Gegő

Elek, egyházi és történeti iró, szül. Csiktapolcán 1805 márc. 25., megh. Pozsonyban 1844 okt. 9. a csik-somlyói zárdában nevelkedvén, a ferencrendiek szerzetébe lépett s azok különböző zárdáiban működött. Legelőször 1834. tünt fel Pesten tüzes, hazafias jellegü magyar szónoklatával, melyet politikai tüntetésnek tekintvén, büntetésből Szombathelyre tették. Lelkes szónoklata itt is gyujtott; a megye elismeréséül őt a magyar nyelv tanárává választotta, de a választást nem erősítették meg. G. ekkor az akadémia támogatásával Moldvába utazott, hogy az ott levő magyarok hazafias érzületét ápolja. Konstantinápolyba is elment, hogy állandóan a külföldi magyarok között maradhasson, azonban ezt a tervét is meghiusították. Ekkor kilépett a ferencrendiek szerzetéből; mint világi pap 1844-ben Pozsonyba ment, hol az országgyülés a Salvator-templomban hires magyar szónoklatokat tartott, de hirtelen elhunyt. A lelkes magyar papnak nagy irodalmi működése van, melyért a m. tud. akadémia már 1835. tagjává választotta. Cikkei főkép a Jelenkor, Társalkodó, Tudománytár folyóiratokban jelentek meg. Önálló munkái: A ker. vallás boldogítója az embereknek és köztársaságnak (Pozsony 1832); Magyarország rövid földleirása (Pest 1834); Egyházi beszédek (Pest 1836); Magyarországi történet (Pest 1833); Math-phys. földleirás (Pest 1837); Az egyeneslelkü hivatalviselő (Kőszeg 1838). Legjelentékenyebb becsü műve: A moldvai magyar telepekről (Buda 1838), melyben moldvai utazásáról számol be s számos értékes anyagot közöl.

Forrás: Pallas Nagylexikon