Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
galóca agaric

Magyar Magyar Német Német
Galóca... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Galóca

1. (állat, Salmo Val.), A nyilthólyagu halak rendjének Lazacfélék családjába tartozó halnem, kispikkelyü testtel, széles szájjal, erős, kupforma fogakkal fegyverzett állkapcsokkal, garatcsontokkal. Mintegy 80 faj tartozik e nembe s a Salmo és Trutta alnemekbe sorakoznak; fiataljaik fekete csikuak, mig kifejlett példányaik fekete v. vörös foltosak. Az ivás idején a himek élénkebb szinüek mint a nőstények. A jól táplált példányok husa piros, a rosszul tápláltaké ellenben fehér. Hazánkban csak egy faja tenyészik, a Dunai galóca (S. hucho L.), melynek háta zöldesbejátszó sötétbarna, oldalai vöröses-szürkék, hasa ezüstös, feje és teste szürkén és feketén pontozott; árpilisban és májusban ivik. A Duna vizhálózatának saját hala. Falánk, merész rablóhal, néha 2 méterre is megnő. Husa finom. Minden nagyobb folyónkban él.

2. G. (növ., Agaricus L.), a hártyagombák rendének kalapos sorozatába tartozik. A tönkön (láb) álló kalap alsó lapján a «kalap bélése» leveles v. lemezes. Fiatalon jobbadán hártyás burok fogja körül, amely később elszakad. Egyes faj kalapjának alsólapján a peremtől a tönkig érő hártya, a fátyol feszül ki, amely a peremről lefeselve, mint a tönk gyürüje v. perece látszik meg. Erdőn, mezőn és kertben, az egész földön vagy 2000 faja nő. Telepje (moholy) a föld korhadékában szétterülve addig lappang, mig a tavasz vagy az ősz nedves időjárása folytán termőteste a föld szinére emelkedik. Számos faja ehető, sőt fehérjés tartalmánál fogva nagyon tápláló; de akárhány mérges faja is ismeretes. A sok fajt egyes alnemekbe foglalják össze, sőt önálló nemekre s csoportosítják. Megkülönböztetésükre a hártyás burok és a fátyol előfordulását, illetve hiányát, a termőtest minőségét, a lemezek vonulását egymás mellett, egymás közt, vagy a tönkön, a kalap alakját, a spórák szinét stb. vizsgálják. Az utóbbi körülményeket a papirosra bélésével letett kalapból kihulló spórák elhelyezkedésével ismerhetjük meg. I. A bőröskalapu, szivóslemezü és porcogóshusu porcogó-G., a fonnyadóska (l. o.). A foghagyma-G. (Marasmius seorodonius Fr.) termőteste eleinte vörhenyesbarna, később fakul; a szegfü-fonnyadóska (M. orcades Fr.) kalapja sárgásbarna és pupos, tönkje lompos. Mind a kettő ehető. II. Husos, tejelő G. a rizik vagy rizike (Lactarius Fr.). A vöröslő rizike (L. deliciosus Fr.) teje sárga, 2-9 cm. átmérőjü kalapja tölcséres, husa vöröslő. A sárga rizike (L. volemus Fr.) kalapja sima és száraz, teje fehér. Mindkettő csemege. A mérges rizike (L. torminosus Fr.) övesen csikolt sárgásbarna kalapja nyirkos; a gyilkos rizike (L. turpis Fr.) egyenletesen barnaszinü kalapjának pereme rojtos, tönkje ragadós. A két utóbbinak feje fehér, husa mérges. III. Husos, de nem tejelő G., melynek száraz lemezei törékenyek, a nép nyelvén a galambica (l. o.). Mivel a lemezek elágazása és szine, a kalap szine és fölszine nem elég biztos ismertetőjel, ebben a csoportban vannak a legveszedelmesebbek. A hánytató G. v. Epegomba (Russula emetica Fr.) vörös, sárga, sőt