Gentiana
Tourn. (növ.), tarnics, keserügyökér, Szt. László király
füve, néhol ördög méze, Szt. Ilona füve, Hippion Schm., a róla nevezett család
génusza, több mint 100 (hazánkban mintegy 23) fajjal, majd minden mérsékelt és
hideg tájon, meg a trópusok hegyein. Levelei egyszerü és átellenes, szirma
gyakran sötétkéksárga avagy pettyegetett, csöves v. harangalaku, himje gyakran
öt, gyümölcse egyrekeszü, de két felé repedő tok. Leginkább a hegyvidék meg a
havasok növénye, a sikon kevesebb terem (G. Pneumonanthe L.). Valamennyi faja
beillik a kerti növények, különösen havasi csoportok előállítására. Orvosi
célra a G. lutea, pannonica, pupurea, punctata és más középeurópai nagy G.
fajtának a gyökere (radix gentianae) használatos. A gyökérben keményítő nincs,
hanem egy glikózid természetü keserü anyag: gentiopikrin, mely savakkal cukorrá
és gentiogeninné hasad; továbbá gentianasav (gentisin, gentianin) 12-15%;
pektin; a friss gyökér nedvében egy kristályosodó cukorfajta, gentianose is
van, ezért némelyhol erjesztés által pálinkát is készítenek a G.-ból. A
legkedveltebb és leghatásosabb keserü anyagok közé tartozik, a kivonata és a
tinkturája közhasználatu; fiziologiai hatása még ma sincs egészen tisztázva.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|