Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Francia nye... ----

Magyar Magyar Német Német
Francia nye... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Francia nyelv

A F. a román nyelvcsalád egyik tagja, mely épp ugy mint testvér-nyelvei: az olasz, spanyol, portugál, provençal és román, a latin népnyelvből (lingua latina rustica) eredt. E nyelv, melyet a római hódító hadak és gyarmatok a római birodalom valamennyi tartományában és igy Galliában, a mai Franciaország helyén is elterjesztettek, lassanként kiszorította az ottan járatos nyelveket (az ibert, keltát, germánt), melyek viszont a hódítók nyelvére is jelentékeny módosító hatással voltak. É-on főként a frankok benyomulása óta (az V. század kezdete óta) a germán nyelv volt rá nagy hatással; ellenben D-en, ahol a román népnyelv nem volt annyira kitéve a germán hatásnak, jobban meg tudta őrizni latin nyelvi jellegét. A lingua-romana-t az egyház már a X. században elismerte hivatalos nyelvéül; a 813-ki toursi zsinat ugyanis meghagyta a papoknak, hogy a néphez román nyelven tartsák beszédeiket. Különösen azonban a verduni (843) szerződés idején tünt világosan ki, hogy Ny.-Franciaországban a román nyelv maradt az uralkodó.

E román nyelv több nyelvjárásra oszlott, melyeket két főcsoportba lehet foglalni, e két főcsoport: északi és déli nyelvjárások. A kettő közti határt körülbelül a Loire jelezte. A déli, most dél-franciának is nevezett nyelvjárásnak Langue d" oc (l. Provençal nyelv) volt a neve; az északi, vagy a tulajdonképeni francia nyelvjárást Langue d" oil vagy Langue d" oui-nak nevezték. Ez utóbbi nyelven készült irásmüvek már a IX. és X. századból maradtak ránk; az összes román nyelvek közt tehát a F. az, melynek a legrégibb nyelvemlékei vannak. A langue d"oil is csakhamar számos nyelvjárásra oszlott. Főbb dialektusai a saját hercegeik vagy grófjaik alatt politikailag is önálló három területre: Normandiára, Picardiára és Burgundiára esnek. Ezeknek közepén fekszik a negyedik nyelvjárásterület: Isle de France, Páris fővárosával. Ez utóbbi volt az, amely a többiek dialektusát kiszorította és egy nyelvvé, a F.-vé egyesítette. Capet Hugo trónralépése (987) óta ugyanis az Isle de Francei nyelvjárás mindinkább háttérbe szorította a többi dialektust, melyektől megkülömböztetésül amazt sajátlagos franciá-nak (le François, le parler de France) nevezték.

Az észak-francia nyelvet a X. sz.-tól a XIII-ig ó-francia, a XIV. sz.-tól a XVI-ig közép-francia névvel jelöljük. Az ó-francia nyelv a tulajdonképpeni Langue d"oil, melyet különösen a Raynouard felfedezte u. n. Regle de l"s (p. egyes szám nom. rois, acc, roi; többes szám nom. roi, acc. rois) törvény jellemez, amely a provençali nyelvben is megvan. A XIII. sz.-ban Páris nyelve határozott tulsulyba jutott a többi nyelvjárás fölött és lassanként egész Franciaország irodalmi nyelvévé emelkedett, noha még egészen a XV. sz.-ig is készültek a dialektusokon irodalmi művek. A nyelvnek ama jelentékeny átalakulása, mely a XIV. sz. első felében a Regle de l"s néven ismert szabály hatályának megszüntével és az s-nek általában a többes szám jelölésére használásával kezdődött, azt az időpontot jelzi, amidőn az ó-francia a középfrancia nyelvbe megy át, amelyet már Langue d "oui-nak neveznek. Első Ferenc óta, aki 1539. Párisban tanszéket állíttatott a F. számára és a törvénykezésnél akkoriban használatos latin nyelv helyébe a F.-et léptette életbe, e nyelv gyorsan közeledett az uj-franciához, amelyet a XVII. sz.-tól kelteznek (l. Malherbe). Ez uj-francia nyelv mindazáltal csak XIV. Lajos korában, a francia akadémia segítségével kapta meg teljes eleganciáját, biztosságát, harmóniáját, szabatosságát és szigoruan meghatározott alakját. 1735-ben államnyelvvé, vagyis a diplomácia kizárólagos nyelvévé tették. A F. további bővüléséről tanuskodik az, hogy szótárának 6. kiadása (1835) után, a francia akadémia a 7. kiadásba (1878) több mint kétezer uj szót vett fel.

