Goethe

János Farkas, a németek legnagyobb költője, született a Majna melletti Frankfurtban 1749 aug. 28., megh. Weimarban 1832 márc. 22. Atyja G. János Gáspár (1710-1782) udvari tanácsos, anyja Textor Katalin Erzsébet a polgármesternek, Textor János Farkasnak leánya volt. Az atyja képzett jogászember, ki magánvagyonából élt, egészen a merevségig komoly, rendszerető, szilárd férfiu, kivel jótékony ellentétben kiegészítésül áll az anya képe, természetes vidámságával s derült életfelfogásával. A költő első gyermeke volt a szülőknek, s többi testvérei közül csak huga, Cornélia Friderika Krisztina maradt életben (szül. 1750 dec. 7., férjhez ment Schlosser János Györgyhöz 1773., megh. 1777 jun. 8). G. költői tehetségét, mint ő maga is mondja, anyjától örökölte, s gyermekkorában egyáltalán, mint nálunk Vörösmarty vagy Csokonai, anyjának hatása alatt állott. Oktatni mag a szigoru atya kezdte őt, s a tanításban nem annyira a könyvnélkül való tanulás, mint inkább az értelem fejlesztése volt a fontos. Tanulmányai némileg félbe szakadtak, mikor 1759. a franciák Frankfurtot megszállották. A G. házhoz Thoranc gróf francia tiszt volt beszállásolva, ki élénken érdeklődött a művészetek iránt, képeket vásárolt, szinházba járt, mi az ifju G.-re sem maradt hatástalanul. A korán érett gyermek 15 éves korában az életet még közelebbi tapasztalásból is kezdte ösmerni, s fiatalemberek társaságába keveredett, kik nem egyszer éjjeli elmaradásra is rávitték. Ez időbe esik a Költő első szerelme, melynek tárgya egyik uj barátjának nővére, Margit (Gretchen) volt. Nevét a Faustban örökítette meg a költő. Atyja szép jövőt akart biztosítani a fényes tehetségü gyermeknek, éppen azért jogi tanulmányokra szánta, bár G. szivesebben foglalkozott volna a régiségtudománnyal. 1765-ben tizenhat éves korában tehát az ifju G. Lipcsébe került jogot hallgatni. De a jog éppen nem vonzotta, sőt az egyetemi tanulmányok általában nem. Csak Gellért irodalmi stilusgyakorlatai érdekelték egy ideig. Azonfölül az uj környezet sokkal inkább volt rá hatással, szivesen töltötte idejét uj, lelkes barátaival, Schlosserrel későbbi sógorával, s Berischsel, egy előkelő ifju nevelőjével, kik költői tevékenységre buzdították. Eddigi kisérleteit mind elégette, s ezek közül csak egy maradt fönn: Poetische Gedanken über die Höllenfahrt Christi. Helyette ujabb kisérleteket tett a lira és dráma terén. Schlosser utján megösmerkedett a Frankfurtból ide származott borkereskedővel Schönkopffal, kinek Katica (Kätchen, Anette) nevü leánya lángra lobbantotta a könnyen hevülő ifjut. A leány viszontszerette, de a fiatal G. féltékenységével annyit gyötörte kedvesét, hogy a viszony végre is fölbomlott. Ennek emlékeit örökítette meg Die Laune des Verliebten c. pásztorjátékában. Az 1767-68. tanév végén sulyos betegségbe esett, s augusztusban félig betegen hagyta el Lipcsét. A lipcsei tartózkodás nagyon kitágította látókörét s fejlesztette műérzékét. Lessing, Wieland, Winkelmann lettek kedvelt olvasmányai s Oeserrel, a művésziskola igazgatójával való érintkezése a képzőművészet dolgaiba avatta be. Lipcsei tartózkodásának eredményei azok a dalok is, melyeket Leipziger Liederbuch név alatt szoktak említeni, s melyek Breitkopf által megzenésítve 1770. jelentek meg G. neve nélkül Lipcsében. Ezek G. első nyomtatott költeményei.

