Foszforhidrogén

A foszfornak 3 hidrogén-vegyületét ismerjük, ezek: a gázalaku F. (PH₃), a folyós F. (P₂H₄) és a szilárd F. (P₄H₂). A gáz F.-t 1783. Gengembre fedezte fel; az általa előállított gáz a levegőn magától meggyuladt. Pelletier 1790. egy ehhez igen hasonló gázt állított elő, amely azonban a levegőn magától nem gyuladt meg. Mivel e kétféle F.-gáz kémiai összetételét azonosnak találták, a kémikusok Rose H. buvárkodásai alapján a 2 gázt izomér módosulatoknak tartották, mig Graham kisérleteiből kiindulva Leverrier és különösen Thenart kimutatták, hogy a tiszta F.-gáz magától nem gyulad meg, csak az olyan, amelyben folyós F.-gőz van, tehát e vegyület okozza említett sajátságát. Előállítható ugy, hogy foszfort tömény borszeszes káliumhidroxidoldattal melegítünk; az igy előállított gáz folyós F.-gőzt nem tartalmaz, tehát a levegőn magától nem gyulad meg. Ha vizes káliumhidroxidoldatot használunk, magától meggyuladó P.-hidrogént kapunk. Igen tiszta gázt a foszforkálciumnak tömény sósavval való, a legtisztábbat pedig a foszfoniumjodidnak vizzel való elbontása utján kapunk. Szintelen, átlátszó, rendkivül kellemetlen, foghagymára emlékeztető szagu, mérges gáz. Sürüsége (levegő = 1) 1,185; vizben alig oldódik, hevitéskor könnyen elbomlik; gyorsan elbomlik akkor is, ha rajta elektromos szikra csap át. Meggyujtható; önként azonban a tiszta gáz nem gyulad meg. A levegőn foszforpentoxiddá és vizzé ég el; a tiszta gáz gyulási hőfoka 149°. Fémsók oldatába bevezetve többnyire elbomlik, igy rézszulfát oldatából rézfoszfitot választ le, az ezüst- és aranysók oldatából szinezüstöt és aranyat. A tiszta gáz, mint tudjuk, a levegőn magától nem gyulad meg, de ha minimális nitorgéndioxidgázt eresztünk hozzá, a folyós F.-gőz képződése folytán azonnal gyulékonnyá válik. Kémiai nézőpontból az ammoniához hasonló; vizes oldata nem lugos kémhatásu ugyan, de azért halogén savakkal szemben az ammoniához hasonlóan viselkedik, igy a sósavval is, továbbé a brómhidrogénsavval, de különösen a jodhidrogénsavval közvetetlenül egyesül és sószerü testek keletkeznek, amelyek közül az u. n. foszfonium jodid (H₄P)J elég állandó vegyület. A P.-ben továbbá (ugy mint az ammoniában) a H. atomok szénhidrogéngyökökkel helyettesíthetők, amidőn az amineknek (l. o.) megfelelő foszfinok keletkeznek. Ezeket is a szénhidrogéngyökök számától függően I., II. és III. rendüeknek mondjuk. A foszfinok jodhidrogénsavval foszfoniumvegyületeket képeznek; a tercier foszfinok továbbá a szénhidrogéngyökök jodidjaival is közvetetlenül egyesülnek. A foszfonium-vegyületek annál állandóbbak, minél több szénhidrogéngyököt tartalmaznak. Igy p. a tetraetil-foszfoniumjodid (C₂H₅)₄. P. J. még a forró káliumhidroxid bontó hatásának is ellentáll; A nedves ezüstoxid azonban elbontja s egy erős bázis a tetraetil-foszfonium hidroxid (C₂H₅) ₄P. (OH) keletkezik.

A folyós F.-t Thénart fedezte fel 1845. Előállítható ugy, hogy foszforkálciumot alkalmas készülékben meleg vizzel hozunk össze, ilyenkor gázalaku F. fejlődik, amely sok folyós F.-gőzt tartalmaz. A fejlődő gázt erősen lehütött U alaku üvegcsövön átvezetve, a folyós F. megsürüdik, mig a gázalaku F. eltávozik. Szintelen erős fénytörő folyadék, mely 30⁰ fölött forr; a levegőn önként meggyulad és intenziv fénnyel elég, a világosság lassacskán szilárd és gázalaku P.-hidrogénre bontja. Sok anyag a folyós F. ez elbomlását nagyon elősegíti; igy p. aránylag sok folyós F.-hez nagyon kevés sósavgázt bocsátva, annak elbomlása rohamosan megy végbe.

A szilárd F. képződését Rose H. észlelte először, összetételét Magnus állapította meg. Előállítható ugy, hogy önként gyuladó F.-gázt tömény sósavba vezetünk, amidőn e vegyület csapadék alakjában leválik. Sárgásfehér szagtalan por; a száraz levegőn nem változik, még akkor sem, ha melegítjük. Magasabb hőmérséken (200°) meggyulad; erős ütéstől szintén.

Forrás: Pallas Nagylexikon