett a király oly hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része névleges becsének. Az 1521. budai országgyülés ehhez bizonyos kikötésekkel beleegyezését adván, F. befolyása még inkább emelkedett. De már 1524., midőn az udvari párttal szembeszállt a folyvást erősbülő Szapolyai-párt, a rendek többek közt Verbőczy István hatalmas támadása következtében az u. n. «félzsidónak» alkincstárnoki állásától való elmozdítását is követelték. 1525. máj. a rossz pénz s az országos inség miatt főleg a zsidót tették felelőssé és II. Lajos királytól, ki F.-t nagyon kedvelte, a gonosztevő elégettetését követelték. F. hiába iparkodott a Fuggerekre (l. o.) áthárítani a vádakat; a király kénytelen volt a vizsgálat megindítása céljából a budai csonkatoronyba záratni. Báthory nádor közbenjárása folytán csakhamar kiszabadult, sőt az udvar részéről elégtételt is nyert. De a zsidók folytonos emlegetése által felbőszített csőcselék a nemesség fegyveres népének és szolgáinak támogatásával a budai zsidók házait megrohanván (1525 jun.), félig lerombolta, F.-t is kifosztotta és kincseit elrabolta. A dühös tömeg elől maga is csak nehezen menekülhetett vendégeivel a hátsó ablakokon keresztül. F., ki a háromnapi zendülés alkalmával látta az udvari párt tehetetlenségét, Szapolyaiékhoz közeledett. Verbőczynek bemutatott egy pénzügyi tervezetet, mely hathatósan segítene a kincstár bajain. A jul. elején tartott hatvani gyülésen nem is beszéltek már F. ellen, sőt a Fuggerektől elveendő rézbányákat kezelés végett rá akarták bizni. A királytól is nagy kölcsönei fejében a már régebben birt budai harmincadon kivül a pozsonyit is zálogba kapta, 1526 máj. a királyi pár megbizásából és «az ország bonyodalmaiban el nem igazodó» rendek kérelmére F. mutatta be a királyi jövedelmek jegyzékét, fontos leleplezések kiséretében, melyek fényt vetnek az országnagyok gonosz üzelmeire. Kevéssel a mohácsi vész előtt meghalt. Halálos ágyán forma szerint visszatért a zsidó vallás kebelébe, melyhez kényszer folytán történt kitérése után is mindig ragaszkodott. A budai zsidók ellen emelt vérvádat meghiusította. Volt hitsorsosainak Prágából szándékolt kiüzetését megakadályozta. Vádolt zsidókért mindig közbenjárt; elszegényedetteknek alamizsnát osztogatott. Jegyzeteit zsidóirással vezette. Hitéhez ragaszkodása különben egyetlen szép jellemvonása F.-nek, kinek erkölcstelen, pazarló, uzsorás volta mind az országnak, mind a zsidóknak nagy ártalmára volt. V. ö. Kohn Sámuel, A zsidók története Magyarországon, U. a., Héber kutforrások és adatok Magyarország történetéhez. (Tört. tár. 1880.) Fraknói, Magyarország a mohácsi vész előtt.

2. F. Matthaeus, a XVI. század elején élt magyar humanista, ki Egerben 1528. halt meg. Életéből csak annyit tudunk, hogy 1520. Brodarich-csal Olaszországba ment, s 1521. a pádovai egyetemen hallgatott. Megfordult Velencében is s itt 1522. Aldusnál bő kritikai kommentárral kiadta Seneca: Naturales Quaestiones-eit. E könyvében nagy tudománnyal, különböző kéziratok alapján megjavítja Seneca e természettudományi művét oly sikeresen, hogy a római iró szövegének ujabb magyarázói is gyakorta hivatkoznak rája. V. ö. Weiss M. F., Egyetemes Philologiai Közlöny, 1888. évf., 346-362. l.

Forrás: Pallas Nagylexikon