Atyja nem igen volt megelégedve a haladással, melyet G. a jogtudományokban tett, s sürgette a tanulmányok folytatását. Csakhogy G. betegeskedése ezt lehetetlenné tette, s igy kénytelen volt az egész 1769. évet otthon tölteni, ami csak fokozta a feszült viszonyt az atya és fiu között. Ezt anyja befolyása és Klettenberg kisasszonynak, anyja barátnőjének társasága enyhítette. Klettenberg pietisztikus irányu nézetei misztikus és alkémikus iratok tanulmányozására vitték G.-t, melyeknek nyoma megvan később Faustban. 1770 tavaszán Strassburgba ment, hogy jogi tanulmányait befejezze. Itt megint uj kör várt reá. Megismerkedett a Sturm und Drang-korszak embereivel; társasága előbb Jung-Stilling, Salzmann, később Meyer von Lindau s Lenz voltak. Nagy hatással volt reá Herder, ki mint Holstein-Eutin herceg utitársa, szemének operálása végett jött ide. Ő figyelmeztette G.-t Homérra, Shakespeare-re s az éppen akkor megjelent Ossiánra, s megismertette a különböző népek költészetével. A képzőművészettel való foglalkozást sem hagyta abba, nagy hatással volt rá a székesegyház is. G. ekkor már fejlődésében jelentékenyen emelkedett. Shakespeare tanulmányainak eredménye a Götz terve. Itt keletkeznek első csirái a Faustnak, s lirája is erős lendületet vesz. A lirai föllendüléshez anyagot s realis alapot egy kedves szerelmi idyll nyujtott. A közeli Sesenheim papjának, Brionnak ifjabb leánya, Friderika nyerte meg a költő szivét, s ebben a viszonyban annyi báj, gyöngédség s költészet van, mint G. egyetlen későbbi viszonyában sem. Strassburgban letette a vizsgálatot s megszerezte a doktori diplomát. Befejezte ezzel tanulmányait, 1771. hazatért.

Ekkor kezdte meg azon első vázlatát Götz von Berlichingennek, mely félszázaddal később nyomtatásban is megjelent. Atyja óhajtására 1772 május havában a wetzlari birodalmi törvényszéknél joggyakornok lett. Itt is élt irodalmi hajlamainak, irt a Frankfurter gelehrte Anzeigen c. lapba, melyet Schlosser ez időben alapított, s érintkezett számos iró-barátjával. Ujabb szerelem is fűződik a wetzlari tartózkodáshoz, mely komoly veszedelembe dönthette volna az ifjut, ha az akaraterő nem tartozott volna fő jellemvonásai közé. Buff Sarolta (Lotte), egy wtzlari hivatalnok leánya volt e szenvedélyes szerelem tárgya. Beleszeretett a nélkül, hogy tudtavolna, hogy a leány már el van jegyezve, s a szenvedély és kötelesség oly erős harcát vítta, hogy öngyilkosságra gondolt. De erőt vett magán s visszament Frankfurtba. E szerelmének emléke a Wertherben van megörökítve, Lotte képét Buff Sarolta után rajzolta. Frankfurtba térve, ügyvédi gyakorlatot folytatott, még pedig egész komolysággal s mint ujabban közzé tett néhány jogi értekezése mutatja, alapos jogi ismeretekkel. E mellett az irodalomhoz is hű maradt. Néhány apróbb értekezés mellett befejezte Götz von Berlichingent. A darab nagy hatást tett s megalapította G. költői hirnevét. Számos utánzat, egész sereg lovagjáték és lovagregény keletkezett e munka hatása alatt. G. maga is a német történelemnek több mozzanatát akarta igy feldolgozni, de fejlődése utóbb más irányt vett, s e tervek abbanmaradtak. Darabját a szinpad számára többször átdolgozta. (V.ö. Bächtold Jakab, G. s Götz in vierfacher Gestalt, 1882. A dráma magyar fordításban is megjelent: Olcsó könyvtár 200. sz. fordította Balla Mihály.)

Időközben Buff Sarolta férjhez ment Kestner követségi titkárhoz, de emléke folyton nyugtalanította még G.-t. Ehhez járult egy másik esemény, mely lelkében szintén mély nyomot hagyott: barátjának, Jeruzsálem követségi titkárának öngyilkossága. Ezek hatása alatt készült Die Leiden des jongen Werther c. regénye, melyekben e két tárgyat művészi egésszé olvasztotta össze. Mind amellett, hogy a munka szinte betegesen szentimentális, tele van költői szépségekkel, s nyelve mindent fölülmul, amit a német próza eladdig fölmutathat. A Werthernek óriási hatása volt az egész korra (v. 9. Appel János Vilmos, Werther u. seine Zeit, 3. kiad. 1882). G. hirneve e munkákkal a legszélesebb körben elterjedt, s számos látogatót vonzott házukba. A kor leghiresebb emberei felkeresték őt, s barátaivá lettek. Klopstock egyik utazásában Karlsruhe felé szintén betért hozzá. Lavater (l.o.) is meglátogatta őt. Klinger és Jacobi szintén barátságra léptek a költővel. Ily hangulatban főleg lirája gyarapodott s egynéhány kisebb jelentőségü munkát irt, melyek közül Götter, elden és Wieland c. egyfelvonásos szatirikus tréfa (Wieland Alcestéje ellen) a legérdekesebb.)

