Gombos

Imre szinműíró, udvari tanácsos és főispáni helyettes, szül. Sajó-Ládon, Borsod vármegye, 1791 jul 6., megh. 1840 jan. 12. Atyja, Ferenc, megyei táblabiró volt. Kassán végezte iskoláit s 1810. a pesti egyetemen jogi doktorrá avatták; jurátuskodott az eperjesi kerületi tábla, továbbá a kir. tábla mellett. 1812. Borsod vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezték ki, majd állami szolgálatba lépvén át, a magyar kir. udvari kancellária, utóbb a közudvari kamara mellett volt fogalmazó-gyakornok, 1816-tól ugyan itt udvari fogalmazó, 1817-től a m. udvari kamaránál titkár, s e minőségben több országos biztosságnak tollvivőjeül küldték ki. 1823-ban fiumei tiszteletbeli patricius-tanácsos lett, 1826. m. kir. udvari kamarai tanácsos, 1830. a pesti törvénykar tagja, 1835. cs. kir. kamarás, 1837. udvari tanácsos, és a magyar kir. kancelláriánál referendarius, majd Heves-Szolnok főispáni helytartója (adminisztrátor); e hivataláról 1839 végén lemondott. Mint a magyar irodalom pártolóját az akadémia 1835 szept. 14. tiszteleti taggá választotta, a társaság kis gyülésein többször elnökölt és a Nagy Szótár előkészületeiben is részt vett. Mint iró csak ifjabb (21-26 éves) korában dolgozott: mintegy hat szinművet irt, ezek: Lilla, vigjáték 3 felv., Bavariai Albert, szomorujáték 4 felv., A testvérek, vigj. 1 felv., A szekrény és rózsabokor, vigjáték 1 felv., Az esküvés, szomorujáték 5 felv. (befejezte 1816 nov.) és az ezzel egykoru Elek és Polyxenia, polgári szomorujáték 5 felv. Ezek közül azonban csak az Esküvés, szomorujáték 5 felvonásban, jelent meg 1817-ben, a többinek kézirata Toldy gyüjteményéből az akadémia birtokában van. Az Esküvést G.-nak egy batárja, Dömötör Miklós adta ki, maga kerülte a nyilvános fellépést. Ugy látszik, a hivatali fényes pálya tétette le vele a tollat. Pedig tragédiáját nagy tetszéssel fogadták s 1819-től a negyvenes évekig kedvelt darabja volt a pesti és budai szinházak műsorának. Tényleg e darab Katona és Kisfaludy Károly előtt a magyar tragédia legkiválóbb képviselője volt irodalomban és szinpadon egyaránt. Tárgya e történeti érzékeny drámának olasz s a német drámairodalmi irányok hatását bizonyos vegyületben mutatja. G. polgári tragédiát akart irni, s a Lessing Galotti Emiliája lebegett előtte; páthosza Schillerre emlékeztet, egyes vonások Kotzebuere és Iffalandra, és a Werner- és Müllner-féle sorstragédiából is kölcsönzött valamit; de az igen is fellengző vagy igen alantjáró páthoszból át-át tör egy eredeti eszme. Technikája jobb, mint nyelve, melyben van ugyan hév, de kevésbé uj. A darabot a nemzeti szinház ujabb időben fölelevenítette, Gyulai Pál pedig kiadta az Olcsó Könyvtárban, a cimkép hasonmásával és bevezetéssel Gombosról és darabjáról, 1882. Ez a tanulmány e cikk forrása.

Forrás: Pallas Nagylexikon