Gonosz

a jellemfestés egyik főtárgya, az erény árnyéka, mely a költészetben époly nélkülözhetetlen, mint a festészetben a tárgyak által vetett vastagabb vagy gyengébb árnyékok. Költemény, mely csupa jó elemekből volna szerkesztve, csak a legnaivabb közönségre számíthatna, de éppen ellenkezőleg a naiv költészetben, a népdalban, népmesében, a nemzeti eposzban leginkább találjuk a gonoszságot egyénítve, mint az erény irigyét, akadályát és mint a jó diadalának kiemelőjét. A G. a keresztény fölfogásban plasztikus alakot ölt és megtestesül mint sátán, mint a kisértő, mely még istenfiát is magához akarja levonni. A sátán számtalan alakban fordul elő a középkori költészetben, a pokol egész hierarkiát teremt magának és pompával lép fel. A modern költő a G.-t sem mint elvet, sem mint tipust nem állítja többé az erénnyel szembe, hanem vegyes jellemeket fest; a társadalmi korrupciót és hazudozást korbácsolja ugyan, de sem erényhősöket nem ismer, sem pedig elvont gonoszságot nem ábrázol.

Forrás: Pallas Nagylexikon