Ujabb anyagot költészetének egy ujabb szerelem szolgáltatott. 1774-75 telén megismerkedett Schönemann Erzsébettel (Lili), egy frankfurti bankár leányával. Stella c. szomorujátékában (1776) Lili képe van rajzolva. Életének e korszakából való még a Clavigo cimü dráma is, melyet Beaumarchais naplója alapján nyolc nap alatt irt meg. A Stolberg testvérekkel Svájcba utazott, hol Bodmerrel ismerkedett meg, s Lavaterrel való barátságát szorosabbra füzte. 1774 dec. Knebel őrnagy révén ismeretséget kötött Károly Ágost weimari herceggel és ennek öccsével Konstantinnal. A herceg gyakrabban érintkezett G.-vel, s miután átvette 1775 szeptemberében a hercegség kormányzását, meghivta G.-t Weimarba.

A weimari udvar már G. odaérkezése előtt is némileg irodalmi központ volt (l. Amália 2.). A weimari udvarban tartózkodtak ez időben: Wieland, ki Konstantin herceg nevelője olt, Knebel őrnagy, Konstantin herceg nevelője, műfordító; Einsiedel kamarás, fordító és drámairó; Bertuch, a Jenaer Literaturzeitung alapítója és szerkesztője; Musäus, meseiró; Seckendorff kamarás, kitünő zenész. Később Herder és Schiller is oda kerültek. G. nagyon megnyerte Károly Ágost rokonszenvét, s csakhamar benső bizalmas barátjává lett. Károly Ágost 1776. követségi tanácsosnak, majd csakhamar titkos tanácsosnak nevezte ki, s G. igyekezett hivatalos kötelességeinek is megfelelni, sőt több munkát is magára vett, mint amennyit okvetlenül kellett volna. Ő kezelte az összes építési ügyeket, a bánya- és az erdőigazgatást, majd a hadügyeket is, ugy hogy tényleg ő volt a herceg első minisztere, s 1782. a herceg valóban miniszterelnökévé nevezte ki, bár ő ezt éppen nem óhajtotta, sőt Der Sänger cimü balladájával tiltakozott ellene. Ugyanez évben két hónappal előbb történt, hogy II. József nemességgel tüntette ki. Ez az idő költői szempontból terméketlen volt. A munka s mulatságok annyira elfoglalták, hogy nem maradtak percei a muzsa számára. Szerelmét Lili iránt ujabb szerelmek felejtették el. Ezek közül különösen kettő volt mélyre hatóbb: Stein Sarolta és Schröter Corona iránt. Steinné asszony (szül. Schardt), a hercegi főlovászmesternek a neje, igen érdekes és finom lelkületü nő volt, hét évvel idősebb mint G. A költő kezdettől fogva érdeklődött iránta, de ő eleinte hidegen viselkedett vele szemben. Az 1776. megérkezett Schröter Corona énekesnő ifju bájai ugyan háttérbe szorították egy időre G. szivében Steinné képét, de ki nem törölhették, s lassan észrevétlenül erős, de tiszta, az erkölcs és kötelesség határain tul nem csapó szerelmi viszony fejlődött, melynek emléke a költő leveleiben maradt fenn. Költői működése arra szorítkozott, hogy néhány énekes játékot irt a műkedvelő szinház számára. 1779. ugyanilyen célra megirta Iphigeniát prózában. Ez időtájt kezdett foglalkozni földtani, majd növénytani, anatómiai, csonttani és különösen szintani tanulmányokkal. 1779. a herceggel Svájcba utazott Wilhelm Meisteren, megkezdte Torquato Tassot s néhány kisebb töredéket. Érezte az alkotás szükségét, de nem tudott alkotni, mert a környezet nem nyujtott neki ehhez elég tápot. Már régi vágya volt Olaszországot, a művészet klasszikus honát láthatni, s most e vágya, melynek Mignon dalában olyszép kifejezést adott, csak fokozódott, mert hozzájárult a környezettel való elégedetlenség, némi politikai nézeteltérés közte és a herceg között, s azon óhajtása, hogy Steinné asszonytól szabaduljon. 1786 juliusában Karlsbadba ment, hol kiadója ajánlatot tett összes munkáinak sajtó alá való rendezésére vonatkozólag. Innen indult olaszországi utjára.

