Fül

(auris), a hallószervnek rendszerint a fej oldalán kiemelkedő és látható külső része, de boncolástani értelemben a koponya alapján elrejtett belső része is

A) Külső fül. Ennek a fejtől kiemelkedő része teszi a fülkagylót, tőle befelé van a külső hangvezeték, mely a dobhártyánál záródik. Feladata bevezetni a hanghullámkat a dobhártyáig, mely utóbbi a hallócsontocskák láncolatát rezgésbe hozza, ezek pedig azt átviszik a belső fület megtöltő folyadékon. 1. A fülkagyló a kifejlődött embernél átlag 5-7 cm. hosszu, 3,3 cm. széles testrész; felső csúcsa többnyire a szemöldökkel, cimpája a külső orr alsó részével áll egy szinvonalon. Idoma a vázát tevő porctól függ, lenn azonban a bőr tulmegy a porcon s a zsirszövettartalmu fülcimpává lesz. A fülkagyló körzeti szegélye ivalakban visszahajlik, mely szegélyt lécnek (helix) nevezik; ennek a legmagasabb domborulata alatt gyakran kis dudor van, amit Darwin-féle csúcsnak neveznek. A fülléctől befelé van az ellenléc, a külső hangvezeték előtt pedig a cáp emelkedik ki, vele szemben hátul van az ellencáp. A léc és ellenléc közötti nagy barázdát lécároknak, a külső hangvezeték bemeneténél fekvő mély árkot kagylóároknak nevezik. A fülkagyló hátulsó felszinén van a sajkakiemelkedés, az ellenléc barázdája és a kagylóduzzanat. A fülkagyló porcán halvány vörös szinü kicsiny fülizmok vannak, egy a külső felszinen, kettő a felső felszinen. Emlős állatoknál jobban kiterjednek a fülkagylóra és működésképesek, de az embernél e képesség megszünt. 2. A külső hangvezeték külső részét a porc, a belsőt csont teszi. A porcos hangvezetéket rostos kötőszövet rögzíti a csontos hangvezeték nyilásához, benne két kis hasadék van, megtöltve rugalmas rostos szövettel. A csontos külső hangvezeték rézsut vezet befelé, elülső falát egy saját csontlemez teszi, mögötte van a halántékcsont csecsnyujtványa, befelé egy köridomu barázda választja el a dobüregtől, mely barázdában a dobhártya van kifeszítve. A külső hangvezeték hosszusága átlag 24 mm., amiből a porcos részre 8, a csontosra 16 mm. jut. Minthogy a dobhártya rézsut áll, ennélfogva a külső hangvezeték fenn és hátul kurtább, mint lenn és elül; a hátulsó fal átlag 22, az elülső 27 mm. hosszu. A harántmetszetének idoma a bemenetnél elliptikus (9,08: 6,54 mm. Bezold). Legtágabb helye a csontos résznek a porcossal való egyesülési helyén van; belső végénél a dobhártya rézsutos állása miatt lenn ékidomu zug van. A külső hangvezeték majdnem vizszintesen és harántul fekszik, S idomu görbületet irva le; ennek az a haszna van, hogy a levegő benne pang, ami a dobhártyát a gyors hőelvonás ellen megvédi. A görbületek miatt nem látjuk a dobhártyát, csak ha a fülkagylót emeljük és a fülcsápot előrehuzzuk, látjuk a dobhártya egy részét, kivéve az alsó körzetét, éppen azt ne, a hová bevezetett apró idegen testek beékelődhetnek és gyuladást okozhatnak. A külső hangvezetéket takaró bőr erősen összefügg a porc és csonthártyával, befelé sima, finom; a bemenetnél szőrök vannak (hirci, bakszőr); a porcos hangvezetékben és a csontosnak tetején a bőralatti kötőszövetben találni a fülzsirmirigyeket, vörös vagy sárgaszinü nagy gomolymirigyeket, testük 0,2-1 mm., kivezető csövük 0,5 mm. hosszu; számuk 1000-2000. 