Görög természetfilozófia

A természetfilozófia fejlettsége itt érte el a legmagasabb fokát. A görög filozófia az emberi történelem nagy kérdéseire már nem kizárólagosan a mitológiában, hanem a természetben keresi a választ. Az i.e. VI. században az ión bölcselők ugyan elfogadták a mitológiát, de a létmagyarázatban már a természethez fordulnak válaszért. Fontos elem jelenik meg az egyiptomi állandósághoz képest, az, hogy egy folyton változó világban élünk. Erre jó példa Hérakleitosz mondása: ?Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.? Ebben az időszakban a görögök fölvetik a filozófia- és az ismeretelmélet alapkérdéseit és sajátos, néhol ellentmondásos rendszereikben igyekeznek ezekre választ adni. Ennek köszönhetően Parmedinésznél vagy Püthagorasznál az idealizmus Démokritosznál a materializmus, Hérokleitosznál a dialektikus gondolkodás nyomaira lehet bukkanni. Az első természetfilozófusok a milétoszi ioni iskola tagjai közül kerültek ki, mint pl. Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Hérakleitosz. A klasszikus görög természetfilozófia korszaka az i.e. III. századig tartott. Ebben a korszakban veszi kezdetét az atomelmélet alapjainak kidolgozása, amelynek elindítói Leukipposz és Démokritosz. Ehhez a korhoz tartozik a görög filozófia legnagyobb alakja, Platon, valamint a természettudományos ismeretek első összegzője és rendszerezője, Arisztotelész.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia