Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Garibaldi... ----

Magyar Magyar Német Német
Garibaldi... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Garibaldi

József, olasz szabadsághős, szül. Nizzában 1807 jul 4., megh. Caprera szigetén 1882 jun. 2. Korai ifjuságában a szárd hajóhadba lépett és már akkor is kitünt lélekjelenete és higgadtsága által. Mind az akkori ifju nemzedék, ugy G. keblében is lobogott a szabadság és az egységes Itália utáni vágy, mely őt Mazzini zászlaja alá vezette. Résztvett az 1833. és 1834-iki politikai összeesküvésekben és midőn a Mazzini által létesített 1834. republikánus kisérlet dugába dőlt, a szárd kormány G.-t is halálta itélte, ki ekkor Franciaországba menekült, ahol Marseilleben mint házi tanító kereste kenyerét. 1835. a tuniszi bej tengerészetében vállalt állást, 1836. pedig a délamerikai Rio Grande do Sul, majd Montevideo köztársaságok zászlaját támogatta, a braziliaiakat több izben megverte és különösen a San-Antonio melletti 1846 febr. 8-iki ütközetben mutatta tekintélyes katonai tehetségét. Mihelyt arról értesült, hogy Olaszországban a szellemek feltámadása közeleg, Annitának (délamerikai születésü nejének) és néhány hivének kiséretében elhagyta Montevideót és 14 évi számkivetés után Genovába hajózott. Itt azonban keserü csalódásra ébredt. Károly Albert szárd király visszautasította szolgálatait, Radetzky pedig már-már elnyomta a lombardok felkelését. Mindazonáltal G. önkéntes csapatával néhány kisebb győzelmet vivott ki, de az aug. 9. kötött fegyverszünet után svájci területre kellett visszavonulnia. G. erre a római köztársaság (Mazzini) szolgálatába lépett és nemcsak a parlamentben buzgólkodott az olasz egység érdekében, hanem a csatatéren is. Róma elbukása után 3000 önkéntessel az É-i Abruzzokba huzódott, hol lángelméjének számos jelét adván, sokáig dacolt az osztrákokkal. Midőn ezek végre San-Martinónál teljesen bekerítették, maroknyi hadát feloszlatta, ő maga pedig nejével együtt szerencsésen kisiklott üldözői kezéből. Azután Ravenna vidékén bujdosott egy ideig, miközben hű nejét elragadta a halál. Regényes kalandok után végül Chiavariba érkezett, hol a szárd kormány letartóztatta és a következő alternativa elé állította: börtön avagy kivándorlás. G. az utóbbira határozta el magát és Tuniszba vitorlázott, melynek ura azonban a francia konzul tiltakozása folytán nem merte őt szolgálatába fogadni. A dologról értesített szárd kormány pedig Maddalena szigetére internálta, hol G. 1850-51. szegényesen, vadászat- és halászatból élt, 1851. másodszor indult Amerikába, hol három évig előbb New-Yorkban mint gyári munkás, majd a Csendes-oceánon mint hajóskapitány és vállalkozó némi vagyont szerzett, mellyel azután visszatérése után 1854. Caprera felét megvette. Öt évet töltött e jóformán lakatlan kis szigeten, csakis családjának és a gazdaságnak szentelve idejét, mignem az 1859. évi szabadságharc hirére rögtön felcserélte az ekét a karddal. Viktor Emánuel szárd király (Cavour sürgetésére) tábornoki rangra emelte és a déli Tirolba rendelt vadászok fővezérévé tette. G.-ban oly elemi erővel égett a hazafiság lángja, hogy nem tudta bevárni a franciák megérkezését, hanem nyakra-főre átkelt embereivel a Ticino folyón és Urban osztrák tábornok hadosztályát Varese és San-Fermo mellett merészen megtámadta. Mindkét ütközetben ő győzött; erre azonban az osztrákok megemberelték magukat és G.-t körülfogták. Szerencséjére a francia-szárd fősereg érkezett a döntő pillanatban segélyére. A kiszabadult G. ezentul is mindig az elővédet vezényelte, de azután északra fordulván, a Garda-tő balpartján a déli Tirolba vezető szorosok megvivásához fogott. Eközben értesült a villafrancai fegyverszünetről (jul. 11), mely őt is, mint annyi más olasz hazafit a legnagyobb elkeseredéssel töltötte el. Haragból otthagyta a szárd hadsereget és miután az a terve sem sikerült, hogy Közép-Itáliából vezethessen önkéntes hadat Róma ellen, tiltakozott a parlamentben Nizza és Szavoja átengedése ellen és azután Caprerára vonult vissza.