Az olaszországi utat inkognitó Möller kereskedő neve alatt tette meg. Előbb Velencébe, majd Rómába ment. Itt fejezte be Iphigeniát. E mellett sokat foglalkozott képzőművészetekkel, ami kétségkivül nagy hatással volt költői képzeletére is. A művészet országából G. éppen nem vágyódott haza. Másfél évig mulatott ott, s csak 1788 ápr. tért vissza. A herceg fölmentette politikai hivatalaitól, s csupán a tudományos és művészeti intézetek fölügyeletét hagyta meg nála, melyhez később (1792) az ujonnan alapított udvari szinház intendánsi hivatala járult. Az olaszországi ut eredménye volt három drámája: Iphigenia, Tasso és Egmont, és az Italienische Reise c. utleirás. Római emlékeit, melyek közé egy milanói nővel való szerelmi viszonya vegyül, Römische Elegien cimü költeményeiben örökítette meg. 1790., midőn az Olaszországból hazatérő Amália hercegné elé utazott Velencéig, irta Velencei Epigrammáit. A weimari élet rá nézve szükkörü és kicsinyes volt most, a római tartózkodás után. Még jobban érezte ezt azon uj viszony következtében, melyet Vulpius Krisztinával, egy ottani hivatalnok leányával, a Rinaldo Rinaldini szerzőjének testvérével kezdett. A leány, kinek üdesége G.-t megkapta, elkisérte őt botanikai sétáira, s tőle 1789 dec. 25. született fia, Ágost, az egyetlen, ki gyermekei közül életben maradt. Krisztinát később (1806) törvényes nejévé tette. Hozzájárultak lelki egyensulyának megzavarásához a francia forradalom eseményei, s ilyen hangulatban szivesen vett részt a herceg sziléziai táborozásában, 1792. a francia hadjáratban, 1793. Mainz ostromában. Hogy az események benyomásaitól szabaduljon, a költészethez fordult. Irt vigjátékokat (Grosscophta és Der Bürgergeneral), drámát (Die Aufgeregten) és novellákat (Unterhaltungen deutscher Auswanderer), melyekben korabeli tárgyakat dolgozott fel. Azonban nem érte le vele a kivánt sikert. Hasonló célból dolgozta fel a Reinecke Fuchs c. régi állat-eposzt hexametrekben 1793. Mindezek azonban nem hozták meg a kivánt nyugalmat, sem az óhajtott munkakedvet.

Ilyen körülmények között elhatározó befolyással volt lelki életére az a meleg barátság, mely közte és Schiller között 1794. létrejött. A szorosabb érintkezésre Schillernek egy levele adott alkalmat, melyben G.-t az általa szerkesztendő Horen c. folyóirat munkatársául kéri fel. G. szivesen válaszolt s szorgalmasan dolgozott ugy ebbe a folyóiratba. valamint a később kiadott Musenalmanachba. Levélváltás közben a két költő mind több érintkezési pontot talált, s a jó viszony mindkettejükre serkentőleg s termékenyítőleg hatott. A közizlés ferdeségei, a középszerü irók s a fonák irodalmi viszonyok ellen közösen valóságos hadjáratot indítottak csipős és szellemes epigrammáikkal, melyeket Xéniáknak neveztek el s a Musenalmanach-ban adtak ki. Az 1797. évet balada-évnek nevezik a költő életében, mert ez évben irta egész sorát a legkiválóbb balladáknak és románcoknak. Még előbb (1795) fejezte be Wilhelm Meisters Lehrjahre c. regényét, melyben a költő azt az eszmét akarja illusztrálni, hogy a művészet és élet a gyenge embert is önállóságra juttatják. Költői erejének teljében alkotta 1796. Herman und Dorothea c. elbeszélő költeményét, melyhez az impulzust Vossnak Louise c. idylljéből merítette, mely azonban jóval fölülmulta ezt. A cselekmény a polgári életből van merítve. azonban a nagyszerü háttér s az egyes alakok művészi jellemzése valóságos eposszá teszik. G. ifjukori munkái óta egyetlen egy sem volt, mely nemzeténél ilyen osztatlan tetszésben részesült volna. 1799 óta, mikor Schiller is Weimarba költözött, G. figyelmét a szinpadra fordította. Előadatta Schiller és Shakespeare darabjait, maga lefordította Voltaire Mahomet és Tancred c. drámáit. Eredetit csak egyet irt: Natürliche Tochter, melynek tárgyát Bourbon-Conti hercegnek emlékirataiból vette. E közben nem szünt meg a képzőművészetekkel foglalkozni, szerkesztett művészeti folyóiratot is (Propyläen), s irt néhány kisebb műtörténeti dolgozatot. E széleskörü tevékenységnek közepette érte 1805. Schiller halála, mely mélyen megrendítette. Csak három hónappal később tudta barátját elsiratni az Epilog zur Glocke c. költeményében.

