Gondolatritmus

a versalkat egyik alapja számos nép költészetében. Lényege az, hogy a versben foglalt gondolatok hasonló hullámzást tüntetnek föl s hasonló izekre tagolódnak, mint a vers külső hangbeli ritmusa P. Talpra magyar, hí a haza, Itt az idő, most vagy soha ê Rabok legyünk ê vagy szabadok ê Ez a kérdés ê válasszatok! A mondatok egyenlő terjedelmü ízekre szakadnak, s azok tartalmilag is egyensulyosak. Mivel minden ily szólamnak saját hangsulya van s a szólamok egyenlő terjedelmüek: előáll a költői beszéd hangmenetének egyenletes lüktetése, vagyis a hangritmus. A magyar verselésben nagy szerepe van a G.-nak s összefüggésére a hangritmussal, a versalkat főtényezőjével, Arany János mutatott rá. Mig nálunk szólamokban (a mondatoknál kisebb, a szavaknál nagyobb nyelvi egységekben, u.n. frázisokban) lüktet a G., addig a németben inkább szókban, ugy hogy ott mintegy fogalmi ritmus van. A klasszikai verselésben a G.-nak ez az alakja nem szerepel, minthogy ott a nyelv természetes hangsulya nem is szolgál versalkotó tényezőül. Vannak azonban a G.-nak nagyobb szakaszai is az ütemszerü izeknél, t. i. az egész mondatok párhuzamos vagy ellentétes, haladványos, láncolatos elrakása. P. ellentétes (egyszersmind párhuzamos:) Kit mindig szerettem, jaj be távol estem, ê Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem; haladványos: Meguntam már azt is: jó reggel felkelni ê Jó reggel felkelni, folyóvizre menni ê Folyóvizre menni, véres ruhát mosni. A naiv költészetnek ez alakzata a mi népköltésünkben is nagyban szerepel; a finnek költészetében a betegségig ki van fejlődve, amennyiben majd minden gondolat két-háromféle alakban van kifejezve; nagy népeposzunknak, a Kalevalának egész terjedelme vagy felényire lenne rövidíthető a párhuzamos mondatok (Hunfalvy Pál szerint «bokor-kifejezések» egyszerü elhagyásával. Legelébb azonban az ótestamentum könyveiből lett ismeretes a G. ez alakja, mely egy gondolat kétféle kép variál, s elnevezték parallelizmusnak, gondolatrim-nek. A Lowth kutatásai (De sacra poesi Hebraeorum) a mult században azt a véleményt terjesztették el, hogy az ős héber költészetnek nem volt más verses formája, mint a gondolatok ezen megkettőzése. E tételt azóta sokat vitatták, bebizonyítva azonban maig sincsen, sőt a hangritmus teljes hiánya ujabb időben mind valószinütlenebbnek látszik.

Forrás: Pallas Nagylexikon