A zürichi béke dacára a megoldásnak indult olasz kérdés feltartóztathatatlanul tovább haladt megvalósítása felé. És ezzel felvirradt G. fénykora. 1860. márc. Sziciliában kitört a forradalom (l. Ferenc 10); a királyi csapatok a városokban és a sürübben lakott vidékeken ugyan helyreállították a nyugalmat, a felkelők azonban a hegyekbe vonultak vissza s onnan guerilla-háborut vivtak a király csapatok ellen, egyuttal azonban az akkor részben már felszabadított Olaszország népeitől segítséget kérve. Több sziciliai és nápolyi menekült G.-t kérte fel, hogy ő indítsa meg a sziciliai és nápolyi népnek segítségnyujtását. G. ennek megfelelt s már május 6. Genovában hajóra szállt 1064 emberrel és 4 ágyuval. A kis sereg vezérkari főnökéül Garibaldi hazánk fiát, Türr Istvánt, volt piemonti ezredest szemelte ki. G.-nak csak ugy sikerült észrevételenül Sziciliába jutni, hogy Genovából előbb Afrika felé vette utját s igy megkerülve Sziciliát, délfelől közeledett a szigethez; május 11. vetett horgonyt Marsalánál s rögtön a sziget belsejébe Salemi vidékére vonult, ahol (május 14.) 3000 felkelővel egyesült. A következő napon elindult Palermo felé. Utközben legyőzte az elébe küldött Londi kir. Tábornokot 3500 emberével Calatifimi-nél s máj 26. Palermo előtt érkezett meg; a királyi helyőrség a várost makacsul védte s csak hosszu küzdelem, véres utcai harcok után, amelyekben hazánkfia, Tüköry őrnagy is elesett, kapitulált a város kir. parancsnoka (jun. 6.) Palermoban G. mint diktátor minisztériumot nevezett ki, a sziget kormányzására vonatkozó rendeleteket bocsátott ki s azután Messina felé indult. Milazzónál ismét egy kir. dandár (5000 ember) akarta utját állani, de G. 3600 emberével visszaverte a támadókat s azt estefelé Palermoból megérkezett erősbítésekkel a milazzói régi váracsot megadásra kényszerítette s azután Messinába sietett, ahol a kir. csapatokat részint az erődbe való hátrálásra, részint a messinai szoroson való átkelésre kényszerítette. E közben Felső-Olaszországból folytonosan érkeztek még önkéntesek, ugy hogy aug. Elején már 6000 garibaldista táborozott Messina mellett a világítótorony környékén, a Scylla partjain. Már aug. 6. éjjel Bixio tábornok 330 önkéntessel halászcsónakokon kelt át a tengerszoroson, mig egy hadihajóvá átalakított gőzös a kir. hajóhadat s a legközelebbi erődöt foglalkoztatta, miközben a hajó összes hajósaival másfélórai harc után el is merült. Bixio a hegyekbe vetette magát s ott szervezte a kalabriai népfelkelést; G. pedig - egyelőre csak 5000 emberrel - aug. 19. szintén átkelt, Regiót (di Calabria) megtámadta és - ugyan nagy veszteségek árán - el is foglalta; ekkor is több magyar esett el, köztük Száraz nevü főhadnagy, aki az alpesi vadászoknál szolgált. A királyi csapatok Miletonál gyülekeztek, G. további előnyomulásakor azonban a Nápolyból jövő erősbítések elé vonultak észak felé; utközben e seregrész folytonosan körül volt véve részint G. csapatai, részint a kalabriai népfelkelők által, ugy hogy végre az éhségtől kimerülve, Soveria di Manellonál 19 ezer ember lerakta a fegyvert. Ezentul a felszabadító sereg feltartóztatlanul sietett Nápoly felé, hogy szept. 7. bevonult; ugyanekkor a király s a nápolyi helyőrség Capuába vonult vissza, még pedig oly sietősen, hogy az állam pénztárában volt 7 millió tallért sem vitték magukkal. Szept. 19. 25 000 önkéntes volt Caserta körül összpontosítva, s onnan Capua felé nyomult, ahol a király ekkor már 34 000 embert gyüjtött volt össze. Okt. 2. a királyi sereg megtámadta G.-nak a Volturno folyó mögötti hadállását, amelyben 25 000 önkéntes állott. G. eleinte csak igen nehezen védhette meg hadállását s csakis este felé kényszerítette a királyiakat a visszavonulásra. E csatában 185 magyar huszát Darbay őrnagy vezénylete alatt sikerrel támadta meg a kir. sereg két zászlóalját s a magyar légió gyalogsága (160 ember) is bátran fogadta a királyi lovasság támadását, mely alkalommal két tisztje (Fliegl és Kanyuk) is elesett. A csata oly közel vivatott Capuához, hogy helyenként a vár ágyui is támogatták a királyi sereg működését. Az a körülmény, hogy G. fiatal csapatai a királyi sereg legjobb csapatait (gárdák, svájciak, németek) nyilt terepen vivott rendes csatában is megverték, rendkivülien lehangolta a kir. sereg tisztjeit és legénységét, és miután ezenkivül ekkor az északról Nápoly felé siető piemonti sereg is már a Volturno völgybe érkezett meg, a királyiak Capuában csak helyőrséget hagytak és Gaëtába vonultak vissza, mire G. okt. 8. serege jobbszárnyával a Volturnon átkelt (az elővédet - az 1. olasz zuáv zászlóaljat - ez alkalommal Kápolnai vezette) s Capua ostromlását kezdte meg; a nápolyi arzenálból hozott várvivó lövegeknek 48 órai működtetése után, nov. 2. Capua kapitulált. G. nov. 7. Viktor Emánuel király oldalán vonult be ismét Nápolyba, hol a lakosság a királynak hüséget esküdött. G. harmadnapra letette diktátori hatalmát s visszavonult Caprerára. Nem fogadott el semmi kitüntetést, még az «Olaszország első polgára» cimet is visszautasította.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is