Még be sem hegedt a seb, mely Schiller halálával érte, s már ujabb események dulták föl lelkét. 1807. szerelemre gyult Herzlieb Minna iránt. Szivbeli küzdelmeinek képét rajzolta Die-Wahlverwandschaften c. regényében. Ez utolsó regénye G.-nek, melyet ugy a mély, tragikus tartalom, mint a művészi kidolgozás legjobb munkái sorába emel. Munkáinak uj összes kiadása számára (Stuttgart, Cotta) befejezte Faust első részét, melyen egész életén keresztül dolgozott. Ebben a munkájába rakta le mindazt, ami eszméje az emberről és világról félszázados életének tapasztalatain átszürődött. E munka nemcsak G.-nek főműve, hanem egyáltalán a legjelentékenyebb mindazok között, amiket német költő valaha alkotott. Benne az ember tragikuma van festve, az ellentmondás, a vágyak szárnyaló nagysága s az eszközök lenyügző csekélysége között. G. ezután mindinkább magába vonult, zárkozottá lett s tanulmányainak élt. A keleti nyelvekkel való foglalkozás gyümölcse egy lirai gyüjtemény: Westöstlicher Diwan, melyben részint keleti költeményeket dolgozott át, részint eredetieket irt. E munkája nagy hatással volt a későbbi költőkre is, s méltó hozzá, mint korának legkitünőbb lirikusához. Közben befejezte és kiadta a Farbenlehre-t. Az évenkinti karlsbadi utazás alkalmat nyujtott ásványtani tanulmányait folytatni. E nyaralásai alatt irt kisebb novelláit és verseit foglalta össze Wilhelm Meisters Wanderjahre c. munkájában, melyből éppen ezért teljesen hiányzik az egység. 1810. kezdte irni önéletrajzát Aus meinem Leben, Dichtung und Wahrheit cim alatt, mely 1775-ig terjed, s nemcsak művészi előadása által, hanem mint forrásmunka is igen becses. A költőt mindegyre több csapás érte, s ő mind jobban elidegenedett a világtól. Nejének halála (1816) sokkal mélyebben érintette, mint azt a világ gondolhatta volna. menye Ottilia pótolta őt némileg, ki szerető gondoskodással vette körül a költőt aggságában. 1817. egy akarata ellenére előadott értéktelen darab miatt lemondott intendánsi állásáról. A szerelem és lemondás szenvedésein is még egyszer át kellett esnie, miket a 17 éves Levezow kisasszony szépsége okozott neki. 1828. meghalt hercegi barátja Károly Ágost, kit nemsokára neje követett. De legmélyebben érintette fiának halála, ki 1830. Rómában hunyt el. Ez évben végezte be Faust II. részét, mely tele van szimbolikus célzásokkal, mély eszmékkel, miknek összefüggése azonban nem mindig világos. Épp azért ugy a magyarázók nézete, ezek értelmét illetőleg, valamint a birálók véleménye a munka értékére nézve, igen eltérő. Ez volt utolsó munkája. Nemsokára meghalt. A weimari fejedelmi sirboltban nyugszik, Károly Ágost herceg és Schiller mellett.