3. A dobhártya (membrana tympani) finom kerek lemez, a külső hangvezeték vége és a dobüreg oldalsó fala között, körzetén odarögzítve a dobhártyai barázdához, a közepe befelé huzatik a kalapács nyele által (umbo, köldök); az utóbbi a dobhártya felső sarkától le egész a központján tul beléje van mélyesztve s emiatt már kivülről látszik mint átlátszatlan csik. Fent a dobhártyán egy duzzanat van a kalapács kurta nyujtványától. A pörölyduzzanat felett a dobhártya vékonyabb, kissé besüppedt s fenn éles határ nélkül átmegy a külső hangvezeték bőrébe, ezt petyhüdt résznek (Shrapnell-féle hártya) nevezik; rajta Rivinius egy finom likat irt le, azonban jelenléte nem mondható rendes állapotnak. A dobhártya magassága 10-11 mm., szélessége 9 mm., amiből a köldöke elé 3,5, mögéje 5,5 mm. jut. Állása rézsutos mind a vizszintes, mind a nyilirányu sikra; körzete lenn körülbelől 7 mm.-rel van beljebb, mint a legfelső pontja, ennélfogva a vizsintes sikkal lenn kifelé hegyes, fenn vele tompa szöget fog közre, amaz 45-45^°, emez 125-135^°; hires zenészeknél állítólag merőlegesebben áll, siketnémáknál közelebb a vizszinthez. A dobhártya elüls sarka beljebb van, mint a hátulsó, a külső hangvezeték elülső falával 50^°, a hátulsóval tompa szöget fog közre. Szövete feszes és merev, mert nincsenek benne rugalmas rostok, vékony (0,1 mm.), mindamellett igen ellenállásképes. A hangvezeték mélységébe nézve a hártya legnagyobb része sötét, mert rézsutos állása miatt a fénysugarak nem verődnek vissza a szemlélő szemébe, csak az elülső alsó negyedén van egy háromoldalu fénylő hely (Wilde-féle fénykép), többnyire 2,5 mm. hosszu, alapjánál 1,5-2 mm. széles. Saját szövete finom és merev kötőszöveti kötegekből áll, sugaras irányuakból s köridomuakból; kivül finom köztakaró fedi, belül a dobüreg nyálkahártyája.

B) Dobüreg megnyult, hosszukás szabálytalan négyoldalu, rézsutos állásu üreg, ugy hogy oldalsó fala egyszersmind előfelé, a belső hátrafelé is irányul, amazt nagyobbára a dobhártya, emezt a sziklacsont oldalsó felszine teszi; 45-50^°-ban halik a középsikhoz, és mintegy 30^°-ban a vizszintes siklaphoz. Elül átlag 3,3, a közepén 10-11, hátul 15 mm. széles; hossza kb. 15 mm. Hátulsó részén egy üregfüggelék van, amelyet dobfeletti öbölnek neveznek, ennek utána következik a bemenet a csecsüregbe. 1. A dobüreg tetejét a sziklacsontnak egy vékony csontlemeze: az u. n. dobfedél teszi; a csontlemez oldalsó része egy finom csonthasadéknál reáborul a halántékpikkelynek oldalsó szélére; a hasadékban finom vérerek mennek a kemény agyburoktól a döbüreg nyálkahártyájához s megfejtik a gyuladás átterjedését a dobüregből az agyvelőre. 2. A dobüreg oldalai falán a dobhártya van, azonkivül a dobcsontnak egy része. 3. A dobüreg fenekének legmélyebb helye a torkolati árok felett van s ettől csak vékony csontlemez által választatik el; ezen zug 2-4,5 mm.-el lejebb áll, mint a dobhártya legalsó körzete, éppen szemben a külső hangvezeték alsó zugával, azért a külső hangvezetékbe jutott apró idegen testek a dobhártya átfurása után ide rejtőzhetnek s heves gyuladásokra szolgálhatnak okul. 3. A dobüreg belsőfalát a sziklacsont oldalsó felszine teszi. Szemben a dobhártya elülső alsó negyedével van rajta a 8 mm.-re kiemelkedő előfok, e felett a kürtsövény halad vizszintesen hátrafelé s kis horoggal megszünik (kanálalaku nyujtvány) a peteidomu ablak felett, amely 3 mm. hosszu és 1,5 mm. magas. Lejebb van a kerek ablak, melyben a másodlagos dobhártya van kifeszítve. A dobüregben levegőn kivül a hallócsontocskák, ezeknek szalagjai és izmai vannak; falát nyálkahártya fedi. Az embernél és a legtöbb emlősnél 3 hallócsontocska van; ugymint a kalapács, üllő és a kengyel, amaz a dobhártyával, emez a tömkeleggel érintkezik; a madaraktól kezdve lefelé a csuszómászókig csak egy hallócsontocska van, egy pálcalaku képződmény, csúcsával a dobhártyához, kerek talpával a tömkeleg peteidomu ablakához rögzítve. 