Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Garay... ----

Magyar Magyar Német Német
Garay... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Garay

1. Alajos, költő, G. János testvéröccse, szül. Szegszárdon Tolna vm. 1818 dec. 24., megh. Duna-Szekcsőn 1886 jan. 18. Az elemi iskolát Szegszárdon járta, a gimnáziumot Pécsett (de a II. osztályt Kecskeméten). Belépett a pécsi növendékpapok közé s 1842. kezdve harmadfélévig Nádasdon, majd Mágocson segédlelkészkedett, 1841. plébános lett Mocsoládon, 1850. Lovászhetényben, 1855. Kis-Székelyben. 1860. Pestre tette át lakását, hol a Szt. István- és Szt. László-társulatnál titkár és könyvtárnok volt, s az előbbi társulattól kiadott Szentek Élete szerkesztésében buzgó részt vett. 1864. ismét visszatért a lelkipásztori hivatalba, szobotnoki plébános lett, 1867-től a pécsi püspöki tanítóképző intézetben volt hely. hitoktató és tanár, mig végre 1870. d.-szekcsői plébánossá nevezték ki s ezen hivatalában halt meg. Bátyja példájára kezdett verselni a 30-as évek közepétől számos verse jelent meg a szépirodalmi lapokban; általában szorgalmas, bár nem nagyon jelentékeny munkásságot fejtett ki. Nevezetesebb önálló munkái: Dalhangok a kat. egyház őstörténete s szokásaiból (Szegszárd 1852); Falusi élet. Népies elbeszélések. Képek a közéletből (Pest 1856, két köt.); Betulia hölgye, hősköltemény hat énekben (1860); Temetési gyászénekek a szokásos egyházi imák és szent szertartásokkal (többekkel együtt, 1860); Szent László magyar király tisztelete (1863); Hazafias egyházi szónoklatok (1878 és 1879); A pécsi székesegyház érdekében (Szegszárd 1882). Összes szépirodalmi műveit 10 kötetre tervezve 1867. Pécset indította meg, de e sorozat az első kötettel megszünt. Szerkesztette 1861-63-ig a Magyar Egyházi szónok cimü folyóiratot. Mint költő egy ideig bizonyos kedveltségnek örvendett, de nem lévén eredetibb tehetsége, hamar elfelejtették. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók; Babics J., Kath. vallásos költészetünk.

