Gramont

(ejtsd: -mon), 1. régi francia nemes család, mely a Navarra vidékén (most Basses-Pyrénées départementban) fekvő G. városkából származott. Ősatyjuk Gracia d"Aure (1380 körül). A XVI: sz. óta nagyobb szerepet játszottak a francia történetben. G. I. Antal (megh. 1576), hugenotta pártfőnök, a most is élő ágnak törzsatyja. G. Filibert, Guiche gróf (1520-80) I. Antal és a «Szép Corisande» (IV. Henrik kedvesének) fia, La Fére ostroma közben lelte halálát. Unokája, III. Antal (1604-78), Gramont gróf és később herceg, mint francia marsal szerzett hirnevet. Ő kapta 1643. a hercegi cimet. Tőle származnak a Mémoires du maréchal G. c. emlékiratok is (Páris 1716 és ujabban 2 kötet). V. ö. Tröger, Die Memoiren d. Herzogs G. (1888). G. Filibert gróf, III. Antalnak öccse (1621-1707), Condé és Turenne alatt harcolt és a XIV. Lajos korabeli frivol meg pazarló udvari nemesség tipikus mintaképének tekintendő. Utóbb azonban Lajos király haragját vonta magára s ekkor II. Károly angol király udvarába távozott, kinek társaságában életmódját folytathatta. Az ő kalandjait sógora, Hamilton Antal irta meg: Mémoires du comte G. (Köln 1783, ujabban Páris 1888). G. Antal Genevieve Heraklius Agénor, G. herceg, francia tábornok (1789-1855); részt vett az angoulemi herceg oldalán az 1823. spanyol háboruban és a juliusi forradalom után a számkivetésbe kisérte a Bourbonokat, de 1833. visszaért Franciaországba. Az ő fia, Antal G. herceg, unokája pedig Antal Agénor, a család jelenlegi feje, szül. 1851. szept. 22. Ennek második neje Rothschild Margit (szül. 1857.). Gyermekei: Erzsébet, Armand (szül. 1879.). Emma és René. A család jelenleg kat. hitü.

2. G. Antal Alfréd Agénor, francia herceg és diplomata. Antal Genevieve herceg legidősb fia, szül. Párisban 1819 aug. 14-én, megh. u. o. 1880 jan. 18. Atyja oldalán nevelkedett, ki a Bourbonok udvarában előkelő és befolyásos szerepet játszott. 1838. a hadseregbe lépett, de már két év mulva letette tiszti kardját. Az 1848. forradalom után Napoleon Lajos pretendenshez csatlakozott, ki őt nagyon megkedvelte és Kasselba, Torinóba, majd (1857) Rómába nevezte ki követnek. 1861. mint nagykövet Bécsbe került, ahol 1870-ig szerepelt. Ez évben (máj.) a császár visszahivta és az Olivier - kabinetben külügyi miniszterré nevezte ki Daru helyébe. Ama párthoz csatlakozott, mely a «Sadováért kárpótlást!» jelige alatt a porosz háboru mennél előbb való kitörése mellett fáradozott. Arra számított, hogy barátja és kollegája, Beust osztrák-magyar kancellár segélyével, ki szintén a poroszok ellenfeleinek táborában állott, háboru esetén Ausztriának hadisegélyére is számíthat. Midőn 1870 jul. 6. a törvényhozó testületben a Hohenzollern trónjelöltség kérdésében Cochery interpellációjára válaszolt, már kilátásba helyezte a Poroszországgal való háborut, melynek kimenetelét illetőleg vérmes illuziókban ringatta magát. Midőn Hohenzollern herceg lemondása következtében a vitás kérdés tárgytalanná lett, G. még sem nyugodott meg abban, hanem Benedetti követ (l.o.) által sértő követelésekkel alkalmatlankodott Vilmos királynak, ki ezeket nyugodtan, de határozottan visszautasította. G. ezt a tényt csalással élve, a törvényhozó testületben jul. 15. oly szinben tüntette fel, hogy a képviselők többsége Franciaország megsértettnek vélt becsületének nevében a hadizenetet helyeselte. Midőn azonban a csatatérről az első balhirek érkeztek, az Ollivier-kabinet és vele G. herceg is aug. 9. megbukott, G. pedig külföldre menekült, de 1871-ben visszatért Versaillesbe. 1872. a La France et la Prusse avant la guerre cimü iratban azt iparkodott bebizonyítani a saját igazolására, hogy nem Franciaország, hanem Bismarck adott a háborura okot; de azért a könnyelmüség és lelkiismeretlenség vádja alól nem tudott szabadulni. Az 1875. névtelenül megjelent: Le présent et l"avenir c. pamflet-t, mely Bismarckot ócsárolja, szintén az ő művének mondották. A köztársaság alatt nem szerepelt többé a politikai életben.

Forrás: Pallas Nagylexikon