Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Gerontesz... ----

Magyar Magyar Német Német
Gerontesz... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Gerontesz

(gör. a lat. patres, senatores, a. m. öregek). Az idősebb előkelő férfiak, kik a király tanácsadói voltak. Már Agamemnónnak is megvoltak a maga G.-jai. A régi patriarkális királyság idejében a királlyal együtt a szokásjog képviselői, őrei. Ezeknek a testülete a gerúzia, mely az arisztokratikus államokban főhatalom volt. Spártában az u. n. lykurgosi törvényhozás rendezte e tanácsot, mely 28, legalább 60 éves, feddhetetlen életü polgárból s az elnöklő két királyból állott. A tanács korlátozta a király s a népgyülés esetleges tulkapásait; az arisztokraták érdekeit képviselte. Választásuk, mely életfogytiglanra szólt, ugy történt, hogy a választandók elhaladtak a nép közt s akinek nevét ez a legélénkebb tetszéssel hangoztatta, bekerült a tanácsba. Működésük birói a főbenjáró dolgokban, amelyek becsületvesztéssel vagy halállal jártak s politikai, mert ők döntöttek béke és háboru fölött, s ők vitatták meg a népgyülés elé terjesztendő javaslatokat. Felelősségre vonhatók nem voltak s a népgyülésen is, ahol különben csak szavazás volt, szólásjoggal birtak. Hatalmuk és jelentőségük az eforok intézményének fejlődése után nagyon alászállt. Ilyen geruzia volt, Spárta mintájára, a szintén dór Krétán is.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is