Három unokája maradt, G. Alma, ki 1844 szept. 29. 16 éves korában meghalt. G. Walter Farkas, szül, 1818 ápr. 9. Főleg zenével foglalkozott s néhány szerzeménye meg is jelent. Megh. Lipcsében 1885 ápr. 15. G. Miksa Farkas, szül. 1820 szept. 18. Jogot végzett s az irodalommal is foglalkozott. Megh. Lipcsében 1883 jan. 20. 1859. mindkét testvér bárói rangra emelték, mindkettő nőtlenül halt meg, s igy a G. családnak magva szakadt. A család örököse, Zsófia szász hercegné, a költő házát és hagyatékát mint G.-tárt a nyilvánosságnak adta át. 1885. alakult Weimarban a Goethe-társaság, mely hivatalos közlönyévé a Geiger Lajos által 1880 óta szerkesztett Goethe-Jahrbuch-ot választotta. A kortársak tanusága szerint G.-nek már külső megjelenése is rendkivüli emberre vallott. Hatalmas termete mutatta a benne lakozó férfiasságot és szilárdságot, mig tekintetéből, mellyel mindenkit megbűvölt, a költői lélek sugárzott ki. Több mint 100-féle arc képe van, melyeket Rollett H., Die Goethebildnisse (Bécs 1883) c. könyvében állított össze. Számos szobra közül nevezetesebbek a frankfurti Schwanthalertől, a weimari kettős szobor (G. és Schiller) Rietscheltől, David, Nagy és Rach kisebb melleszobrai. Munkáinak igen sok kiadása van, eddig a legteljesebb Hempelnél jelent meg (Berlin) 1868-79. és másodszor 1883., 36 kötetben. Összes irásainak nagy kiadását a Goehe-társaság inditotta meg Weimarban 1887. Említésre méltó, hogy G. műveinek, arcképeinek, a róla irott műveknek és a reá vonatkozó emlékeknek legnagyobb gyüjteménye Elischer Boldizsár budapesti ügyvéd birtokában van, ki ezt a nagy értékü gyüjteményt Berlinben, Badenben s más helyeken is kiállította.

G. hatása a magyar irodalomban főleg Kazinczy korában érezhető, midőn irodalmunkban egész iskolává lett a németeket s különösen G.-t utánzó irány. Kazinczy különösen szerette G.-t, ennek főleg a görög klasszikusokra emlékeztető költészetét, s iparkodott azt nálunk i meghonosítani, klasszikai iránynak. G. hatása azonban nem itt kezdődik, hanem a Wertherrel, melynek egyik silány utánzatát (Adolfs Briefe) maga Kazinczy magyarosította Bácsmegyei gyötrelmei c. alatt. Werther hatása alatt irta meg Kármán József költői szépségekben gazdag kis regényét: Fanni hagyományait. A Werthernek magának három magyar fordítása jelent meg, az első 1823., a második 1837., mind a kettő névtelenül, a harmadik pedig 1864. Bajza Jenőtől. Kazinczy a következő darabjait fordította le: Stella, Testvérek, Clavigo és Egmont, melyek közül ez utóbbi fordítás számos szándékos germanizmusáról nevezetes. Tanítványai s követői közül Kis János Iphigeniát fordította le (1833., s utóbb Olcsó Könyvtár 25.). Lirája és balladái hatással voltak Bajzára és Kölcseyre is. Az ujabb költők, kik a nemzeti irányt művelték, kevésbé fordultak G. felé. Petőfi nem szerette G.-t hidegnek és ellenszenvesnek találta. Több rokkonvonás van Arany és G. között. Mind a kettőnek széleskörü és sokoldalu a műveltsége. Mind a kettőnek nagy az érzéke a plasztikus iránt. Mind a kettőnek a jellemzés az erős oldala, s mindegyik művésze a maga nyelvének. Arany foglalkozott G.-vel s nagy művészettel fordította le a Balladát az elüzött és visszatért grófról. Faust hatása alatt irta Madách Az ember tragédiáját. (V.ö. Faust és az Ember tragédiája, Alexander Bernáttól, 1878. Reform és Riedl Frigyes, B. Szemle 1880.) Faustot legelőször Nagy István fordította 1860. Azóta még három fordítása jelent meg: Dóczi Lajostól, Komáromy András-tól és Szabó Mihálytól. A második részt Váradi Antal fordította (1888). Lirai költeményeit Szász Károly fordította le, megjelent a fordító bevezetésével 1875. Egyéb munkái, melyek magyar fordításban megjelentek: Egmont, Szigligeti Edétől 1871.; Mignon, ugyanattól 1873.; Hermann és Dorottya, Hegedűs Istvántól (Olcsó könyvtár); Berlichingeni Gottfried, a vaskezü, Balla Mihálytól (Olcsó könyvtár 200.); Xeniák, Csalomjaitól (1883); Lélekrokonság, Kemenczky Kálmántól.

Forrás: Pallas Nagylexikon