a talajnak gőzerővel való megmivelése; leggyakrabban alkalmaztatik a gőzeke (l. Eke), kivált a talaj mélymivelése céljából; ugyanezen okból a gőz-lazító (l.o.),  ritkábban a gőz-borona (l. o.) s a gőz-henger. A G. legtökéletesebb módja a talaj megmivelésének; előnyei szemben a fogatos erővel eszközölt miveléssel különösen abban nyilvánulnak meg, hogy a talaj gőzerővel sokkal mélyebben mivelhető; szántásnál 40-50, az altalajporhanyításnál vagy grubberozásnál 60-70 cm mélységre, mi fogatos eszközökkel el nem érhető, továbbá hogy a gőztalajmivelő eszközök munkája sokkal egyenletesebb, gyorsabb s még oly viszonyok között is folytatható, melyek között a fogatos erő a szolgálatot felmondja, p. száraz talajban, esős időben, kisebb fagyok esetében; egy meg nem vetendő előnye a G.-nek abban is keresendő, hogy a mivelt területek összetiprása teljesen ki van zárva, mi különösen a boronálás s a hengerezésnél fontos.

A G. alkalmazása az igás állatállomány s a cselédlétszámnak lényeges redukcióját teszi lehetővé; 14 kóerejű gőzekével 14-16 igás fogat takarítható meg, minek előnye, hogy a gazda cselédeitől kevésbé függő, s hogy a legfontosabb munkákra szükséges erővel minden időben rendelkezik, mig a megbetegedésnek alávetett állatok esetleg a legszorgosb időben cserben hagyják. V. ö. Hensch Árpád, Az okszerü talajmivelés elmélete s gyakorlata (Budapest 1885).