Gellért

(Szent), eredetileg György, valószinüleg lombard származásu (állítólag a Sagredo-) családból, 977-982 közt született. Atyja, Gellért, velencei patricius volt és rokonságban állt a Centranigo-családdal, melyből Péter (1026-31) doge lett. Öt évig tanult az Isola de san Giorgo maggiore benedekrendü kolostorában, majd a szentkönyvek buvárlásához fogott s már korán felébredt benne az a vágy, hogy szent Jeromos iratait magában a betlehemi monostorban olvasgassa. Atyja, Gellért, valamikor 990-95 közt részt is vett abban a népes zarándoklatban, melyet a velenceiek Jeruzsálembe rendeztek; az arabok azonban levágták, mire fia, György, az ő Gellért nevét vette fö. 1015 táján szerzetestársai már valami kisebb tisztségre (ha nem is perjelségre) választották, meg a mintegy 25 éves ifjut, kit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén őt ki, a guadrivium elvégzésére Bolognába küldte. Onnan 5 év mulva hazatérvén, Vilmos apát halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint a Szentföldön telepedjék le. A zárai kereskedők egyik hajóján többedmagával 1015 február közepe táján szállt tengerre. Parenzo mellett nagy vihar érte utól, mire Szent-András-szigetén (Pola mellett) keresett menedéket. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy előbb látogassa meg István magyar királyt, kinek segítségével a Dunán folytathatja utját Konstantinápolyba, honnan könnyebben eljuthat Jeruzsálembe. Több időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, ki Mór pécsi püspökkel együtt azon volt, hogy Magyarország számára nyerje meg őt. Aug. 15. Székes-Fehérvárott be is mutatták István királynak, ki vonakodása dacára reábizta fiának, Imre hercegnek neveltetését, s időnkint diplomáciai küldetésekre is használta; Franciaországban kétségtelenül az ő küldetéséből járt. Amikor azonban mintegy 16 éves lett Imre herceg, barátjának szt. Günthernek példájára Gellért 1023. remeteéletre szánta magát s Bakonybélbe vonult vissza, hol szent életet folytatott. 1030. azonban István király őt marosvári (csanádi) püspökké nevezte ki s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt tiszamaros-dunaközi terület megtérítését. Csanád ispán tiz (közte magyarul tudó 7) szerzetessel vitte őt püspöksége székhelyére, Csanádra, hol az Oroszlámosra áthelyezett görögkeleti szerzetesek monostorába telepedtek le. A nép ezrével tódult oda, hogy fölvegye a keresztséget s ajándékaival árasztotta el a püspököt, ki a vidékre is gyakran kirándult, hogy templomok építésére helyet jelöljön ki s hogy megkeresztelje a népet. Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában s gondoskodott magyar ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban meghonosította a menedékjogot. Amellett ő maga aszkéta-életet élt, egyuttal azonban a tudományokkal meg a csillagászattal is foglalkozott, magyarul azonban sohasem tanult meg annyire, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna. Szüz-Mária magyarországi tiszteletének ő az első és leghatásosabb terjesztője. Szent Istvánnak 1083 aug. 15. történt halála után a politika zivatarai őt is kizavarták apostoli csöndes munkásságából. 1041. a székesegyházában előre elkészíttetett sírjánál bánatosan siratta a magyar nemzet sorsát, 1043. pedig Aba Sámuel királytól megtagadta a husvéti koronázást és nyilvánosan megtámadta őt politikai gyilkosságai miatt. Péter másodszor való uralkodása idejében éppen az ő székvárosában határozták el az elégületlen magyarok Vazul fiainak visszahivatását s 1046. Beszteréd, Bőd és Beneta püspökük társaságában ő is utra kelt, hogy András herceget már a határon üdvözölje. Szept. 24. azonban a pesti révnél (a budapest-belvárosi templom és a Rudasfürdő közt) megtámadta őket a minden idegenben ellenséget látó pogány néptömeg s őt magát elfogván, kétkerekü talyigán a Kelen hegyre vonták s onnan a mélységbe lökték. Vértanuságának helyét utóbb Szent Gellért-hegyének nevezték, a nép pedig, mely Csanádon temette el a püspököt, azonnal szent gyanánt kezdte tisztelni, 1083. pedig István királlyal s Imre herceggel együtt az egyház és a szentek közé iktatta. Megmaradt ereklyéi most Velencében, Bolognában, Prágában és Győrött (s onnan még 3 helyen) vannak szétszórva. Fenmaradt művét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790. gr. Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudom. irodalom legrégibb emléke. Csak 8 könyve készülhetett el s ezekben a himnus magyarázatának fele sincs meg; befejezésében halála akadályozta meg. Elveszett szent Pálnak a zsidókhoz irt levele első fejezetéről, szent János apostol leveléről, a Szentháromságról és még egy ösmeretlen tárgyról szóló műve. A róla irt nagy legenda egykoru sz. István és sz. Imre nagy legendájával s 1061-75 táján készült. Legjobb életrajza: Szent Gellért csanádi püspök élete és művei. Irta Dr. Karácsonyi János (Budapest) 1887. 8-r., 331 lap).

Forrás: Pallas Nagylexikon