A F. jellemző, még pedig előnyösen jellemző tulajdonságaiul a következők említhetők: a világosság, szabatosság és szabályszerüség, a kifejezésmódok tisztasága és élénksége. Ezek az előnyök teszik valamennyi nemzetnél olyan kedveltté. A mondatalkotásnál a szavak rendjének egyszerüsége, természetessége és szabályszerüsége tanulását is megkönnyítik. A F. kiejtése kétféle: az egyik a mindennapi társalgásban használatos (langue familiere), a másikat szavalatoknál, művészi szónoklatok alkalmával (style soutenu) alkalmazzák. A költemények kiejtése módjának a style soutenunél figyelembe veendő követelményeken kivül is van még nehány szabálya. A versszavalásnál u. i. az ortoepia valamennyi törvényét (két szó egybeejtését: liaison, a kettős mássalhangzók kiejtését stb. illetőleg) szigoruan meg kell tartani.

Az irodalmi nyelv mellett magában Franciaországban még ma is számos nyelvjárásra oszló népnyelv járatos. E nyelvjárásokat patois néven nevezik. Ez a név azonban csak az észak-francia dialektusokra és nem egyszersmind a dél-franciákra (l. Provençl nyelv) vonatkozik. E patois-kat az irodalomban leginkább csak népdalok v. dramatizált helyi bohózatok irásánál használják. A hajdani három fődialektus: a normandiai, picardiai és burgundi, középükön az Isle de France nyelvével, még manapság is előtünik, de legnagyobbrészt el vannak torzulva, durvábbak és különösen magánhangzóik kiejtése kevésbbé tiszta. A normandiai dialektust ma csak Normandiában beszélik, de a legrégiesebben Manceauban; továbbá a normandiai szigeteken. A normandiai szójárásba sok picard elem férkőzött be. A manceaui dialektushoz a poitoui nyelvjárás csatlakozik. Picardul beszélnek Picardiában, Artoisban és Francia-Flandriában. A picard nyelvjárással a rouchi érintkezik, melyet Hennegauban és É.-Champagneban beszélnek; ez utóbbi helyen a német hatás érvényesül; épp igy a wallon nyelvjárás is, mely azáltal, hogy a flamand (Brüsszel) dialektussal határos, sok germán elemet vett fel. A burgundi nyelvjárások közt a Lothaiában járatos tér el leginkább a többitől.

A F. elterjedtsége. Az a terület, amelyen Európában a F.-t beszélik, a provençal nyelvjárásokat és Alsó-Bretagne tájnyelvét nem számítva, kiterjed a többi Franciaországra, a Normann-szigetekre, Belgium déli részére és nyugati Svájcra. Európán kivül még a következő területeken beszélnek franciául. É.-Amerikában: Kanadában, Missouriban, Louisianaban; Ny.-Indiában: Haiti-szigete Ny-i részén; Guadeloupeban, Martiniqueban és más nyugat-indiai szigeteken; Afrikában: Algéria partszegélyén és Szenegambiában stb. Összesen mintegy 1,5 millió franciául beszélő ember van, az európai nyelvjárás területeit nem számítva.