2. G. János, költő, szül. Szegszárdon Tolna vármegye 1812 okt. 10., megh. pesten 1853 nov. 5. Nemes származásu atyja, János köztiszteletben álló kereskedő volt; anyja, Valter Zsuzsánna, a városi főbiró leánya, emelkedett lelkü nő volt. Sok, de nagy gonddal nevelték fel számos gyermeköket. János az elemi iskolát és az első latin osztály szülővárosában végezte, a gimnáziumot a pécsi cisztercitáknál, hol magántanítással gondoskodott saját ellátásáról. A korán verseli ifjura nagy hatást tett Vörösmarty Zalánja és a Kisfaludy Sándor Himfyje. Már a VI. oszt. befejeztével nyomtatásban is kiadta egy zsengéjét Emlékáldozat cimmel. Bölcsészetre Pestre ment s ott az egyetemen végezte a felsőbb tanulmányokat. Előbb orvosnövendék volt, de csakhamar irodalmi és bölcsészeti tanulmányokra adta magát, olvasott magyar és német költőket és esztétikai műveket, buzgón látogatta az egyetemi könyvtárt, hallgatta Horvát Istvánt s a magyar nyelv rendszeres ismeretében gyarapodott. A Zalán hatása alatt egy eposzi koncepcióval foglalkozott s 1833. megirta Csatár cimü hőskölteményi rajzolatát 9 képben (megjelent 1834.), mely a magyar hexameteres patetikus epikának elgyöngült bucsuhangja volt. Egyetemi tanulmányai végzetével az irói pályára szánta magát; segédszerkesztő lett 1833. a Mátray (Rotkrepf) Gábor Regélő s Honművész c. lapjainál, ott élénk tollával csakhamar megkedvelteté magát s tisztességes fizetéshez jutott. Egyaránt irt verset, novellát, tárcát, utirajzot, történeti cikket, ujdonságot, szinbirálatot, rejtvényt és egyéb apróságot. Később (1935-36) a Bajza Aurórája is közölt tőle verseket. A költészettől azonban meglehetősen elvonta a kenyérkereset, s a napisajtó szolgálatában, s egyéb irodalmi szükségleteket ellátásában (ismertető cikkek, fordítások) kellett szétforgácsolni erejét. A 30-as évek drámai mozgalmai őt is magukkal ragadták. Miután pár francia szindarabot lefordított, 1835. Csáb c. 5 felv. szomorujátékával az akadémiai jutalomért versenyzett, de csak dicséret nyert. E darabját 1836 jan. 19. Budán Jós ige c. alatt adták először mérsékelt hatással; későbbi cime Árbóc lett. Vajda Péterrel, Galla Józseffel, Szigligeti Edével, Tóth Lőrinccel együtt 1835-ben a «a pesti drámai egyesület»-et alakította eredeti szinművek szerzésére, s e szövetség irodalmi vállalatának («Magyar tört. szinművek») II. kötetében jelent meg az Árbóc 1837. Ez évben a Mátray lapjától a Munkácsy Rajzolatok c. lapjához ment át, szerkesztette a Hajnal c. zsebkönyvet 1837-re és 1838-ra. Ebben adta ki Ország Ilona tört. szomorujátékát 3 felv. Az utolsó khán c. 5 felv. szomorujátékával pedig az akadémia drámai jutalmára pályázott, s ismét dicséretet nyert. Később drámái: Bátori Erzsébet, tört. dráma 5 felv., melyet a nemzeti szinházban 1840 aug. 28. adtak először s változtatásokkal szept. 5. és 6. (megj. Buda 1840); Az utolsó magyar khán, mely szintén pályázott és dicséretet nyert; utolsó drámája Borbála királyné kegyence 1844-ből. Igazi sikert e téren nem tudott elérni. A francia romantikus irány hive, de erősebb drámai élet nélkül, s a Vörösmarty szavaló dikciójával. Azalatt felzendültek liráján az első szerelmi ciklus könnyed érzelmes versei. 1836. nősült, de nejét félév mulva elveszté; a következő évben másodszor is házasodott, s a boldog családi élet uj indítékokkal frissíté fel költészetét. Második nősülése előtt azonban jövője biztosítása végett elhagyta a hanyatló Rajzolatokat, s elfogadván a pozsonyi Hirnök meghivását, 1837 végén Pozsonyba költözött. Politikai véleménykülönbség miatt másfélév mulva megvált e laptól, családostól visszajött Pestre, itt a Jelenkor munkatársa volt 1844-ig, dolgozott amellett az Athenaeumba, a Budapesti Árvizkönyvbe, a Nagy Ignác szinműtárában (Bátori Erzsébet) a Nemzeti Almanachba, szerkesztette az Emlény-t 1841-1843-ra, s a Kliegl-könyvet 2 köt. 1842. Ez évben indította meg a Regélő, Pesti Divatlapot, melyet 1844 közepén Vahot Imre vett át tőle. Ezalatt lirai költeményei és hazafias irányversei az ország legnépszerübb költői közé emelték. Az akadémia 1839 nov. 23. lev. tagjául, a Kisfaludy-társaság pedig 1843 jan. 22-én tagjául választá, itt Toldy F. vezette be, s ő székfoglalókép «Lirai költésünk késő kifejlésének okairól» értekezett. E társaságon azután is egész szeretetével csüggött; az 1843-iki közgyülésen a «Troubadour» c. balladát olvasta fel, a következő évin «A magyar irók és irodalom Pesten ötven év előtt és most» cimü előadását; a nemzeti szinházban 1845 febr. 6-án Kisfaludy K. emlékére rendezett diszelőadásra irta «A magyar szinköltészet apotheozisa» c. előjátékot, az 1847-iki közgyülésen Vajda Péter fölött tartott emlékbeszédet, azonkívül részt vett és nyert a társaság pályázatain. 1845 jan. 28. segédtitkára lett a Kisfaludy társaságnak s e minőségében megmaradt, mig a szabadságharc idején a társaság működése meg nem szünt.

