Gingkó-fa

(növ., Gingko Kämpf., Salisburia Sm.), a tiszafélék génusza, egyetlen egy faja (G. biloba L., Salibs, adiautifolia Sm.) Khinában és Japánban honos, de vadon ott sem találják. 30 m. magas v. magasabb, kétlaki. Bár a tűlevelü tobozosok közé tartozik, de azért a levele széles, két v. négy karéju v. szabálytalanul csipkés-karéjos, legyezőalaku, 3-5 ével csoportosodik. Magva nagy, a külső héja sárga, husos, különben a csonthéja gyümölcshöz hasonló szerkezetü. Nálunk a legkeményebb hideget is kiállja, azért mint a legérdekesebb fát disznek gyakran ültetik. Nagyon lassan nő, de nagyon soká él. Bunge Peking mellett egy 13 m. kerületü fának korát 2000 évre becsülte. A japánok szent fája, templomuk köré ültetik. Diónagyságu s a sárga tojásszilvához hasonló gyümölcseért is termesztik, magvát orvosságnak, csemegének és olajnak használják s a piacon pa kvo néven árulják. Európába 1754. jutott, 1812. Montpellierben egy himfa virágzott, a termőpélda csak később gyümölcsözött. Khinában és Japánban többcsirás magvaiból keletkező hajtásokat eggyé növesztik. Ősvilági növénymaradék, ásatagon is ismeretes.

Forrás: Pallas Nagylexikon