1. A kalapácsnak van nyele és megvastagodott feje; a kettő között van a nyaka, az utóbbi a dobhártya felső körzetén tul fekszik a dobfeletti öbölben; a nyele lenyul a dobüregbe s külső felszine oda van rögzítve a dobhártyához. A nyél felső végének külső felszinén egy kurta nyujtvány van, mely a dobhártya felső részét a Shrapnell-féle hártya alatt kidomborítja. A kalapácsnak elülső oldalán a finom hosszu nyujtvány beterjed a Glaser-féle hasadékba. A kalapács az embernél 8-9 mm. hosszu, 22-24 mgr. nehéz; a kurtanyujtvány 1,5-2 mm., a hosszabbik nyujtvány gyermekeknél 5-6 mm. hosszu, felnőtt egyénekben duzzadt s csak 1-1,5 mm. hosszu. 2. Az üllő kétgyökerü zápfoghoz hasonlít; teste laposdad négyoldalu, fenn izlap van rajta a kalapács fejével való izesülésre; az izlapon barázda van, melybe a kalapács fejének egy éle (zárófog) illeszkedik; ezen berendezésnek az a feladata, hogy a kalapács nyelének befelé mozgásakor a zárófoga belekapaszkodjék az üllőbe és ez kényszerüljön vele együtt befelé mozogni, mire a kengyel talpa kissé benyomatik a pete-idomu ablakba. Az üllő kurtább szára hátrafelé tart, 3-3,5 mm. hosszu, majdnem vizszintesen áll; az egész kurta nyujtvány, valamint az üllő teste és a dobhártya hátulsó-felső körzetén tul a dobfeletti öbölben feküsznek. Az üllő hosszabb szára derékszögben indul el a kurta nyujtványtól, ennél karcsubb, 4,5 mm. hosszu; függőlegesen és majdnem párirányosan áll a kalapács nyelével, de kissé hátrább és beljebb nyul le felülről a döbüregbe, szemben a dobhártya hátulsó-felső negyedével; a csúcsának belső oldalán laposdad gombocska van a kengyel fejével való izesülésre. 3. A kengyel talpi lemezből és két görbült ivszárból áll; 3,7 mm. hosszu, 2,3 mm. széles. Talpának körzete babidomu, beleilleszkedik a pete-idomu ablakba. Az elülső szár kurtább, a hátulsó hosszabb és gördültebb; mindkét szárnak belső felszinén barázda van, melyben hártya van kifeszítve. A két szár egyesülési helyén van a kis laposdad fejecske, mellyel a kalapács lencsecsontocskája izesül. A kalapácsnak és a kengyenek harántul csikolt rostu, saját izmaik vannak, u. m.: 1. A pörölyizom, körülbelül 2 cm. hosszu, orsó-idomu; más nyalábokkal ered az Eustach-féle kürt felső oldalán és az ikcsonton; a kürt felett a dobfeszítői félcsatornában hátraflé halad, vékony kerek ina a kanálalaku nyujtványt megkerülve befelé hajlik és a kalapács markolatának felső részéhez tapad. Miután az un iránya merőleges a dobhártyára, ennélfogva ha a pörlyizom összehuzódik, a kalapács markolatát befelé huzza és a dobhártyát megfeszíti. 2. A kengyelizmocska csak 7 mm. hosszu, kupidomu; a dobüreg hátulsó falán egy kis nyujtvány üregében ered, lefelé hajlik s finom ina a dobüreg hátulsó részében szabadon kifeszülve a kengyel fejéhez tapad. Az izom a kengyel fejét hátrafelé huzza, amidőn a kengyeltalp a peteidomu ablakból kissé kiemelkedik és akkor a nyomás a tömkelegben csökken. A dobüreg összes falát, vmint a benne fekvő képződményeket is finom nyálkahártya fedi s innen bevonul az Eustach-féle kürtbe meg a csecsüregekbe; a nyálkahártya bevonja a hallócsontocskákat és az izmok inát is, a csontos kiemelkedések között pedig helyenkint redőket vág; a redők és a dobüreg falai között némely helyen bemélyedések vannak, amelyeket dobüregi tasakoknak neveznek.

