Frimont
János Mária gróf, antradoccoi herceg, cs. és k. lovassági
tábornok, szül. Finstringenen, Alsó-Lotaringiában 1759. jan. 3., megh. Bécsben
1831 dec. 26. 1776. mint közhuszár lépett a 8. huszárezredbe (akkor Wurmser) és
abban mihamar tiszt lett; részt vett az 1778-79. hadjáratokban Csehországban,
1788-89. harcolt a törökök ellen, 1790. Németalföldön vett részt a felkelési
kisérletek elnyomásában és 1792-1797-ig a franciák elleni hadjáratok alatt
ismételve annyira kitünt, hogy 1797. a Mária Terézia-rend lovagja lett. 1798.
ezredessé léptették elő s az akkor szervezett Bussy nevet viselő lovas-vadász
ezred parancsnokává nevezték ki; ezen ezred élén harcolt 1799. és 1800., amikor
Marengónál és a Mincio melletti csata után két lovas-ezred élén a hadseregnek
visszavonulását az Etsch mögé födözte. 1801. tábornok lett és 1805. Debrecenben
állomásozott. 1805. mint a lovas-dandár vezére Károly főhg alatt Olaszországban
volt és főleg a S. Michele-i ütközetben és a caldieroi csatában tünt ki. A
hadjárat befejezése után Kőszegre jött mint dandárparancsnok s ott maradt 1809.
Időközben, 1806. a 9. számu huszárezred tulajdonosa lett. 1809. altábornaggyá
léptették elő és az Olaszországban működő hadsereghez küldték mint
hadosztályparancsnokot. A Friaulba való betörés alatt mint elővédparancsnok
Pordenonénél legyőzte az ellenség hátvédjét, mely alkalommal 4 ágyut és 3
ezredsast vett el a franciáktól. A sacilei győzelem kivivásában is részt vett
és ezután a Verona felé való előnyomulás alatt ő vezette az elővédet, valamint
később a visszavonulás alatt is folytonosan ő volt a hátvéd vezére, miközben
több ütközetben oly vezéri tehetséget és merészséget tanusított, hogy a Mária
Terézia-rend nagykeresztjével tüntették ki. Mint hadosztályparancsnok részt
vett a győri csatában. A békekötés után 1812. Belső-Ausztria lovassági
felügyelője völt s azután az oroszok ellen küldött hadsereg
tartalék-lovasságának lett vezére. 1813. előbb az Olaszország ellen működő
hadseregnél volt hadosztályparancsnok s mint ilyen főleg neki volt köszönhető a
villachi győzelem (aug. 24); ugyanezen év okt. 13. lovassági tábornok lett és a
lipcsei csatában a V. hadtest osztrák-magyar csapatait vezényelte. Az 1814.
hadjáratban, Briennenél, Arcis-sur-Aube és Bar-sur-Aube-nál tünt ki és a
hadjárat befejezése után Mainz német-szövetségi várnak kormányzója lett. 1815.
mint hadsereget vezető vezért küldték Olaszországba Murat nápolyi király ellen,
ahol előbb a Po vidékén végrehajtott védőintézkedései s jól átgondolt, a
viszonyoknak teljesen megfelelő hadműködési terve előkészítették Bianchi
győzedelmes hadjáratát, miközben ő személyesen szervezte a Dél-Franciaországba
indítandó, 68 zászlóaljból és 45 lovasszázadból álló hadsereget, amellyel a
Simplonon átkelt Suchet francia tábornagyot néhány ütközetben visszaszorította
és L"écluse meg Macon várakat bevette. A hadjárat befejezése után, 1818. F.
volt az Elzász megszállására hátrahagyott szövetséges csapatoknak parancsnoka.
Ezután a velencei tartományok hadparancsnokává nevezték ki. 1821. F. osztrák
hadsereget vezetett Nápolyba az ottani forradalom elnyomására. F. nagy eréllyel
és oly ügyesen működött, hogy már márc. 24. bevonulhatott Nápolyba, amiért a
nápolyi király őt az antrodoccoi hercegi cimmel és 1 millió frt dotációval
jutalmazta. 1825. Nápolyban maradt s azután ismét a lombard-velencei
tartományok hadikormányzója lett; mint ilyen 1831. a forradalmi mozgalmakat
gyorsan elfojtotta; ugyanez évben az osztrák grófi rangra emeltetett és nov.
hóban az udvari haditanács elnökévé neveztetett ki. Végakarata szerint
magyarországi palotai uradalmán temették el.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|