Goslar

egykoron szabad birodalmi város, az ugyanily nevü járás székhelye Hildesheim porosz kerületben, a Harz-hegység É-i lejtőjén, a Gose és vasut mellett, (1890) 13311 lak., akik a közeli Rammelsbergben bányászkodnak, márványtárgyakat, gyufát, kémiai iparcikkeket, kártyákat készítenek és keményítőt gyártanak. G. virágzásának kora a középkorba esik; külseje ezt maig is elárulja. Nagyobb épületei a középkori építészet jellegét nagyobbára magukon viselik: ez épületek közül a legjelentékenyebbek: a Marktkirche gazdag városi irattárral és ritka könyveket tartalmazó könyvtárral; a gót izlésü városháza a hódoló-teremmel és többféle régiséggel; a Kaiser-worth nevü egykori céhház, most vendéglő, nyolc német császár szobrával; a Neuwerk-klastrom román izlésü temploma, igen értékes festményekkel; a császár-ház, Németországnak legrégibb világi épülete, amelyet III. Henrik császár alapított, az 51 m. hosszu és 16 m. széles császár-teremmel, a XII. sz.-ból való hatalmas császári székkel és mellette a Szt. Ulrik-kápolnával, amelyben III. Henrik császár siremléke látható és a császár szivét őrzik; végül a régi erődítmények és egy pár klastrom maradványai. G.-t alkalmasint I. Henrik alapította. A bányászatot, ami olyan gyorsan fölvirágoztatta, már I. Ottó korában kezdték meg. A szász és frank királyok gyakran időztek G.-ban, ahol fényes birodalmi gyüléseket (1009. és 1015.) is tartottak, különösen szerették a várost III. és IV. Henrik, ki itt is született. 1204., mivel a Hohenstaufokhoz szított, IV. Ottó földulta, de a csapást, a Hanza-szövetségbe lépvén, csakhamar kiheverte. A 30 éves háboruban 1625. hasztalan ostromolták; 1632. azonban a svédek megszállották és keményen megsarcolták. 1802. porosz birtokká lett; 1807. a vesztfáliai királysághoz, 1816. Hannoverához és 1866. Poroszországhoz csatolták. V. ö. Crusius, Gesch. v. G. (1842-43); Die vormals kais. Freie Reichsstadt G. sonst u. jetzt 81863); Neuburg, G."s Bergbau bis 1552 (1892); Müller-Grote, Die Malereien des Huldigungssaales in G. (1892); Bode, Urkundenbuch der Stadt G. (I. köt. 1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon