Gránit

(ásv.), szemcsés szövetü (gránitos) összetett tömegkőzet, elegyrészei földpát és pedig káliföldpát (néha mikrolin), kevés plagioklasz (de csak oligoklasz-andesin soru), quarc és csillám (biolit, muszkovit, néha litiumcsillám). A szemek vagy kicsinyek (aprószemü G.), középnagyságuak vagy pedig nagyszemüek (öregszemü G.), néha az elegyrészek közül a földpátok és muszkovitok a méteres nagyságot is elérik. A tulajdonképeni gránitos szövet azonban nem mindig állandó (t. i. midőn a szemek egyforma nagyok) néha a földpátok válnak ki jobban (porfiros G.) s ilyenkor a szövet porfiros; sőt ha az alapanyag finom szemcsés, akkor a gránitporfirok a felzitporfirokba képezik az átmenetelt; vagy a csillámok elhelyeződése réteges kezd lenni (gnájsz-G.) s ekkor a gnájsztól, mely vele együtt található, alig különböztethető meg. Mellékes elegyrészei: fluorit, andaluzit, gránát, berill, topáz, epidot, klorit, pinit, kalcit, apatit, korderit, titanit, leukoxen, cirkonium, turmalin (turmalin-G.), amfibol, ez néha annyira felszaporodik, hogy az amfibol-G. (v. szienites G.) elnevezés indokolt; ha ebben a quarc és csillámok jelenléte nagyon alászáll, akkor már szienitnek nevezzük: továbbá augit, (augit G. ritka), hematit, pirit, kassziterit, magnetit, grafit.

Egyike a legsavasabb kőzeteknek (SiO₂=62-76 Al₂O₃=11-18 CaO=1-5 MgO=0,19-3 Fe₂O₃=1-4 FeO=1-3 Na₂O=1-5 K₃O=1-8 H₂O=0,85-1,38). Petrográfiai szempontból a G.-okat a csillámok és egynehány sziones szilikát szerint szokták osztályozni, igy megkülönböztetnek; biotit-, biotit-muszkovit-, amfibol- és szteatit- vagy protogin-G.-okat, éppen ugy mint a gnájszoknál. Függelékül még a G.-hoz tartozik az aplit, quarcnak és ortoklasz földpátnak szemcsés keveréke, mely a metamorf palákkal és gránitos kőzetekkel térben összefüggve, de csak alárendelten szokott kiképződve lenni s fél-G.-nak is nevezik. Vihnyén (Ó-Antal tárnában) turmalin is fellép, erekben és foltokban, neve tigris-érc. A luxulian szintén G.-féleség, hol a vörös szinü földpátokkal sok turmalin és kevés quarc képezi a szemcsés szövetet; ide vehető még a turmalin pegmatit is (Toscana Gavorrano, Elba San Piero, Vogesek Chenarupt.). Ha a G. mállani kezd, alkotja a gránitdarát (l.o.) földpátja pedig szolgáltatja a porcellánkészítéshez a kaolint.

A G.-ok a földkéregnek számot tevő részét teszik ugy egymagukban, mint a gnájsszal és egyéb kristályos palákkal egyetemben, hol azoknak magját képezik; a gárnit-hegyeknek alakja kerekded felületü gömbszelethez hasonlít, vagy pedig több ezer km. hosszu fensikokat képez, tömeges anyaga az őskori (laurentian-szisztéma) G. regióját alkotja, de ismeretesek a szilur-, devon-, sőt egyes helyeken még a jura-szisztémából is (Rocky-Mountains, Sierra Nevada É.-Amerikából és egynéhány európai tartományokból.) Előfordul még mint vándorkő is (Németország, Hollandia, Lengyel-, Oroszország lapályán, melyek az uszó jéghegyekkel a diluviális korban Svéd- és Finnországból hozattak); hasonló vándorkövek ismeretesek Anglia és É.-Amerikában is. Képződésére nézve metamorf, hidrokémiai uton létrejött, midőn is a szükséges anyagok oly regióba jutottak, melyben az elegyrészek kiválására a körülmények együtt voltak, a quarc volt az utolsó, mely a még meglevő helyet kitöltötte némely gránitok azonban eruptiv módon is keletkezhettek s ezek mind intruziokat képeznek metamorf palákban és palás mészben, mindamellett azonban mesterségesen olvasztás által G.-ot kapni eddig nem sikerült.

A G.-nak alkalmazása már az őskortól kezdve ismertes s jelenben még inkább feldolgozzák; a legszebb és legtarkább szinüek Svédországból kerülnek ki (emlékköveknek, architektonikai tárgyaknak, oszlopoknak, építkezéseknél, kövezésnél stb.) Érctartalomra nézve a gránit nem oly gazdag mint a gnájsz; kassziteritet szolgáltat Szászország, Cornwall, India, Dakota É.-Amerika; ezüst kobalt és nikolérceket Szászország, fekete-erdő; cink-, ólom- és vasércet Larium, Görögország stb., melyek benne hintve, vagy érintkezve telért képeznek.

Forrás: Pallas Nagylexikon