Fríz nyelv és irodalom

Az ó-fríz nyelv egyik ága a germán nyelvnek, középhelyt foglal el az ó-szász és az angol-szász nyelvek közt. Ó-fríz nyelven irt költői művek nem maradtak ránk, s éppen ezért nemcsak az élénkebb, kifejezőbb szólásmódjait nem ismerjük, de hangtani viszonyainak tiszta megvilágítására is hiányzanak a kellő források. Legrégibb irott maradványok a XIV-XV. sz.-ból származó törvénygyüjtemények. Jellemző sajátsága az ó-fríz nyelvnek, hogy benne a k és g hagnok az i és e előtt sz hanggá változnak át (kerke = szerke, liggia = lidszia), A régi törvénygyüjtemények két fő tájnyelvet engednek megkülönböztetni: a keleti fríz és a nyugati fríz tájnyelvet; az előbbi az Ems és Hollandia közt levő területen, az utóbbi az Ems és a Weser torkolata közt volt elterjedve. Volt még egy harmadik tájnyelv is, az északi fríz, de erről irott mardványaink egyáltalában nincsenek. Leghasználhatóbb ó-fríz nyelvtan a Frisisk Sproglaere, irta Rask, megjelent Kopenhágában 1825; az ó-fríz szótárak közt legtöbbet ér Richthofen-é, megjelent Göttingában (1840). A ríz nyelvet ma sokkal kisebb területen beszélik, mint hajdan. A régi felosztáshoz hasonlón az uj-fríz nyelv is a nyugati, keleti és északi tájnyelvekre oszlik fel. A nyugatit másként pór, vagy vidéki nyelvnek is hivják, miután csak a pórnép beszéli. Az irodalmi nyelv a holland. A vidéken maradt fenn legtöbb nyoma az ó-fríz nyelvnek. Már két évszázad előtt itt indult meg a mozgalom, hogy a régi nyelvet irodalmilag műveljék. A művek közt, amelyeket e tájnyelven irtak, a legnevezetesebbek: Friesche rymlerye, irta Gysbert Japicx (Bolsward 1668); az ujabb időben irt munkák: Salverda, Itjtlijcke friesche rijmckes (Sneek 1824); Halbertsma J. H., De Lapekoerfen (Deventer 1822). A Waatze Gribberts brilloft cimü szinjáték a XVIII. sz. elejéről való (Lecuw 1812); kedvelt könyve a népnek: It libben fen Aagtje Ijsbrants (Sneek 1827). A nyugati fríz nyelv történelmi, jogi és nyelvi emlékeinek feldolgozásával és kiadásával az 1828. alapított: Friesch genotschap voor geschied-, ondheid- en taalkunde (friz irod. tört. és nyelvtársaság) foglalkozik, amely a De vrije Fries c. folyóiratot adja ki (1852 óta). Alig mulik el év, amelyben nyugati fríz tájnyelven irt művek ne jelennének meg. Rendes folyóiratok: Forjit my net (1871 óta); Swanneblommen (1851 óta); De Bije-Koer (1845 óta). A keleti fríz tájnyelv van a három dialektus közt a legjobban elhanyagolva. Négyszáz év óta érvényesíti rajta a befolyását az al-német nyelv, s amit ma keleti F. nyelvnek hivnak, az nem egyéb, mint az u. n. «plattdeutsch» tájnyelv. Éppen ezért a Stürenburg-féle «Keleti fríz szótár»-ban (Aurich 1857) a fríz nyelvnek csak romjait találhatjuk. Mindössze Wangeroog szigetén és az u. n. Saterland néhány falujában maradt meg tisztán ó-keleti-fríz nyelv. Kimerítő tájékozást nyujt e két vidékt nyelvéről a Friesische Archiv (Oldenbg. 1847-54); fontos, XVII. sz.-ból származó, erre vonatkozó mű Cadovius Müller lelkész, memoriale linguae frisicae c. könyve (Leer 1875); keleti F. szótárt adott ki T. ten Doornkaat-Koolman (Norden 1877-85, 3 kötet). Az északi fríz tájnyelv jobbára dán és al-német elemekkel van keverve, s ma már csak Dél-Jütland és Schleswig nyugati partvonalán, és e part mentén fekvő Sylt, Föhr és Amrum szigeten beszélik. Tulajdonképen a helgolandi nyelv is ide tartozik, de ezt teljesen kiforgatta eredeti alakjából a sok idegen elem. Az északi F. nyelven irt költői művek közt legnevezetesebb Hansen F. P. De gidtshals cimü vigjátéka. Északi fríz szótárt adott ki Outzen (Glossarium, megjelent Kopenhága 1837); legfőbb mű, amely e tájnyelvvel foglalkozik: Bendsen, Die nordriesische Sprache nach der Moringer Mundart (Lejda 1860). Az egész friz irodalom áttekintését Mone, Übersicht der niederländischen Volkslitteratur älterer Zeit cimü művének függelékében találhatjuk meg. Bibliográfiai segédkönyvül ajánlható az Essai d"une bibliographie de la littérautre Frisonne c. munka (Hága 1859). Az összes uj-fríz tájnyelvekről kimerítő nyelvtani és irodalmi felvilágosításokkal szolgál Winkler, Allgemeen nederduitsch en friesch dialektikon könyve (Hága 1872, 2 kötet).

Forrás: Pallas Nagylexikon