Gorgias

görög rétor, szofista, szül. Kr. e. Leontiniban (Szicilia) 496-400 kör. Atyja Charmantidas, fivére Herodicus. Athénbe ment egy követséggel, melynek ő volt a lelke (Kr. e. 427). Ekkor már nagy szónok volt, kinek szónoklata az időközben elhunyt Periklesz felett kimagaslott hatáskeresés által. Népzserüségét felhasználván, visszatért a görög szárazföldre és tanításra adta magát. Szokásává lett az utazás, városlátás; alig volt állandó lakóhelye, aránylag legtöbbet tartózkodott még Tesszáliában (kivált Larisszában), hol 108 éves korában meg is halt. G.-nak kiváló része volt amaz irodalmi mozgalomban, mellyel az u. n. szofisták a régebbi törvényszéki szónoklatot igazi műbeszéddé fejlesztették. G. a szép, behizelgő beszédet tüzte ki főcélul. Tanítványait kettőben gyakorolta: közhelyek segítségével akármiről beszélni és a rossz ügyet is jó oldalairól világítani meg. Azonkivül az eleai iskolától átvette az álokoskodást és dicsekedett, hogy szükség esetén bármiről kész beszélni és senkinek a felelettel adósa nem marad. Két meglévő jelentéktelen beszéd, melyet neki tulajdonítanak (Helena dicsérete és Palamedes védelme), kétségkivül apokrif. Töredékek maradtak tőle egy retorikai kézikönyvből és több bölcseleti munkából. Bölcseleti rendszerének három alaptétele, hogy 1. semmi sem létezik, 2. ha léteznék is valami, az meg nem ismerhető és 3. ha léteznék és megismerhető lenne, mással nem közölhető. A neki tulajdonított munkákat kiadták az attikai szónokokkal, Antiphonnal együtt Blass (Lipcse 1870). Monográfiát róla Fosz irt (Halle 1828). Magyarban v. ö. dr. Szlávik M., A bölcselet története (Eperjes 1890) továbbá Haberern Jonathán egyetemi előadásai Plao Gorsiasáról.

Forrás: Pallas Nagylexikon