Gondolatritmus
a versalkat egyik alapja számos nép költészetében. Lényege
az, hogy a versben foglalt gondolatok hasonló hullámzást tüntetnek föl s
hasonló izekre tagolódnak, mint a vers külső hangbeli ritmusa P. Talpra magyar,
hí a haza, Itt az idő, most vagy soha ê Rabok
legyünk ê vagy szabadok ê
Ez a kérdés ê válasszatok! A mondatok egyenlő
terjedelmü ízekre szakadnak, s azok tartalmilag is egyensulyosak. Mivel minden
ily szólamnak saját hangsulya van s a szólamok egyenlő terjedelmüek: előáll a
költői beszéd hangmenetének egyenletes lüktetése, vagyis a hangritmus. A magyar
verselésben nagy szerepe van a G.-nak s összefüggésére a hangritmussal, a
versalkat főtényezőjével, Arany János mutatott rá. Mig nálunk szólamokban (a
mondatoknál kisebb, a szavaknál nagyobb nyelvi egységekben, u.n. frázisokban)
lüktet a G., addig a németben inkább szókban, ugy hogy ott mintegy fogalmi
ritmus van. A klasszikai verselésben a G.-nak ez az alakja nem szerepel,
minthogy ott a nyelv természetes hangsulya nem is szolgál versalkotó tényezőül.
Vannak azonban a G.-nak nagyobb szakaszai is az ütemszerü izeknél, t. i. az
egész mondatok párhuzamos vagy ellentétes, haladványos, láncolatos elrakása. P.
ellentétes (egyszersmind párhuzamos:) Kit mindig szerettem, jaj be távol estem,
ê Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem;
haladványos: Meguntam már azt is: jó reggel felkelni ê
Jó reggel felkelni, folyóvizre menni ê Folyóvizre
menni, véres ruhát mosni. A naiv költészetnek ez alakzata a mi népköltésünkben
is nagyban szerepel; a finnek költészetében a betegségig ki van fejlődve,
amennyiben majd minden gondolat két-háromféle alakban van kifejezve; nagy
népeposzunknak, a Kalevalának egész terjedelme vagy felényire lenne rövidíthető
a párhuzamos mondatok (Hunfalvy Pál szerint «bokor-kifejezések» egyszerü
elhagyásával. Legelébb azonban az ótestamentum könyveiből lett ismeretes a G.
ez alakja, mely egy gondolat kétféle kép variál, s elnevezték parallelizmusnak,
gondolatrim-nek. A Lowth kutatásai (De sacra poesi Hebraeorum) a mult században
azt a véleményt terjesztették el, hogy az ős héber költészetnek nem volt más
verses formája, mint a gondolatok ezen megkettőzése. E tételt azóta sokat
vitatták, bebizonyítva azonban maig sincsen, sőt a hangritmus teljes hiánya
ujabb időben mind valószinütlenebbnek látszik.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|