Gránát

(ásv., ábráját l. a Drágakövek képmellékletén V. köt.), általánosan ismert drágakő a kovasavas ásványok között. Szabályos rendszerben kristályodik, leggyakoribb alakja a romb tizenkettős és deltoid huszonnégyes; bennőtt és fennőtt csoportos halmazokat, szemcsés, tömött féleségeket képez. Nem hasad, törése egyenetlen. K. 6,5-7,5. Töm. 3,15-4,3. Üveg- vagy zsirfényü szine ritkán fehér, hanem vörös, barna, sárga, zöld, fekete (kék nem ismeretes) pora azonban mindig fehér. A G. ugy egyszerü, mint összetett kőzetekben, legyenek azok tömegesek, palásak, fiatal v. régi eredésüek. v. ezeknek hordalékaiban (másodlagos fekhely) egyaránt találhatók. Vegyi összetételük nagyon bonyolódott, általános képletük 3CaO, Al₂O₃, 3SiO₂; hol a Ca-ot Mg, Fe, Mn, az Al₂-ot pedig Fe₂Cr₂ részben v. egészben helyettesíti (néha még Ytterbium is), ez a változatos összetétel okozza azon fizikai eltéréseket szinben, sugártörésben (némelyek anzitropok), keménységben, fajsulyban, melyek miatt a gránátnál az egyes sajátságokat általában meg nem szabhatjuk. A G.-oknál három tipust különböztetnek meg: aluminiumgránát, vasgránát és krómgránátot, melyekben a bázisos elemek szerint a következő gránátváltozatokat nyerjük: Aluminiumgránátcsoportból: grossularit (mésztimgránát 3CaO Al₂O₃ 3SiO₂), szintelen vagy fehér szinü leukogránát, hessonit, szép mézsárga, aranysárga, jácintvörös, lángvörös, ha kevés FeO, Fe₂O₃ és Cr₂O₃ van bennök, szinük zöldes lesz, grossular (Dobsina szerpentinben, Csiklova, Dognácska, Rézbánya, Moravica, Oravica, Szészka szemcsés mészkőben mint kontakt képződmény, Wilui fassa völgy), romanzovit (Svéd- és Finnország), succinit (Ala Piemont), pirop, a régiek karbunkulusa (magnesiatimgránát 3 MgO Al₂O₃ 3SiO₂), kopott, gömbölyü vérvörös szinü szemek többnyire szabadon (Meronitz, Podsedlitz, Triblitz, Krems Csehország, Zöblitz Szászország, Ceylon): almandin v. dalmatin (vastimgránát 3FeO Al₂O₃ 3SiO₂), vörös, barnavörös (hazánkban Tiszolc és Libetbánya környékén, Drégely és Szokolyán trachitban és szabadon); az almandin vezérszine a vörös, mely a kék vagy barna szinek keveredése által ibolya v. vörösbarna szinüvé válik s igy származnak a különféle nevü elnevezések: a karminvörös caprubin, a sárgásvörös guarnaccino, a barnásvörös vermeille, az ibolyavörös cejloni rubin, sziriai almandin, orientális gránát, kollini gránát stb. Spessartit (mangántimgránát 3MnO Al₂O₃ 3SiO₂). barnás- és ibolyásvörös. Vasgránátcsoportból: Andradit (mészvasgránát 3CaO Fe₂O₃ 3SiO₂), szinre és összetételre sokfélék, topazolit sárga, néha zöld. Piemont szerpentinben, kolofonit barna, melanit vagy pireneit, többnyire fekete, de van zöld, barna, sárga is; az aplom, jelletit, allochroit, rothhoffit, poliadelfit, bredbegit és Yttergranát (Norvégia), ebbe a csoportba valók. Krómgránátcsoportból: uvarovit (mészkrómgránát 3CaO Cr₂O₃ 3SiO₂), smaragdzöld, ritkán fordul elő (Saranowskaja, a Bissersk kohó táján Északi-Ural és Kischtimsknél Déli-Ural krómitércekben, Uj-Idria Kalifornia, Haule Ny.-Himalajában). Az áttetsző, szép szinüeket ékköveknek, óraserpenyőknek (nemes gránátok), a nem nemeseket, kivéve a fekete melanitot (melyet gyászékszerekbe foglalnak) a köszörülésnél használják. A mesterségesen készített G.-utánzatok még eddig nem igen sikerültek, leginkább az arannyal festett üvegek azok, mivel azokat pótolják, de keménységük jóval kisebb s igy könnyen felismerhetők. (A dunai trachitcsoport kőzeteire nézve a gránát mint járulékos elegyrész igen nevezetes.)

G. (franc. grenade és obus), ágyuból kilőtt oly lövedék, amelynek belső ürjébe robbantóanyagot tesznek, felső végére pedig gyujtókészüléket alkalmaznak, amely kétféle lehet: v. olyan, amely bizonyos idő mulva, külső befolyás nélkül, meggyujtja a robbantó töltést, v. pedig olyan, amely csakis szilárd tárgyhoz való ütődés következtében vet lángot. (A mozsarakból hajított ürlövedékeket nem nevezik G.-nak hanem bombáknak.) A simacsövü lövegek alkalmazásakor a G.-ok gömbalakuak voltak; falaik hogy belső ürük elég tágas legyen, nem lehettek vastagok, amiért is csak - aránylag - kevés lőport lehetett töltényül alkalmazni, nehogy a lőporgázok feszítő ereje a G. falát benyomja; a gyenge tölténynél fogva a G.-okat nagyszög alatt kellett kilőni (hajítani). mert különben a G. csak igen csekély távolságra jutott volna; a nagy szög alatti hajítás azonban csak ugy volt lehetséges, ha az ágyu csövét lehetőleg rövidre (a G. 3-4 szeres átmérővel egyenlő hosszuságura) szabták. Ezeket a G.-ok lövésére használt lövegeket haubitzoknak (tarackágyu) nevezték. A hátultöltő vontcsövü ágyuk G.-jai csúcsban végződő hengeralakuak s nálunk töltésük szerint ürlövedékeknek, gyujtólövedékeknek és shrapnelleknek nevezik.

G., a XVI-XVII. sz.-ban a többi köt egy szövetminta neve, nem a szinéről, hanem a fölpattant gránátalma alakjáról, melyet bele szőttek (sokszor rózsába illesztve); a gránátalma helyét néha stilizált ananász vagy fenyőtoboz foglalta el. Ujabban ismét alkalmazzák a G.-mintát egyházi ruhákon.

Forrás: Pallas Nagylexikon