Franklin

1. Benjamin, az Egyesült-Államok egyik legnagyobb államférfia és irója, szül. Bostonban 1706 jan. 17., megh. 1790 ápr. 17. Tizenhatodik gyermeke volt egy szappanos-mesternek. F.-t eleintén a papi pályára szánták, nyomorgó atyja azonban nem birta fiát taníttatni és igy hát annak is a szappanos mesterséget kellett tanulnia. Később F. bátyja nyomdát nyitott, amelyben Benjamin is alkalmazást talált. 1723. meghasonlott bátyjával és ekkor elhagyta Bostont s előbb Filadelfiába, onnét pedig 1724. Londonba ment. 1726. mint Denham kereskedőnek könyvvezetője visszaköltözött Amerikába, de főnökének halála után ujra nyomdába került és 1728. maga nyitott Filadelfiában nyomdát, mely csakhamar oly virágzásnak indult, hogy F. hirlapot is megindíthatott. Meggazdagodott, egyesületet alapított a kereskedő ifjak és iparos tanulók kiképeztetésére, 1731. pedig könyvtárt létesített. E mellett fáradhatatlanul tanult s nemcsak a modern nyelveket, hanem a klasszikus nyelveket is elsajátította. A közpályán 1736-ban kezdett működni, amidőn a pennsylvaniai törvényhozó testületnek titkárává lett. 1737. Pennsylvania főpostamesterévé nevezték ki s ez időtől fogva nagy része volt a közügyekben; nemzetőrséget szervezett, tüzoltó-egyesületet alapított, az ifjuság nevelésére egy akadémiának vetette meg alapját. A kormányzó minden fontosabb ügyben kikérte tanácsát, 1743-ban pedig egy bölcsészeti társaság tervét dolgozta ki, mely társaságnak élethossziglan elnöke azután maga F. lett. Ebben az időben elektromos kisérletekkel foglalkozott. Az elektromos kisérletekkel való foglalkozásra Spence dr. ösztönözte. Kisérleteinek eredményeit később Collinsonnal, egy londoni kereskedővel, ki a Royal Society tagja volt, közölte és Collinson azokat a Royal Societyben olvastatta, mely F.-t tagjai közé választotta s neki 1753. a Copley érmet adományozta. F. legnevezetesebb kisérlete az, mellyel kimutatta, hogy a villám is csak elektromos szikra, majd a felhők elektromosságának minőségét vizsgálta. Kezdetben azt találta, hogy az mindig negativ, de később számos kisérlet arról győzte meg, hogy lehet pozitiv is. Ezen kisérletei vezették F.-t arra a gondolatra, hogy nem lehetne-e az épületeket a villám csapásai ellen megvédeni? Igy érlelődött benne lassankint a villámhárító eszméje. F.-nak egy másik, szintén nagy fontosságu felfedezése az, hogy a lejdai palack két fegyverzete ellentétes elektromossággal van töltve. Ezen felfedezés megerősítette F.-t az egységes elektromossági elmélet felállításában. A londoni tudományos társaság tagjává választotta s 1753. az aranyéremmel tüntette ki; szülöföldje beválasztotta a törvényhozó testületbe, a kormány pedig az összes amerikai angol gyarmatok főpostamesterévé nevezte ki (1753).

