Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Görög mitol... ----

Magyar Magyar Német Német
Görög mitol... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Görög mitológia

A mitosz (mythos) szó, a. m. beszéd, elbeszélés, dolog rege, monda; már Pindaros és Platon költött elbeszélést értenek rajta, azért mitologia a. m. az istenekről és hősökről szóló mondáknak, regéknek foglalata, előadása. A görögök vallása többistenség (politeizmus) volt, valószinüleg olyképen, hogy először egy főhatalmat hittek s csak azután jelölték meg külön-külön névvel a mindenütt jelentkező isteni erőnek, titokzatos hatalomnak nyilvánulásait; majd megfeletkeztek róla, hogy a természet erői egyetlen őserőnek kifolyásai és kezdték a főhatalomtól elválasztani az ő működését kifejező jelzőket, vagyis mindegyik nyilvánulást más-más istennek képzeltek. De természetesen ez a hit soká fejlődött ki a természetes embernél s alig lehet biztosan megmondani, minő fokokon át jutott a görög ember az istenség fogalmára. Már igen régen feltaláljuk mind a görög, mind a római, mind az indus népnél a halottak tiszteletét s ugy látszik, a félelmes másvilági hatalmak tisztelete már az őshazában megvolt az indo-európai népeknél. Majd a természet borzalmas v. áldásos tüneményei hatottak az őskori emberre, aki aztán az egész természetet benépesítette a tüneményekhez füzött szellemekkel, sőt tőlök való függését is bebizonyítá imáságaival, áldozataival. De leginkább az égboltozat nagyszerü jelenségei voltak reá mély hatással, melyek szivét-lelkét egész életére lefoglalták, áthatották. Továbbá a társas életben nyilatkozó rend v. rendetlenség, vonzalom v. háboruság, tudomány, jog, művészet s az emberek sorsának minemüsége foglalkoztatták a görög ember elméjét, ugy hogy azokban is működő s emberhez hasonló személyeket képzelt. Végül, amit minden nép meg szokott tenni, az emberfeletti, bámulatos munkákat végző embereket (hősöket) is felmagasztalta és félistenné tette. Természetesen nem mindenütt volt kifejlődve egyformán a természeti tünemények istenítése, s csak később egyenlődtek ki a különböző helyi vallások rokonvonásai, miután t. i. a közlekedés jobban egymáshoz füzte a városokat és törzseket; bár a heli kultusz megkülönböztető jellege többé-kevésbé fenmaradt a legkésőbbi korig. Megjegyezzük még, hogy a felvilágosodás terjedtével a művelt görög ember az istenekben nem látott egyebet, mint egyes erkölcsi igazságok kifejezőit, személyesítőit, ugy hogy a mitoszok allegorikus magyarázgatása a szofisták ideje után hovatovább általános lett; ez aztán tág teret nyitott a szabad felfogásnak (deizmus, panteizmus) és a teljes hitetlenségnek (ateizmus, auhemerizmus Euhemerostól: az istenek nem egyebek, mint érdemes emberek felmagasztalva).

A görögök istentanát az egyes istenek eredeti mivolta és sajátságai alapján négy fejezetre osztják u. m.: 1. az égi, 2. földi és 3. földalatti (alvilági) istenekről szóló mitoszokra, valamint 4. az emberi életnek különféle viszonyaihoz v. jelenségeihez füződő személyesített istenségek mitoszaira, amelyekhez függelékül még egy szakasz járul: a hősökről, héroszokról (félistenekről).

Az első osztályba tartoznak: a) az égiháboru istenei: Zeus (főisten) a Gigászokkal (óriások) és Kiklopszokkal, Hephaistos (villám- és tüzisten, a kovácsok istene), Prometheus (titán, embert alkotott s tüzet lopott az égből), Athene (a harc és tudomány istenasszonya) az Erinniszekkel (a boszu istennői), Gorgókkal és Graiákkal; b) a szélvész istenei: A Harpiiák (a ragadó szélvész személyesítései), Aiolos (vihar) és társai (a szelek), Hermes (később az istenek hirvivője, a halottak kisérője, a kereskedők istene); c) a világosság istenei: Apollon (perzselő nap), Helios (a jótékony nap), Hera (Zeus női fele), Artemis (holdistennő), Hekate (alvilági Artemis), Selene (ujhold istennője), a különféle csillagok, Eos (hajnal), Iris (szivárvány. A második osztályba sorozhatók: a) tüzistennő: Hestia (Vesta; b) a vizi istenek: az egyes folyók istenei, Poseidon (tengerek istene), Kentauruszok (ló-, ember-alakok), a Szeilenoszok (Szilenusok, p. Marsyas, ión-frigiai folyó- vagy forrásistenek), a nimfák (tündérek): c) a természetbeli növés, tenyészet istenei: a Szatiroszok. Pan (erdők istene), Dionysos (bor), Demeter és Kore (termőföld), valamint Gaia (Ge, anyaföld). Alvilági istenségek: a) az alvilág istene: Hades; b) a betegség és gyógyulás istene: Asklepios. A negyedik csoportba valók: a) a szerelem, társas élet, rend és jog istenségei: Eros, a Kariszok (Gráciák), a Muzsák, Hórák (évszakok), Themis (jog); b) a háboru istene: Ares; c) a sorsistennők: a Moirák (Párkák), Nemesis és Tyche (Fortuna), A héroszok és héroinák: a) tébeiek: Kadmos, Antiope, Niobe; b) argolisziak: Io, Danaos, Perseus, Pantalos; c) korintusiak: Sisyphos, Bellerofontes; d) lakóniak: Dioskuroszok (Kasztor, Polideukes), Helene; e) beociai: Herakles; f) attikai: Theseus. Egyéb mondakörök: Meleagrosról s a kalidoni vadászatról, az argonautákról, a tébei Oidipusról s a trójai háboruról. Mindezeket részletesen l. az illető cimek alatt.