fehér kalapjának pereme ráncos, tönkje sima, majd fehér, majd vörös. Ez nyersen és sütve v. elkészítve mérges, holott a ráncostönkü ehető G. (R. vesca Fr.), legyen a kalapja bárminő szinü, jóizü. Vannak átmenetek, amelyek elkészítve, meg olyanok, amelyek csak nyersen mérgesek. IV. Husos, nem tejelő, de nyirkoslemezü G. a Hygrophorus Fr., nyirkos G., melynek csoportjában több az ehető, p. a leányka-G. (H. virgineus Fr.) pelyhes, fehér kalappal és a tönkre lefutó lemezekkel, a réti G. (H. Pratensis Fr.) sárgásbarna, fakuló kalappal és lefutó lemezekkel. Mindkettő pereces. A csontos-G. (H. eburneus Fr., l. Elefántcsontgomba) fátyola rendetlenül pelyhes, lefutó lemezei pikkelyesen rongyolódnak el. V. Az igazi G. Megkülönböztetésére kalapját ragadós papirosra tesszük le, hogy kihulló spóráinak elhelyezését, szinét és a lemezek vonulását egyszerre láthassuk: 1. A feketespórás Coprinus Pers (l. Ganéjgomba) már törékeny, hitvány termetéről is megismerhető. 2. Barna spórája és a kalap pereméről csüngő fátyolrongyok a Hypholoma Fr. Fajait jellemzik. Valamennyi legalább is gyanus. 3. Sötétbarna spóra, a tönkön nem folytatódó lemezek és perec a Psalliota Fr. nemét bélyegzik; köztök a legkeresettebb a csiperke-G. (l. o.), rokonai is ehetők, p. a réti G. (A. campestris Schaeff), a legelői G. (A. arvensis Schaeff.), meg az erdei G. (A. silvaticus Schaeff.). 4. Sárgásbarna spóra és perec a Pholiota Fr. Fajati különböztetik meg. Legismeretesebb az A. mutabilis Schaeff., a törzsökalja G., mely jobbadán bokrosan nő. Itt-ott eszik. 5. A rózsaszin spórások közül a sáppadt szilvaalja G. (A prunulus Scop.), ehető. 6. A fehérspórások csapatja igen nagy. A bükkfa- (gyertyánfa-, szilfa-) alja G. (Pleurotus Fr., A. ostreatus Jacq.) a kalap szélét megtámasztó lábával lombos fáink törzsökéből fakad. Magas hegyvidéken eszik (l. Gelyva). A szegfü-G. (Collybia Fr., A esculentus Wulf) bokrosan nő hazánk nyugati vidékének rétein. Fenyveseink gyökérzetében az A. melleus L. mint földi rákfene, nagyon veszedelmes. Kalapja vagy 10 cm. átmérőjü, sárgás- vagy feketésbarna és rojtospikkelyü, pereces pelyhes, lemezei foggal érnek a tönkbe. Gombáink óriása, a pereces, hosszulábu v. őzláb-G. (Lepiota Fr., Agaricus procerus Scop.) 30 cm.-re is fölmered. Ebbe a csapatba a legmérgesebb gombákon kivül, aminők a szemölcsöskalapu légyölő G., nyirfaalja G. (Amanita Fr., A muscarius L.), vörös, a bagoly-G. v. bagolygomba (A. pantherinus DC.), zöldes, kékes, sőt barnás, valamint a gyöngyözött G. (A. rubescens Fr.) vörhenyes kalappal, a legizletesebbek egyike is tartozik, t. i. az urigomba, urgomba v. császárgalóca (A. caesareus L.), melynek narancsszinü kalapját a fehér burok rongyai rendetlenül lepik el; lemeze, perece és tönkje sárga. Vitellius császár ezt kiválóan szerette; torkosságát felhasználva, a légyölő-G.-t etették meg vele Kr. u. 68. Hazánk erdős tájékain számos nevezetes G.-faj terem. Német-Ujvár vidékén Clusius (l. o.), mint Batthyány Boldizsár gr. vendége gyüjtötte és tanulmányozta. Idevágó művében még az ott divó elkészítés módját is ecseteli; l. még Ánizsos gomba.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is