Irói pályája ezalatt egyre emelkedőben volt. Széchenyi szelleme ihlette liráját, mely a negyvenes években oly élénken pezsgő nemzeti élet minden érverését visszhangozta. A közélet minden figyelemreméltó eseménye, minden kiválóbb alakja, minden eszméje s érzése melegen hangolta őt, s a közhangulatot könnyen foglalta tetszetős verseibe. Hazafias iránykölteményei országszerte felvillanyzó hatást tettek s a politikai és nemzeti céloknak hathatós emelői voltak. Erős fajszeretete a nemzet jövőjébe vetett optimisztikus bizalommal párosul. Első lirai gyüjteménye: G. J. versei Budán 1843. jelentek meg. Az akadémia 1844 dec. 24-iki nagygyülésén a nagyjutalom felével, 100 arannyal koszoruzta e kötetet. A természet, szerelem, család és a haza szolgáltak e csinos költemények indítékaiul, melyek a könnyen hangolódás jeleit viselik magukon, s nem ritkán emlékeztetnek Vörösmarty és a német lira hangjaira. Következtek ezután: Tollrajzok, (1846. 3 köt., I. Novellák, népmondák és legendák. II. Genreképek, elmefuttatások és komolyak. III. Tájrajzok és utiképek); Frangepán Kristófné (pályanyertes költői beszély, Pest 1846) és a Bosnyák Zsófia koszoruzott legenda a Költői Pályaművek közt (1847); Az Árpádok történeti balladák s mondákban (1847. 2. kiad. 1848); Ujabb versei 1840-1847., kiadta a magy. irodalomterjesztő-társulat (melynek G. 1847. jegyzője lett), 1848. Lirai tehetsége mellett teljes mértékben kifejlett elbeszélői talentuma is. A hexameteres epikától maga is elbucsuzott a Csatárral, a nagy eposzt mintegy apróra váltva, balladákban, költői elbeszélésekben s emellett modern versformákban énekelte meg a magyar történet és mondavilág majd minden mozzanatát. A tárgyakat csak kevéssé alakította, s a költői feldolgozás nála inkább a hazafias szellemü, könnyü, tetszetős megverselésben állt. Hiresek voltak balládái, melyek némelyike (Kont) kiválóan a kor szivéhez szólt. E balladák műfajilag nem mutatnak ugyan szembetünő haladást Vörösmarty után, sokban éreztetik a német Uhland és néhány magyar költő hatását, tragikus megoldással ritkán végződnek, a drámai elemnél erősebb bennük a szónoki hang, s az elbeszélés kényelmes, itt-ott érzelmes módja uralkodik bennök; de nagyrészt sikerült költői elbeszélések, s G. Arany előtt a legtermékenyebb és népszerübb költő volt e nemben. Nem kevésbé tetszettek az Árpádok hazafias szinezetü történeti képei és többi történelmi tárgyu költeményei. Komoly költői elbeszélései (Bosnyák Zsófia), s a humorosak közül: Az obsitos, legjelesebb alkotásai közé tartoznak. Általán nagyobb költői beszélyei, legendái nem erős alkattal, hanem élénk elbeszélésükkel, gazdag költői nyelvökkel és részlet-szépségeikkel válnak ki. Mint epikus a divatból kiment hexameter helyett a modernebb nibelingi versformát hozta be és használta történeti költeményei legnagyobb részében.

Az ünnepelt költő azonban oly szerény viszonyok közt élt, hogy 1845 jul. 1. dijnoki állást kellett vállalnia az egyetemi könyvtárnál. Sorsa jobbra látszott fordulni 1848., mikor a magyar kormány a pesti egyetemre a magyar nyelv tanárává nevezte ki, azonban ez állása a bekövetkezett változások miatt veszendőbe ment. Windischgrätznek Pestre bevonulásakor G. nem menekült, de Buda tavaszi ostromakor, Pest bombázása elől Fóthra vonult családjával, onnan azonban csakhamar visszatért. A nemzeti bukás után hazafias költeményeiért őt is kérdőre vonták, de némi kellemetlenségek után megszabadult. Ettől fogva szüntelenül nélkülözésekkel küzdött; nyomorát tisztelőinek segedelme enyhíté, majd az egyetemnél könyvtártiszti állást nyert 1850 jan. Azonban folytonosan betegeskedett, ez év nyarán az egri fürdőket is használta, szemevilága is folytonosan gyöngült. Mégis befejezhette Szent-László c. nagy tört. költeményét, melyet élte főművének tekintette s kiadhatta Egerben 1851-52. 2 köt. (2. kiad. Pest 1854, és harmadik 1865). A mult iránti rajongó kegyelet nyilatkozik e költemény könnyü folyásu zengzetes verseiben is; a szent király élettörténetét atyjától kezdve utódjáig időrendben beszéli el, egység a műben nincs, de részleteiben sok költői szépség van s a magyar hajdankor lelkes rajzai széles körben hatottak. G. azonban mindjobban közeledett sirjához, betegsége sulyosbodott, 1852 elején látását is elvesztél, sőt szellemi mozgékonyságának jó részét is, s hosszas sinylődés után szélhüdésben halt mag. Porai a kerepesi temetőben nyugosznak. Özvegye és árvái számára nemzeti adakozásból mintegy 10 ezer forint gyült össze. Az akadémiában Tóth Lőrinc mondott fölötte emlékbeszédet 1854 máj. 8. Összes költeményeit 1855. barátja, Ney Ferenc adta ki, ennél teljesebb az 1860. megjelent második kiadás 4 rétben; legteljesebb azonban a Méhner-féle uj kiadás: Garay János összes munkái. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel és életrajzzal kisérte Ferency József (Budapest 1886. Öt kötet, arcképpel). versei közül Kertbeny egy gyüjteményt németre fordítva 1885. adott ki: Dichtungen aus dem Ung. überschr. (2 kiad., Bécs 1856).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is