A F. történetét Ampere János J. A. (1841), Génin (1845), Duméril (1852), Chevallet (1853-57, 3 k.), Loiseau (1881), Littré (8 kiad. 1886, 2 k.) stb. irták meg. Az ó- és közép-francia nyelv grammatikájával Raynouard, Diez, Fuchs, Orelli, Burguy (Grammaire de la langue d "oil, Berlin 1852-56, 3 köt.), Suchier Ármin (Altfranzösische Grammatik, igen jó munka, Halle 1893) foglalkoztak; szótárakat irtak hozzá Roquefort, Pougens stb. Terjedelmes ó-francia szótárt indított meg 1880. Godefroy Frigyes (Dictionnaire de l"ancienne langue française et de tous ses dialectes Du IX. au XV. siecle). Az ó-francia kresztomátiák közt (nyelvtannal és szótárral, 4. kiad., Lipcse 1880) legjobb a Bartsch Károlyé; említést érdemelnek még a Constansé, a Clédaté, Meyer Pálé, Ritteré stb. Az ó-francia nyelvjárásokkal legelőször Fallot foglalkozott egy alapvető munkájában: Recherches sur les formes grammaticales de la langue française et de ses dialectes au XIII. siecle (Páris 1839). A picard szójárással Corblet (1851), a Champagne külömböző patois-ival Tarbe (Reims 1851), a normandiai patois-val Du Bois Lajos (1856), a wallon nyelvvel Grandgagnage (Lüttich 1847) foglalkoztak. A mostani észak-francia, valamint dél-francia nyelvjárások valamennyiét felölelő munka még mai napig se jelent meg; legteljesebb eddig a Schnakenburg, Tableau synoptique et comparatif des idiomes populaires ou patois de la France (Berlin 1840) c. munkája.

Az uj-francia nyelv legrégibb grammatikáját egy angol: Palsgrave irta meg: L"esclarcissement de la langue francçoyse (London 1530; ujabban Páris 1852. Génin adta ki) c. kitünő művében. Az első Franciaországban irott nyelvtan Sylvius (Dubois Jakab) orvostól való, cime: In linguam gallicam isagoge (Páris 1531). Nekünk magyaroknak tehát csak nyolc évvel későbbi időből való nyelvtanunk van: az Erdősi Sylvester Jánosé (Ujsziget 1539). - 1550. jelent meg Maigret Lajos: Tretté de la grammaire françoize c. grammatikája, majd 1557. (Genf) Stephanus (Etienne) Robertus: Traicté de la grammaire françoise c. hires nyelvtana, amelyet 1560. latinra is lefordítottak. Ramus Péter, Caucius A. és Pilotus János is irtak grammatikákat. Emezeknél sokkal becsesebb Stephanus (Etienne) Henrik: Traité de la conformité du langage français avec le grec (1569) és Précellence du langage français (1579) művei, melyeket ujabban (1852) Fougere adott ki. Az akadémia munkálatainak előkészítő művekül Vaugelas: Remarques sur la langue françoise (Páris 1647) és Ménage: Observations sur la langue française (ugyanott 1675) munkái szolgáltak. A későbbi grammatikai munkák közül említést érdemelnek: a Grammaire générale par MM. de Port-Royal (1709, 1803), melyet De Wailly adott ki (1754, 1803); Chiflet: Nouvelle et parfaite grammaire francçaise (u. o. 1722); Girault-Duvivier: Grammaire des grammaires, 21. kiad (Brüsszel 1879); Beauzée: Grammaire générale (Páris 1819); Noël és Chapsal: Grammaire française (u. o. 3 köt., számtalan kiadásban); Restaut: Principes généraux et raisonnés de la grammaire française avec des observations sur l"ortographe, les accents, la ponctuation et la prononciation (4 kiad., u. o. 1812); Bescherelle: Grammaire nationale, ou Grammaire de Voltaire, de Racine, de Fénelon, de J. J. Rousseau, de Buffon stb. (u. o. 1835. és azóta több izben). Kitünő történeti nyelvtant (Grammaire historique de la langue française, u. o. 1867. és több izben) irt Brachet Ágoston, aki Dieznek a román filologia terén tett buvárlatai eredményét rövid, de világos és könnyen érthető módon dolgozta fel. Jó történeti nyelvtan a Gaston Paris-é (Grammaire historique de la langue française u. o. 1868) és a Brunot F.-é (u. o. 1889). A német nyelven irott iskolai francia nyelvtanok közt, melyek nálunk is el vannak terjedve, ismeretesebbek a Meidingeré, Ahné, Ollendorfé, Plötzé (ez utóbbi háromnak számos magyar átdolgozása van), Knöbelé stb. Autodidaktáknak alkalmas a számtalan kiadást ért Toussaint-Langenscheidt-féle (l. o.) levélben irt kitünő francia nyelvtan, melyet Nagy Sándor magyarra is átdolgozott (Bpest 1883-85). Tudományos német nyelvü grammatikákat irtak: Collmann (2 kiad., Marburg 1865); Schipper (2 kiadás, Münster 1853); különösen becsesek e tekintetben Mätzner: Syntax der neufranzösichen Sprache (Berlin 1843-45, 2 k.) és Französiche Grammatik mit Berücksichtigung des Lateinischen (u. o. 1856, 2. kiad. 1877) cimü nyelvtani munkái és Schmitz Bernát: Französische Grammatik-ja (4. kiad., u. o. 1880).

