Görög szobrászat

Az ókori görög nép a művészet minden ágát egyenlő tökéllyel gyakorolta, ugy az egyikben, mint a másikban remekműveket alkotott, általában a művészetben fülölmulta az ókor többi népeit. Nincs bebizonyítva, hogy az egyik művészetre nagyobb, a másikra meg csekélyebb hivatottsága lett volna. Művészeti alkotásai közül azonban aránylag legtöbb szobor maradt fenn és a szobrok nagy tömegének hatása alatt szokássá válta a görög művészeten a szobrászatot érteni s azt ugy tekinteni, mint a művészeti tökély megvalósulását. Az e század elején divott esztétikai rendszerek az ember szépérzetének törvényeit is a G.-okból vonák ki. Szóval a helyes ismertek rovására sok visszaélést követtek el a G.-tal. A szobrászat csak egyik nyilatkozási módja a görög szellemnek és csak egyik nyilatkozási módja a görög szellemnek és csak egyik ága e nép művészeti tevékenységének. Azért a G. megismertetésének leghelyesebb módja volna azt a többi művészettel kapcsolatban a nép szellemi életének és intézményeinek keretében mutatni be. Oly feladat, melynek megoldása ma még lehetetlen. A G. ismertetésének általánosan elfogadott módja, elbeszélni fejlődésének történetét. E történet különös figyelmet fordít a formai fejlődésre, vagyis azon esztétikai felfogás hatása alatt áll, amely a G.-on épült föl. A G. történetének kutfői az irott adatok és az emlékek. Régebben az irott adatok nagyobb jelentőséggel birtak, az ujabb időben napvilágra került emlékek nagy számával szemben azonban fontosságukból sokat veszítettek. Az irott kutfők világításában a szobrászat ugy tünt föl, mint a görög szellemnek legsajátosabb nyilvánulása; a tudomány komolyan foglalkozott mindama mondákkal, amelyek szerint a szoborkészítés valamennyi módját, az eszközöket, sőt magát a szobrászatot is a görögök találták volna föl. Vannak azonban irott kutfők, jelesül Homeros leirásai s mások, melyek egészen más világításban mutatják be a G. kezdetét. Az utóbbi följegyzésekből, valamint az emlékekből arról győződhetünk meg, hogy a görögök a szobrászatban is a náluk sokkal régibb műveltségü népeknek, az ókor keleti népeinek a tanítványai voltak.

Görög földön a legrégibb, de nem görög eredetü szobrászati termékek a mikénei vár kapuja fölött egymással szemben álló két oroszlán, továbbá több sirkő, melyekre részint csigavonalos, részint alakos domboru művek vannak faragva, végül a várban fölásott sirokból napvilágra került tárgyak sorában is találkoznak olyanok, amelyek a szobrászat körébe tartoznak, jelesül az aranylemezekből domborított álarcok (l. Álarc, I. köt., 293. l.) melyek a halottak arcát födték. Ezekhez sorakozik és a hellén műveltséget megelőző művészetnek legnagyobb tökélyét mutatja a Váphióban, a régi Amikle közelében 1889. talált két aranycsésze, amelyek oldalát domboru művek diszítik. Az egyiken pálmaerdőben vad szarvasmarhára hálóval vadásznak A másikon szelid szarvasmarhák vannak.

A tulajdonképeni G. kezdetére vonatkozó mondáknak, melyek a Kiklopokról, Daktilokról, Telchinekről stb. szólnak, nincs tudományos értékük. A legrégibb szobrászati művek a fából faragott s kelméből készült ruhába öltöztetett bálványok (Xoanon) voltak. vagy mert készítőiket nem ismerték, v. merő tiszteletből azt állították a bálványokról, hogy az égből hullottak. Ilyen szobrok nagy számban voltak. Az ilyen nevek: Euchir, Eupalamon, Cheirosophos, Smilis, nemkülönben Daidalos is, a mesék országába tartoznak. nagyobb beccsel birnak a Homeros költeményeiben foglalt adatok, amennyiben szinte bizonyos, hogy azok mintegy a Kr. e. VIII. és VII. sz.-beli művészeti állapotokat tüntetik föl. Legnevezetesebb az adatok közt Agamemnon (Iliász 11. ének) és Achilles pajzsának (Iliász 18. ének), továbbá Menelaos (Odyssea 4. ének) és Alkinoos (Odyssea 7. ének) házának leirása. A Kr. e. VII. és VI. sz.-beli szobrászatot, mely sok tekintetben rokon a homerosi költeményekben leirt szobrászattal, három olyan mű világítja meg, amelyet szintén csak leirásból ismerünk. Ezek: Kypselosnak ládája, Apollon amiklei szobrának trónja, melyet Bathikles készített, továbbá az Athena Chalkioikos spártai templomát diszítő domboru művek, melyeket a spártai Gitiades készített. Félig a mese országába tartoznak az alábbi adatok is: Butades szikioni fazekas, aki föltalálta volna, miként lehet agyagból domboru művet mintázni; azután Glaukos, aki két fémdarabnak összeforrasztását találta volna föl, Rhoekos és Theodoros Szamoszban a bronzöntést találta föl, Melas Kioszban elsőnek faragott szobrot márványból, Dipenos és Skyllis pedig elsőnek készítettek szobrot aranyból és elefántcsontból. Ez adatokból legfölebb a Kr. e. VI. sz.-ban élhettek és bizonyos ügyességgel gyakorolták a szobrászat ama technikáját, amelynek föltalálóiként szerepelnek.

Van azonban számos szobrászati mű, mely kétségtelenül a Kr. e. VI. sz.-ból való és fogalmat nyujt a G.-nak ama kezdetleges állapotáról, amidőn még a keleti népek művészetének hatása alatt állott. Ilyen p. a Delosz szigeten talált bálvány, melyet Nikandra naxoszi nő fölajánlott Artemisznek. E szobor kőből van, de hűen iparkodik utánozni a fából faragott bálványt. A Szamosz szigeten a hera-templomközelében talált ruházott női szobor szintén ez iőből való, de formailag valamivel fejlettebb. Miletosz mellett, Panormosz kikötőből Apollon templomához vezető utat márványból faragott ülő szobrok szegélyezték, amelyek papokat és papnőket ábrázolnak. Ezek közt vannak olyanok, amelyek nem formásabbak a szamoszi szobornál, de vannak olyanok is, amelyeken meglátszik, hogy készítőjük megfigyelte és bizonyos ügyességgel utánozta is a valóságot. Ez időbeli emlék a Kis-Ázsiában Asszoszban talált domboru mű, mely egy régi dó templom gerendáját diszíté. Delosz szigeten napvilágra került Nikének paroszi márványból faragott, élénk mozdulatu szobra.

Forrás: Pallas Nagylexikon