Ghyczy

1. Béla (ghiczi, assa- és ablanczkürthi), magyar honv. altábornagy, G. Ignácnak, Kálmán bátyjának legidősb fia, szül. Pesten 1827. Iskoláit Tatán végzé s 1841. a bécsi mérnöki akadémiába lépett; tanulmányai végeztével 1847. a mérnöki karba osztatott be, hol egész 1868-ig szolgált, még pedig 1848 ápr. végén Komáromból Olaszországba helyezték át, hol eleinte Verona erődítési munkálataival foglalkozott, később Peschiera bevételénél és erődítésénél. 1850. az árkász csapathoz rendelték Olmützbe s onnan Bécsbe a mérnökkari igazgatósághoz; 1859. Rastattba, 1860. Aradra, aztán Grazba, majd Polába helyezték át, mely utóbbi helyütt mint mérnökkari igazgató nagyterjedelmü erődítési építkezések vezetésével lőn megbizva. Végre 1863. Bécsbe a mérnökkar tudományos bizottságába neveztetett ki, hol 1866-ig működött. Az 1866-ki porosz háboruban az északi hadsereg főhadiszállásába rendeltetett s itt kifejtett buzgó közreműködéseért a szász Albrecht-rend középkeresztjét s az osztrák érdemkeresztet nyerte. 1868. a közös hadügyminisztérium mérnökkari osztályába helyeztetett át s mint előadó szerepelt a delegációkban. Amint a magyar honvédség szervezése megindult, G. legott kilépett a közös hadseregből s a honvédséghez helyeztette át magát, hol a katonai szakosztály főnökévé nevezték ki. Azután Erdélybe ment mint kerületi parancsnok, onnét mint az első honvédkerület parancsnoka jött vissza Budapestre. 1882. altábornagy lett. 1888. nyugalomba vonult és igazgatósági elnöke lett a magyar fegyvergyár-részvénytársulatnak. Ugyanakkor tagja lett a főrendiháznak. A magy. földrajzi társaságnak alelnöke.

2. G. Géza (ghiczi, assa- és ablanczkürthi), tanár G. Ignác fia, szül. Tatán (Komárom vm.) 1838. Tanult szülővárosában, Pesten, hol a bölcsészeti karon doktori, Bécsben pedig mérnöki oklevelet kapott. 1860-1876-ig József főhercegnél jogigazgató volt. Azután műegyetemi tanár lett, mely állását 1885. a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatóságával cserélte föl. Tagja a közoktatási tanácsnak. Néhány kisebb munkát irt. V.ö. Szinnyei, Magyar Irók.

3. G. Ignác (ghiczi, assa- és ablanczkürthi), gazda, szül. Tatán 1799 febr. 13., megh. u.o. 1870 máj. 4., G. Kálmán, volt képviselőházi elnök és pénzügyminiszter testvérbátyja. A gr. Esterházy-féle tatai uradalomban kezdte meg működését, melynek kormányzója lett s ezen minőségében 1848-ig maradt. 1849. István és József főhercegek magyarországi uradalmainak igazgatását vette át 15 évi kötelezettséggel; e hivatalát kormánytanácsosi cimmel és teljhatalommal 1864-ig viselte, mely idő után Tatára nyugalomba vonult vissza. A gazdasági haladásnak melegen érző barátja volt s erről nemcsak a gondjaira bizott nagyterjedelmü uradalmakban tett tanuságot, hanem a mezőgazdaság közügyét is mindenütt előmozdítani iparkodott. Az orsz. magyar gazdasági egyesület működésében élénk részt vett, miközben szakképzettsége és széleskörü olvasottsága, valamint a szakirodalom pártolása által tünt ki. Az urbéri rendezéseknél a jobbágyok érdekeinek szószólója volt s a szerződéses telepítvényes községek fejlődését jóakarólag támogatta, miért is a nép nagy tiszteletben részesítette. Két izben országgyülési képviselővé is választották s egyáltalában a korabeli társadalom egyik legtiszteltebb alakjai közé tartozott. Nagyszámu családját kiválóan gondos nevelésben részesítette. Nagyszerü könyvtárát örökösei az országgyülési képviselőháznak ajándékozták.

4. G. Kálmán (ghiczi, assa- és ablanczkürthi) magyar államférfiu, szül. Komáromban 1808 febr. 12., megh. Budapesten 1888 febr. 28. Az ügyvédi vizsgát 1828. letette és egy ideig uradalmi ügyvéd volt a kir. család ráckevei uradalmában. Erről lemondott és megyéjét kezdte szolgálni, amellet pedig jogi tanulmányokat folytatott. 1839 főjegyző lett, 1843. pedig országgyülési követ. Mint ilyen kerületi jegyző volt és kitünt nagy képzettsége és jeles tolla által. 1844. alispán lett, 1847. személynöki, majd nádori itélőmester. A minisztérium megalakulásakor államtitkár volt Deák Ferenc mellett, szeptemberben pedig maga volt felterjesztve miniszternek. 1848 végén lemondott az államtitkárságról és a képviselőségről és egészen a magánéletbe vonult vissza. 1861. követté, majd az országgyülés elnökévé választatott. Iránya már ekkor eltért Deákétól, ő a határozati párthoz tartozott. 1865. Tiszával együtt ő vezette azt a pártot, mely a kiegyezés által adott jogokat nem tartotta elegendőknek és igy külön balközép párttá alakult. Előkelő részt vett a 67-es bizottság, valamint a 15-ös albizottság tárgyalásaiban, és mint országgyülési szónok is szorgalma és nagy képzettsége által különösen közjogi és pénzügyi kérdésekben a legkiválóbbakhoz tartozott. 1868. tagja volt a delegációnak is. Belátva az örökös közjogi viták meddőségét és káros voltát, 1873 végén, midőn az ország pénzügyi helyzete rosszra fordult, kilépett a balközép-pártból és néhány hivével a középpártot alkotta. 1874., midőn a közhitel szinte ki volt már merítve, mint pénzügyminiszter belépett Bittó kormányába. A pénzügyek szorult helyzetén uj adóknak, különösen luxusadóknak behozása által igyekezett segíteni, amellett pedig a pénzemberekkel folyton alkudozásban állott, hogy kedvezőbb föltételek mellett nyerhessen kölcsönt. E törekvései nagyon ártottak népszerüségének, az országgyülés több uj adónemet el nem fogadott, és 1875 februárban, midőn Tisza fuzionált, ő szivesen kilépett a kormányból és elnöke lett a háznak. E méltóságáról 1879. lemondott és azóta visszavonultan élt. 1885. a főrendiház tagjának neveztetett ki. G. egyike volt a magyar parlamentáris élet jellemre, alaposságra, szónoki tehetségre nézve legkiválóbb alakjainak. Csak örökös aggodalmaskodása és töprengése, minden döntő elhatározástól való irtózása állták utját, hogy az ügyek vezetésében ne játssza a fényes tehetségeinek megfelelő szerepet.

Forrás: Pallas Nagylexikon