Görög ábécé

A görög ábécét a görög nyelv írására használják. Fejlődése i. e. IX. században kezdődött és napjainkig is tart. Ez a világ legidősebb olyan ábécéje, amit még ma is használnak. Az ősi görögben egyes betűket számokként is használtak, ezeket görög számoknak hívjuk, hasonlóan a római számokhoz. Ezeket manapság már csak a matematikában és más tudományokban használjuk. A görög ábécé a föníciai írásból fejlődött ki, és alapja volt más rásrendszereknek, mint például a latin írás és a cirill írás is. A görög ábécé volt az első ábécé, amely írott magánhangzókat tartalmazott, eredetileg csak az alfát, epszilont, iótát, omikront és üpszilont, később keleti-görög hatásra az ómegát és étát is (hosszú ó és é jelölésére). Hasonlóképpen új mássalhagzókat is bevezetett: a khít, a fít és a pszít. A fejlődés során egyes betűket meg is szüntettek, ilyen volt a szan, a digamma és a koppa. Ez utóbbi kettő megmaradt a Jón-számrendszerben, sőt a 900 jelölésére új betűt vezettek be, a szampit. Az ezreseket a betű előtt a bal felső sarokban aposztróffal jelölték. Eredetileg több változata létezett az ábécének, legjelentősebb a keleti (Jón) és a nyugati (Khalkidiai) volt. Az athéni dialektus a Jón írást használta, ami végül is kiszorította a nyugati változatot, és standarddá vált (i. e. 403). Ettől kezdve a görögök balról jobba írtak, bár előtte előfordult jobbról balra folyó írás, sőt a vegyes irányú folyam is fellelhető. A középkorban megváltozott az íráskép is, uralkodóvá vált a kisbetűs írás. Ekkor alakult ki a végszigma különálló formája. Ezzel a fejlődéssel szemben a szannak nem található a forrásokban kisbetűs alakja. Ugyanekkor a kisbetűs alakokat használták a számok jelölésére is.