C) A dobüreg mögött fekvő csecsnyujtványban vannak a csecs-sejtek; a dobüreggel való összefüggést egy nagyobb efféle sejt, az u. n. csecsbarlang közvetíti. A csecs-sejtek tekintetében sok az egyéni változat; néha az egész csecsnyujtvány inkább üreges, máskor majdnem egészen szivacsos csontanyag van benne. Az üregeket finom nyálkahártya fedi. A csecsüregeknek nincs lényeges befolyásuk a hallásra; inkább azért vannak jelen, hogy a koponyacsontokat könnyítsék.

D) Az Eustach-féle kürt laposdad hosszukás cső a koponya alapján; hátulsó szükebb nyilása a dobüregben, elülső tágabb nyilása a garatban van, l. Eustach-féle kürt.

E) A hallótömkeleg (v. belső fül), kemény csontos tokból és ebben fekvő hártyás képződményekből áll; az utóbbin végződnek bizonyos helyeken a halló-ideg szálai. A csontos tömkeleg a sziklacsontban fekszik és ennek állományával összeforradt, de ébrényeknél és ujszülötteknél késsel a kevésbé kemény sziklacsontból kifejthető, tehát bizonyos önállósága van. Áll: a tornácból, 3 ivjáratból, a fülcsigából és a zsilipekből. Összes hossza a felnőtt emberben körülbelül 20 mm., falának vastagsága 2-3 mm. 1. A tornác, sima falaktól körülvett kicsiny, laposdad üreg a csiga és az ivjáratok között, 5,5-6 mm. hosszu, 5,5-6 mm. magas, 3,5 mm. széles, elől a csiga, hátul az ivjáratok nyilnak bele. Oldalsó falán van a pete-idomu ablak; belső falán taréj vonul le s felosztja e falat két bemélyedésre: elől a kerek, hátul az elliptikus árokra. A tornáctaréj felső végén és a két árkocskában finom likacskák vannak (szitalikak) a tornácideg szálainak bebocsátására. 2. A három csontos ivjárat közül kettő függőlegesen áll a sziklacsont tengelyére, egy vizszintesen, a függőlegesek közül egyik harántul, a másik nyilirányban. Mindegyik ivjáratnak egyik végén hosszukás duzzanat van, mit korsócskának neveznek. A nyilirányu ivjárat felső szára a haránttal együtt egy 4 mm. hosszu közös csatornává egyesül, azért a 3 ivjáratnak csak 5 nyilása van a tornác hátulsó falán. Az ivjáratok haránt átmetszete kissé laposdad (1,5-0,8 mm.), hosszuk átlag 15 mm. 3. A fülcsiga a tengelye körül pörge-alakban felcsavart kerekded csőből áll, mely előhaladása közben fokozatosan szükül; a kanyarulatok száma az embernél 2¹/₂-2³/₄, némely emlősnél kevesebb, p. a ceteknél csak 1¹/₂-2, csőrös emlősöknél alig 1; más emlősöknél több, p. sok rágcsálónál 5. A csigacső kezdete egy 5 mm. hosszu darabon még egyenes, azután jön a pörge rész, mely a tengelye körül csavarodva emelkedik; az utolsó fordulatot lapos csontlemezke: a kupola takarja. Az egész csigacső 33-34 mm. hosszu, a középső kanyarulat 1,5 mm. átmérőjü. A tengely harántul áll a sziklacsont tengelyére, alapja befelé, csúcsa oldalfelé fekszik. A csigajáratokat egymástól elválasztó csontos válaszfal végdarabja tölcséralaku kis üreget zár körül a kupola alatt. A csigatengely alapján sok finom nyilás van s vezet be, onnan pedig a finom csatornácskák s a bennük fekvő csiga-ideg szálai áthajolnak a tengelyre derékszögben illesztett pörge csontlemezbe; ez a csigacső szélességének mintegy a közepéig ér és pörgelemez szabad szélét a csigacső oldalsó falával a hártyás pörgelemez köti össze és a csigacsövet felső és alsó járatra v. lépcsőre osztja, melyek közül a felső a tornácba nyilik (tornáclépcső), az alsó a kerek likhoz megy és itt a másodlagos dobhártya által elválasztatik a dobüregtől (dobüregi lépcső). A harmadik feljáratban a csontos pörgelemez sarló-alaku csúccsal szünik meg, homoru széle a tengelylemez felé néz és azzal kis likat zár körül (pörge csigalik); ezen likon át a tornáclépcső a csigalépcsővel nyiltan közlekedik. 