(franc. girondins), a nagy francia forradalomban a
jakobinusokkal szemben álló mérsékelt köztársasági pártnak neve. A párt
vezérszónokai Gironde département küldöttei voltak a törvényhozó testületben
(1791) és a konvertben (1792) innen a pártnak neve. Kiválóbb tagjai ezek
valának: Vergniaud, Guadet, Gensonné, Grangeneuve és Ducos, akik csakhamar a törvényhozó
gyülés megnyitása után feltünést keltettek elragadó ékesszólásuk és nyiltan
hirdetett köztársasági nézeteik által. Köréjük csoportosultak a törvényhozó
gyülés hasonérzelmü tagjai, nevezetesen mindazon köztársasági érzelmü férfiak,
kik a jakobinusoknak erőszakos, eszközökben nem válogató fanatikus politikáját
nem helyeselték. Idővel Brissot, Roland s még inkább ez utóbbinak szellemes
neje, a forradalom egyik legkiválóbb nőalakja, továbbá Condorcet, Fauchet,
Lasource, Isnard, Kersaint és Lariviere is csatlakoztak hozzájuk. Miután a
törvényhozó gyülésben az ellenzék (ők és a jakobinusok) rendelkezett a
többséggel. XVI. Lajos király kénytelen volt uj minisztériumát az ő pártjukból
összeállítani és e minisztérium, melynek kiváló tagjai Roland és Dumouriez
voltak, a bel- és külügy-miniszter. 1791 szept. már Danton volt miniszter (1.
alább), 1972 áprilisban a királyt hadizenetre birta Ausztria és Poroszország
ellen. Azért inditottak háborut, hogy a jakobinusokkal való kikerülhetetlen
harcra időt nyerjenek és esetleg prédával megtölthessék az üres állampénztárt.
A háboru szerencsétlen menete által előidézett izgatottság azonban a pártot
válságba sodorta, s midőn a király az esküt le nem tevő papokra és a Páris
összevonandó hadseregre vonatkozó törvényjavaslatokat nem szentesítette, a
girondiak előidézték, avagy legalább is hallgatva helyeselték a párisi nép
junius 20-ki felkelését. Ezt a jakobinusok által rendezett és sikerrel
végrehajtott aug. 10-ki felkelés követte, mely véget vetett ugyan az alkotmányos
királyságnak, de megsemmisítette a girondiak befolyását is. A
Gironde-minisztérium keblében bomlás támadt és Roland maga is leköszönt. Az
1792 szept. választásokat már Danton igazságügyminiszter és jakobinus társai
vezették. A szept. 21. megnyitott konventben a girondiak ugyan nagy többségben
voltak és a centrumot (plaine vagy marais) alkották, de a döntő hatalom már
átment a hegypártra, a jakobinusok kezébe, kik a párisi községtanács és ennek
utján a párisi külvárosi fegyveres csőcselék fölött rendelkeztek. A két párt
között mindjárt a konvent megnyitása után kitört a közdelem s az örökké habozó
és ingadozó girondiak nem voltak képesek a hegypárt vad energiáját megfékezni.
Igy történt ez a király perében is, kinek fejét a girondiak hasztalan
igyekeztek a népre való hivatkozással megmenteni. A király kivégzése után még
hevesebbé lett a pártok küzdelme s a páirisi csőcselék már 1793 ápr. 15.
kényszerítette a konventet arra, hogy 22 girondi képviselő ellen megindítsa a
főbenjáró vizsgálatot; ugyanakkor a forradalmi törvényszék a girondiak által
vád alá helyezett Maraat-t felmentette. Épp oly sikertelen volt a girondiak
törekvése, a párisi községtanács és csőcselék egy másik emberének, Hébertnek
vád alá helyezése, sőt az ezáltal felizgatott községtanács május 31. a népet és
nemzetőrséget fegyverre szólította a federalizmusszal, tehát a köztársaság
egységének felbontásával vádolt girondiak ellen. Május 31. a köztársasághoz
szitó nemzetőrök Henriot vezetése alatt körülfogta a Tuileriákat s addig
ostromolták a konventet, mig ez junius 2. 32 girondi képviselő kizárását
elhatározta. Ezek nagyrésze Párisból menekült s izgatásaikra néhány
départementban kitört a felkelés a párisi csőcselék uralma ellen. De a konvent
radikális intézkedései hamar elnyomták az Ény-i és Ny-i départementokban kitört
mozgalmat s okt. 3. a jóléti bizottság nevében Amar indítványozta, hogy a 23
elfogott girondi képviselő a forradalmi törvényszék elé állíttassék, mit a
konvent helyben hagyott. A girondiak nagy ékesszólással védelmezték magukat, de
mindez semmit sem használt; a forradalmi törvényszék október 30 és 31 közötti
éjjelen Gensonné, Brissot, Vergniaud, Fonfrede, Ducos, Lacaze, Lasource,
Valazé, Fauchet, Sillery, Carra stb. girondi képviselőket halálra itálte s őket
okt. 31-én Valazé kivételével, a nyaktiló alá vitette. Mialatt a vesztőhelyre
vitték, a Marseillaiset énekelték és mint hősök haltak meg. Ugyancsak Párisban
később ezek is kivégeztettek: Coustard, manuel, Cussy, Noel, Kersaint,
Rabaut-Saint-Etienne, Bernard és Mazuyer. A vidékre menekült és a konvent által
proskribált girondi képviselők többnyire éhhalállal avagy erőszakos módon
multak ki. Grangeneuve, Guadet, Barbaroux és Salles Bordeauxban, Liddon és
Chambon Brivesben, Valady Perigueuxben, Dechézeau La Rochelleben végeztettek ki.
Rebecqui Marseilleben a tengerbe ugrott. Pétion és Buzot kölcsönösen átszurták
egymást, Condorcet megmérgezte magát s Roland Rouenben, midőn nemesszivü
nejének kivégzééséről értesült, tőrt döfött szivébe. 1795 márciusban a konvent
a még élő girondi képviselőket (Lanjuinais, Defermont, Poutécoulant, Louvet,
Ismard, Lariviere) visszafogadta kebelébe.
Forrás: Pallas Nagylexikon