Glosszátorok
(gör.), igy nevezik a római jogban azokat a jogtudósokat,
akik a Corpus juris civilishez u. n. glosszákat (l.o.) vagyis szöveget
felvilágosító rövid tárgy- és nyelvészeti jegyzeteket készítettek. Első
glosszátor volt a XII. sz. elején élt Irnerius. Kivüle különösen nevezetesek
Bulgarus, Martinus, Hugo de Porta Ravennate és Jacobus, állítólag mind a négy
Irneus tanítványa, akiket Irneus a következő - szerénységre éppen enm valló -
distichonnal jellemzett: «Bulgarus os aureum (arany száj); Martinus copia legum
(a törvényeknek bősége); Mens legum (a törvények szellem est Hugo; Jacobus id
quod ego (az, ami én vagyok). Az utolsó G. volt Accursius, a glossa ordinaria
(l. Glossza) szerzője. Ez a glossza (Glossa magistralis is) a törvényszöveggel
egyenlő tekintélyt nyert, innen a szabály: quod agnoscit glossa, agnoscit
curia; quod non agnoscit glossa, non agnoscit curia. A G. után a római jognak
középkori mivelőit scribentes, consiliatores, commentatoresnek nevezték.
Gracian Decretumának nevezetesebb glosszátora Paucapalea (1150-1159).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|