A szótárak közül az első, mely említésre méltó: Etienne Róbert Dictionnaire français-latin cimü francia-latin szótára (1539), melyet Nicot János ugyancsak francia-latin szótára követett (1572). Szélesebb alapon nyugvó mű a Richelet szótára (Genf 1680), mely már az etimologiára is tekintettel van. Furetiere Antal Dictionnaire universel-je (Haaga 1690), melyet a jezsuiták több izben kiadtak, Dictionnaire de Trévoux (először 1704) cimen lett hiressé. De a francia akadémia plágiumnak bélyegezte e munkát, amely aztán annál jobban siettette a francia szótár-irodalomban döntő tekintélyü: Dictionnaire de l"Académie française (legelőször 1694, 6. kiadás 1835, 7. kiadás 1878) c. nagy szótár megjelenését. Későbbi szótárak: Boiste-tól (1801, 8. kiadás Nodiertól Panlexique cimmel); Wailly-tól (1801. és más izben); Barré-tól (Complément du Dictionnaire de l"Ácadémie, legujabb kiad. 1881); Landais Napoleontól (15. kiad.1867); Poitevin-tól (Nouveau dictionn. universel, 1854-60); Bescherelle-től (Dictionnaire national, 1843-46, 2 kötet); Dupiney de Vorepierre-tól (Dictionnaire français illustré, 1856-1864, 2 kötet); Laveaux-tól (Dictionnaire raisonné de difficultés grammaticales et littéraires, 4. kiadás, 1872) stb. Tudományos szempontból tekintve legbecsesebb Littré Dictionnaire de la langue française (1863-72, 4 kötet; kivonat belőle 1875) c. nagy szótára, mely az egész francia nyelvkincset felöleli és a szók minden jelentését a különböző korokban élt francia irókból vett példákkal világosítja meg. Ilyen mű az akadémiától megkezdett Dictionnaire historique de la langue française (1858 óta jelenik meg) is. A francia-német szótárak közül csak a legkiválóbbat, legnagyobbszerüt és leggazdagabbat említjük meg: a Sachs-Villatte: Encyklopädisches Wörterbuch der französichen und deitschen Sprache (Berlin 1869-74, 2 kötet, iskolák használatára szánt kiadás is jelent meg belőle, 1874. és több izben) c. szótárát, melyben minden szónak kiejtése is pontosan meg van jelölve a Toussaint-Langenscheidt kiejtési módszere szerint. Tisztán etimologiai szótárak jelentek meg Ménage-tól (Páris 1650). Borel-tól (1655), Dufresne-tól (1682), Pougens-tól (1819), Roqueforttól (1829), Noël Charpentiertól (1831), Hauschildtól (1843). A mostani etimologiai szótárak közt legfontosabb a Scheler Ágosté (Brüsszel 1862, 1873; 1875. pótkötetül egy történeti nyelvtan-féle jelent meg hozzá; 1865. kivonat is készült e műből); a kisebbek közt a Brachet Ágosté (Páris 1868 és gyakrabban). A szinonimákkal foglalkoztak: Girard (1736), Guizot (1809, 1822); legjelentékenyebb munka e téren a Lafayeé (4 kiad., Páris 1879). Legjobb és nagyon ajánlható a Schmitz Bernát, Französiche Synonymik mit Berücksichtigung d. Lateinischen (2 kiad., Lipcse 1877). A kiejtéssel foglalkoznak: Dubroca (Principes raisonnés sur l"art de lire a haute voix, Páris 1802 és Traité de la prononciation des consonnes et des voyelles finales, u. o. 1824), Dupuis (Traité de prononciation, u. o. 1836), Steffenhagen (Französiche Orthoepie, Parchim, 1841), Malvin-Cazal (Prononciation de la langue françasie, u. o. 1847), Feline (Dictionnaire de la prononciation, u. o. 1851), Lesaint (Traité complet et méthodique de la prononciation française, 2 kiad., Hamburg 1871). A szigoruan tudományos szempontból vett F. filologia megalapítójának Roquefort és Raynouard után Diez (l. o.) tekinthető, kinek különben az összehasonlító román nyelvészet (l. o.) körül hervadhatatlan érdemei vannak. A tőle megalapított nyelvtörténeti iskolához tartoznak Párisban Littré és számos fiatalabb tudós: Brachet, Meyer Pál, Gaston Paris, Belgiumban Scheler stb. A francia filologiával foglalkoznak a Körting és Koschwitz szerkesztésében megjelenő (1879 óta Oppeln) Zeitschrift für neufranzösiche Sprache und Litteratur és a Kressner szerkesztette Franco-Gallia (1884 óta Wolfenbüttelben) c. folyóiratok.