4. A tornáczsilip a tornác belső falán kezdődik szük nyilással, befelé tartva átjárja a sziklacsontot s hosszukás résben végződik a sziklacsont hátulsó felszinén, összes hossza 5-7 mm.; benne van a hártyás tornáczsilip és egy finom vivőér. A csigazsilip a csiga dobüregi lépcsőjének elején kezdődik s a sziklacsontban lefelé haladva háromoldalu nyilással a sziklacsont hátulsó szögletén végződik, körülbelül 10 mm. hosszu; kötőszövet, nyirokerek és kis vivőér van benne. A hártyás tömkeleg. A csontos tömkeleg falát finom csonthártya takarja, üregében pedig folyadékba beágyazva van a hártyás tömkeleg, egészben véve a csontos tömkeleg formája szerint mintázva, de némi eltérésekkel. 1. A tornácban két hártyás tömlő van, amelyek csak egy keskeny cső utján közlekednek egymással; a nagyobbik tömlő (5,5-6 mm. hosszu) az elliptikus árkocskában fekszik; a kisebbik (2-3 mm.) tömlő előbbre van elhelyezve a kerek árkocskában. Az utriculus felső külső oldalán nyilnak az ivjáratok korsócskái; a sacculus alsó részétől egy kurta és szük cső megy a csigacső kezdetéhez. 2. A hártyás ivjáratok a csont vastagságának mintegy csak a negyedrészét töltik meg, de a korsócskájuk elég tág; haránt átmetszetük petéded. 3. A csiga hártyás része a hártyás pörge lemezen van elhelyezve, s ugy mint ez, pörge-alakban felcsavarodott szük csőből áll (csigajárat), fenn a harmadik féljárat tölcsérkéjében vakon végződik. A hártyás tömkeleg belsejét viztiszta folyadék tölti meg s igy az összes hártyás tömkeleg folyadékban uszik, amelynek rezgései közvetetlenül behatnak a hártyás tömkeleg idegvég készülékére. Az idegvégződési helyek a hártyás tömkeleg falán sárgafehér szinükön ismerhetők meg. Az utriculusban és a sacculusban az idegfolt a belső falon van, 2-4-3 mm. átmérőjü. A hártyás korsócskákban az idegfolt taréjalakban mintegy 0,15 mm.-re nyulik be a korsócskába (hallótaréj). Mindemez idegvégződési helyeken górcsövi kicsinységü szénsavas mészjegecekből álló por, u. n. fülhomok van.

A Corti gróf nevéről elnevezett s általa felfedezett szerv a hallószerv u. n. labirintjában (tömkeleg) van; nevezetesen annak a csigájában , amelyben a tiszta hangok felfogására való idegvégkészülék, az éppen említett Corti-féle szerv van elrejtve. A csiga szerkezete a következő: A csiga maga 2¹/₂-szer van megcsavarodva és egy csontos és ezzel egybefüggő hártyás pörgelemezzel egy felső, u. n. csarnokjáratra (scala vestibuli) és egy alsóra,az u. n. dobüregi járatra van osztva. A felső említett csarnoki járatot ismét az u. n. Reissner-féle hártya választja kétfelé: nevezetesen az u. n. csigajárattá és egy e fölötti másik ürré. A csigajárat rejti magában a hangfelfogó idegvégkészüléket, amelyet Corti nevéről neveztek el. Maga a Cortiszerv Corti oszlopokból áll, a melyek iveket alkotnak, mint a házfedél egymásba fogózkodó szarufái, továbbá az elülső és hátulsó Corti oszlopok előtt és mögött levő Corti-féle, vagy u. n. szőrsejtekből és másnemü sejtekből, végül idegrostokból áll. Az idegek (i) a Cortisejtekkel függnek össze s a csigában levő folyadéknak a hanghullámokra, a dobhártyamozgásokra beálló loccsanásaira ezek a szőrsejtek s az azokkal összefüggő Klug-féle hurozat (fogazott szél, zona pectinata) is a hanghullámok rezgésszámának megfelelő rezgésbe jő s a sejtekkel egybefüggő hallóidegszálakban oly molekuláris változás áll be, amely öntudatunk szerveiig eljutva, bennük a hallóérzést kelti fel.

Forrás: Pallas Nagylexikon