A görögök nem tartották isteneiket öröktől fogva valóknak, hanem időben letteknek. Isteneik hatalmasak voltak, de nem mindenhatók, mert még a főistent is kötötte a világrend v. a végzet törvénye (nemezis); azonkivül sokszor igen gyarlóknak tünnek föl isteneik, telve emberies szenvedélyekkel stb. Miként keletkezett a világ, hogyan támadtak a kozmogonikus elemek (levegő, sötétség, világosság), hogy jöttek egymással ellenkezésbe a kaoszból előtermett istenségek (Uranos és Gaia, Titánok, Gigászok, Kiklopszok), végre hogy jött létre a törvényes rend Kronos (Saturnus, a legifjabb titán) és Zeus uralma alatt s hány korszaka tünt le az emberiségnek (arany, ezüst, érc-faj, héroszok, végül a vas-fajzat, a mai emberek): mindezt bőven elmondja Hesiodos Teogonia c. költeményében, ő előtte pedig a homeroszi költemények örökítették meg a görög nép számára az istenek egyéni tulajdonságait. Isteneik lakóhelyét a görögök az Olimposz hegyére helyezték, amelynek égbenyuló csúcsain székeltek az égi istenek külön-külön palotákban bú nélkül, nyugalomban, ambrózia és nektár élvezése közt, mely halhatatlanságot biztosít nekik. Az istenek jutalmaznak és büntetnek kit-kit érdeme szerint, bár olykor kényük-kedvük szerint is, s viszont az emberek is ahhoz képest tisztelték nagyobb fokban az egyes isteneket, amint több jót vettek tőlük. Különben a görög ember csupa félelemből is áldozott isteneinek, mert azt tartotta, hogy azok vigyáznak reá s szinte irigy szemmel nézik boldogságát és megbüntetik, ha megfeledkezik irántok tartozó kötelességeiről. Az istenek akaratát fontos ügyekben meg is szokták kérdezni az u. n. jósló-helyeken (dodónai, delfibeli, klároszi, epidauroszi, azután az Amphiaroosé és Trofoniosé) papok és papnők által. A görögök hittek a másvilági életben, amelyet az alvilágban, Hades birodalmában, képzeltek maguknak; ott volt a büntetés (Tartarosz) és a jutalom helye (Eliszion). A másvilágnak tisztultabb felfogását igyekezték megszerezni az u. n. titkos szertartások, miszteriumok által, amelyeket különösen Elauziszban ünnepeltek különféle vallásos gyakorlatok között. Az istenek tiszteletére már korán épületek templomok s a helyi kultuszok szerint más-más védő-istenségek kapták a pompásabb templomokat. Eredetileg területet (temenosz) különítettek el az istenség számára és szobrot, majd pedig kápolnát állítottak tiszteletére. A templomok és szobrok aztán menedékhelyül szolgáltak a támadás ellen. Mig otthon a családban a családfő végezte az áldozást, addig nyilvános helyeken a szolgálattevő személyek (papok) teljesítették az istentisztelet dolgait, akik azonban külön kasztot nem alkottak.

A mitoszokat sokfélekép igyekeztek magyarázni. Régebben (Voss, Heyne) a görög mitoszokban nem láttak egyebet egykori nép- és torzmondáknál; Creuzer (1771-1860) keleti monoteizmusra vezeti vissza a görög mitoszokat és szimbolikus értelemben veszi őket; Hermann Gottfried ősrégi teologiai, filozofiai s etikai tanokat lát bennök, amelyek idők folytával nagyon elváltoztak; Lobeck tisztán európai eredetet tulajdonít a mitoszoknak és tagadja mélyebb vallási értelmüket; Müller H.D. népmondáknak tekinti őket, amelyeket a görögök már az őshazából hoztak magukkal s melyek részint vándorlásuk alatt, részint Európába való telepedésük után sok uj elemmel gyarapodtak; Preller alapjában természetvallást lát a G.-ban, melyet részint a nép mesélő kedve, részint a költészet és művészet bővítettek ki. Preller nyomdokain haladtak különösen az angolok, sőt tovább menve minden egyes mitoszt az égi tüneményekre (szoláris magyarázatok, sötétség-világosság harca Müller Miksánál s Cox könyvében, fordította Simonyi Zs.; Goldziher is ez iránynak hive a zsidó mitologiában) vonatkoztatnak, amelyekben az ember hatalmas lényeket képzelt s csakhamar megszemélyesítette őket. Mindeme magyarázatok, különösen tulságba hajtva, nem találhatják el az igazságot. Azért legcélszerübb a magyarázgatást nem erőltetni, hanem históriai fejlődésükben vizsgálni a mitoszokat s a hozzájuk füződhető itéleteket, következtetéseket kellő tartózkodással alkotni meg (historiko-kritikus álláspont); ekkép az elősorolt szempontok mindegyike nyujthat alapot a magyarázásra, s annál közelebb járunk a valósághoz, minél több adattal tudjuk támogatni felfogásunkat. Az irókon kivül főleg a művészeti emlékek segíthetnek kutatásainkban, mint amelyeken az isteneknek legjellemzőbb sajátságai nyertek kifejezést.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is