Ekkor fogamzott meg benne az összes észak-amerikai gyarmatok központi kormányának, egy kongresszusnak, és egy szövetségi alkotmánynak az eszméje. De a gyarmatok függetlenségéről ez idő szerint nem is álmodott. Midőn a végzetes bélyegtörvény okozta zavarok kitörtek, a közbizalomnak engedve, mint Pennsylvania és több más államnak képviselője Angliába ment, ahol még a parlamentben is (1766 február 13-án) nyiltan és őszintén hangsulyozta a gyarmatok kivánságainak jogosultságát. A bélyegrendeletet a kormány ugyan visszavonta, de azért a bizalmatlanság és elégedetlenség a gyarmatok és az anyaország között fokozatosan növekedett. F. férfiasan megállotta, helyét, mi által a király és a kormány haragját vonta magára, kik ellenséget látván benne, főpostamesteri állásától megfosztották. Ily viszonyok közepette F. jónak látta odább állani s 1775. március havában visszatért Filadelfiába. Polgártársai azonnal a kongresszus tagjává választották, mely őt a védelmi bizottság elnökévé tette. Ebben az állásban kiváló része volt az Egyesült-Államok függetlenségének kimondásában (1776. jul. 4.), mely nyilatkozatot az angol diplomáciai ügynökökkel szemben megváltoztathatatlannak jelentette ki. Az ország óriási költségeinek fedezésére papirpénz kibocsátását hozta javaslatba s az állampénztárt saját vagyonából 4000 font sterlinggel támogatta. 1776 végén pedig Franciaországba ment, ahol szeretreméltóságával és mesterkéletlen egyszerüségével szinte elbájolta az udvart és Páris népét, melyek kitüntetésekkel elhalmozták. Küldetését siker koszoruzta: 1778 febr. 6. Franciaország szövetséget kötött az Egyesült-Államokkal és ezóta F. mint a 13. egyesült államnak meghatalmazott minisztere lépett föl. Végre kivivta a béke megkötését Angliával (1783 szeptember 3.) és csak most tért vissza hazájába. Honfitársai a legnagyobb lelkesedéssel fogadták a szabadság ősz bajnokát és háromszor egymásután, még pedig egyhangulag választották Pennsylvania állam kormányzójává és azonfelül a kongresszus tagjának, melyben az ifju szabad állam megszilárdítása körül nagy érdemeket szerzett. Aggkora, különösen pedig fájdalmas kórsága miatt kénytelen volt 1788. a nyilvános élettől visszavonulni. Halála előtt aláirta még az általa alapított és a rabszolgaság eltörlését sürgető egyesületnek a képviselőházhoz intézendő memorandumát. A kongresszus nagy polgárának tiszteletére egy havi nemzeti gyászt rendelt el, a francia nemzetgyülés pedig Mirabeau javaslatára három napi gyászt öltött. Találó a Franciaországban F.-ra költött vers: Eripuit coelo fulmen, sceptrumque tyrannis. (A villámot a mennyekből, a kormánypálcát a zsarnok kezéből ragadta ki.) Emlékszobrát 1856-ban állították föl szülővárosában, Bostonban. F. művei 1793. Londonban (két kötet), 1806. pedig 3 kötetben jelentek meg. Műveinek teljesebb kiadásáról Temple Vilmos, F. unokája (London 1818-1819) és Sparks (uj kiad. Chicago 1882. 10 köt.) gondoskodott. F. műveinek legteljesebb kiadását Bigelow rendezte sajtó alá (1886, 10 köt.; ném. Binzer, Kiel 1892, 4 köt.). E kisebb művei és levelezése külön is megjelentek. Önéletrajzát Bigelow adta ki (Filad. uj kiad. 1879, 3 köt.; ném. Kapp, Berlin, 4 kiad. 1882). Életét megirták még Sparks (Boston 1856), Parton (New-York 1856, 2 köt.), Mac-Master (Boston 1885), Franklin J. és Headington (1880, 4 kiad.), végül Morse (Boston, 1889). V. ö. F. in France (3. köt.) és Doniol, Hist. de la participation de la France a l"établissement des États Unis (Páris, 2 köt. 1890-91), Mignet, F. B. élete. Magy. ford. De Gerando Antonia.