A magyar nyelven irott F.-vel foglalkozó művek száma nem igen nagy; legtöbb nyelvtanunk, szótárunk stb. francia vagy legtöbbször német munkák átdolgozása utján készült. De van nehány önálló, becses filologiai dolgozatunk, nyelvtanunk stb. is. Francia filologiával foglalkoznak vagy foglalkoztak: Hofer Károly, Katona Lajos, Theisz Gyula, Haraszti Gyula, Varga Bálint, Herzl Mór, E. Szabó Lajos, Könnye Nándor, Matskássy József, Palócy Lipót, Szányi Béla, Gribovszky Jenő stb., kiknek dolgozatait alább meg is nevezzük. Az iskolai és magánhasználatra szánt uj-francia nyelvtanok közt, a számos Ahn-, Ollendorf-, Ploetz- stb.-féle átdolgozásokat nem számítva, megemlíthetjük: Hofer Károly Rendszeres francia nyelvtanát (2. kiadás, 2 kötet, Budapest 1879-80; ugyane szerzőtől egy igen jó francia olvasókönyv); Theisz Gyula Rendszeres francia nyelvtanát (ugyanott 1884); Haraszti Gyula Kis francia nyelvtanát (ugyanott 1893); Brassai Sámuel Ingyen tanító francia nyelvmesterét (Kolozsvár 1863); Bartos és Chovancsák Francia nyelvtanát (2 rész, Bpest 1892-93); az Isoz-ét, Tiprayét, a Havas Adolfét (Ahn után), a Mendlikét, Tichy Róbertét stb. Irtak vagy átdolgoztak még nyelvtanokat: Varga Bálint, Sasváry L., Palóczy Lipót, Kubinyi F., Mártonffy Frigyes, Salamin testvérek, Schwiedland, Földváry A. stb. (V. ö. Petrik Géza, Kalauz az ujabb magyar irodalomban, Budapest 1894, Francia nyelv alatt). Meg kell emlékeznünk még egy olyan régibb nyelvtani munkáról, melyről talán igen kevesen tudnak s mely ma már igen ritka: a győri Moróc Ferenc Francia nyelvtanát értjük, mely 1843-ban Bécsben jelent meg Galánthai Esterházy Károlynak ajánlva. Két részből és olvasókönyvből áll e becses és nagy terjedelmü munka (534 sürün nyomatott oldal, 8-rét),mely méltán a legjobb francia nyelvtanok közé sorolható. Egyéb segédkönyveket irtak: Rákosy Sándor (Gallicizmusok és szinonimák, Budapest 1876); Schack Béla igen jó Vezérfonalat a F. beszélésére (Pozsony 1887); Ujváry Béla jeles Francia társalgási kézikönyvet (Causeries françaises, Budapest 1892); Spanraft Alajos, Dictionnaire et de la lecture c. becses kézikönyvet (Győr 1889), mely a francia szólásmódokkal foglalkozik; Mendlik A. francia gyakorlatokat (Budapest 1890); Taffenberg A. francia kresztomátiát (Budapest) stb. A szótárak közt a legterjedelmesebb a Pokorny Jenő Árminé (francia-magyar rész, Pallas 1887; u. o. magyar-francia rész is, 2 köt.); irtak még szótárakat: Babos Károly, Könnye Nándor s ezeken kivül a Molé-, Thibaut-, Carrier-féle szótáraknak vannak magyar átdolgozásai.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is