Gil Vicente

(ejtsd: szilviszenti), 1. portugál költő, a portugál drámaköltészet megalapítója, szül. Lissabonban 1460 táján, megh. nemsokára 1536 után. Eleinte humoros költeményeket irt; első drámai műve a Visitaçao c. pásztordarab (1502) volt. amelyet, valamint többi darabját, nagy Emánuel udvarában nagy tetszéssel adtak elő; innen kezdve hirneve csakhamar hazája határain tul is elterjedt. Leánya: Paula, Mária infánsnő udvarhölgye, kit G. maga képzett ki szinésznővé és fia: Lajos, adták ki először összes műveit (Lissabon 1561). Huszonöt évvel később a szent hivatal (inquizició) javításai által megcsonkítva szintén megjelentek. Ujabban Barreto Feio és Monteiro (Hamburg 1834, 3 köt. és Lissabon 1852) adták ki őket. Spanyolul irt allegorikus darabjai: (Autis) a Böhl Faber kiadta Teatro espanol anterior a Lope de Vega (Hamburg 1832) c. gyüjteményben vannak meg. Művei közt találhatni vallásos tárgyu darabokat, tragikomédiákat, tréfákat, melyek szerjőjüknek drámairói tehetségéről tanuskodnak és a portugál nemzeti vigjáték alapvető darabjaiul tekinthetők. G. nyomában számos, nálánál népiesebb irányu drámairó támadt, ilyen p. Prestes Antal, Chiado, stb.

2. G., portugál ötvös, kit néha minden ok nélkül G.(1)-el tévesztettek össze. Ő készítette indiai aranyból azt a hires szentségtartót (Custodia de Belem), melyet Emánule király a Kelet-Indiába vezető tengeri ut felfedezésének emlékére Belemben (1502). állított kolostornak adományozott. E szentségtartót ma az Ajuda-palotai kincstárban őrzik.

Forrás: Pallas Nagylexikon