2. F. János, sir, angol sarkvidéki utazó, szül. Spilbyben (Lincolnshire) 1786 ápr. 16., meghalt Vilmos király földjén 1847 junius 11. Résztvett 1803. Flinders utazásában, 1805. ott volt Trafalgárnál, 1815. New-Orleansnál. A sarvidéken járt már 1818., mikor a tudományos sarkvidéki expediciók kezdődtek. 1819. indult első nagy utjára, a Rézbánya-folyó torkolata felé, ahova ugyanakkor hajón indult Parry. 1820. el is érte a keresett helyet és onnan tovább haladva 900 km.-nyi partvonalat kutatott át egész a Tourn-Again-fokig, ahonnan élelmiszere fogytával visszafordult. 1822. jutott vissza Angliába. 1825. Backkel és Richardsonnel indult el hajózható utat keresni a Mackenzie folyótól a Bering-szoros felé, ahonnan Beechey kapitánynak kellett volna őt támogatni. Ujabb partok fölfedezése közben nevezetes mágnesi megfigyeléseket tett és dus természettudományi gyüjteményekkel tért vissza 1829. Angliába, ahol nagy kitüntésekben részesült, egyebek közt a párisi földrajzi társaság aranyérmét is megkapta. Miután 1830. a Földközi-tengeren egy hajót bizott rá a kormány, 1835-43-ig pedig Tasmania kormányzója volt, 1845. ujra egy sarkvidéki expedició vezetésére vállakozott. Az Erebus és Terror hajókkal, Crozier és Fitzjames kapitányokkal indult leghiresebb utazására, melyen 158 főből álló kiséretével együtt odaveszett. Azzal az utasítással küldték ki, hogy Parry első utazásának irányát követve a Bering-szoros felé vitorlázzék. 1845. jul. 26. még a Melville-öbölben egy cethalászhajóval találkozott és azzal küldte Angliába utolsó üzenetét. 1846. hirét sem hallották, de azért még nem féltették. Mikor azonban 1847 és 1848 nyara is elmult, anélkül, hogy hirét hallották volna, neje és barátai Angolországban nagy mozgalmat indítottak a fölkeresésére. Eleinte sem a tengeren, sem a szárazföldön nem találták nyomát. Csak 1850 aug. találták meg a Beechey-szigeten első telelése helyét és az expedició három tagjának sirját. Csak 1854-ben hallotta Rae az eszkimóktól, hogy a Nagy-Hal-folyótól 10-12 napi járásnyira 1850 tavaszán sok fehér ember pusztult el. Utóbb ezüstkanalakat mutattak neki, amelyeken az expedició tisztjeinek neve volt kivésve; ebből és egyéb jelekből meggyőződött, hogy az expedició egy része csakugyan elveszett. 1855. a Hudson-öböl-társaság küldött ki egy hajót az elveszettek nyomozására, de sikertelenül. Az angol tengernagyi hivatal ez időtől kezdve az expedició tagjait halottaknak tekintette. Lady Franklin azonban 1857-ben M"Clintock kapitánnyal, egy csavargőzöst küldött az expedició nyomozására. 1859. csakugyan talált M"Clintock egy Croziertől és Fitzjamestől irt tudósítást, melyből kitünt, hogy a hajók 1846 szept. 12. Vilmos király földénél befagytak, hogy F. ott meghalt és hogy 1848 ápr.-ban elhagyták a befagyott hajókat. M"Clintock azután a parton követte az elveszettek nyomát, elpusztulásuknak sok jelét találta, ereklyéket cserélt az eszkimóktól és szeptemberben végre a kutatás szomoru eredményeit közölhette az angol nemzettel. 1878. Schwatka ujra átkutatta Vilmos király földét és több nyomot talált, mely addig ismeretlen maradt. F. művei: Narrativ of a journey to the Polar Sea in the years 1819-22 (1823, 2 kötet, németül 1824); Narrativ of a second expedition stb. 1825-27 (1828, németül 1829). V. ö. Brandes, Sir John F. Skewes, Sir J. F. (1889) és Simonyi, A sarkvidéki fölfedezések története.

3. F. Ottó, német jogtörténész, szül. Berlinben 1831 január 27., breslaui, greifswaldei, majd tübingiai jogtanár. Munkáját: Die deutsche Politik Fridrichs I. Kurfürsten von Brandenburg, melyért a tudomány és művészet érmével tüntették ki, még tanuló korában irta. Számos jogtörténeti művei közül említendő: Beiträge zur Geschichte der Reception des. röm. Rechts in Deutschland (1863).

Forrás: Pallas Nagylexikon