Gomes de Amorim

(ejtsd: gomisz di amurim) Ferenc, portugál költő, az utolsó portugál romantikus, szül. Avelomarban (Minho tartományban) 1827 aug. 13., meghalt 1891 nov. 4. Nagyon fiatal korában mint kereskedő Braziliába került; 1846. visszatért Portugáliába, ahol az 1848. forradalmi mozgalmak több nagyobbszerü költemény irására ösztönözték, melyek közt a Garibaldi, a magyar vonatkozásu Queda de Hungaria és a Liberdade c. érdemelnek említést. 1851. hivatalt kapott az államnál és innen kezdve ráért az irodalommal többet foglalkozni. 1852. adták elő első darabját: Ghigi, melyet a lissaboni közönség nagy tetszéssel fogadott. 1859. a tengerészeti minisztérium könyvtárosa és a tengerészeti régiség-muzeum őre lett. G. tanítványa és később barátja volt Almeida Garrett hires portugál irónak. Későbbi drámái közt nevezetesek: O cedro vermelho (1852); A prohibiçao, Odio de raça, A abnegaçao, A viuva, Figados de Tigre, Os incognitos do mundo. Os herdeiros do millionario; regényei közül, melyek a braziliai életet festik: Os selvagens, O remorse vivo: tengerészeti regénye: O amor da patria (Lissabon 1879); azok közül, melyekben Minho földével és népével foglalkozik: As duas flandeiras. Lirai verseinek gyüjteményét: Cantos matutinos és Ephemeros cimmel 1858. (az utóbbiak bővített kiadásban 1866. Lissabonban: Versos cim alatt is) adta ki. A romantikának Portugáliában való történetére nézve igen fontos pártfogójának Almeida Garrettnek G.-től irt életrajza: Garrett, memorias biographicas (Lissabon 1881, 1 kötet). Összes munkái Lissabonban 1866-70. (8 kötet) jelentek. meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon